Jelen tanulmány célja a 2021-es magyar gyermekvédelmi törvény LMBT+ tanulók mentális egészségére és iskolai jóllétére gyakorolt hatásának feltárása. A Háttér Társaság 2022-es, 13–20 éves fiatalok körében végzett kérdőíves kutatásának előzetes eredményei szerint ezek a diákok fokozottan ki vannak téve verbális és fizikai zaklatásnak, valamint magas arányban jelennek meg körükben az öngyilkossági gondolatok. Az inkluzív szexuális nevelés és a támogató iskolai környezet hiánya jelentős rizikótényező. Az eredmények alátámasztják, hogy a komprehenzív szexuális nevelés és a queer tanulókat támogató pedagógusi jelenlét védőfaktorként működhet a kisebbségi stressz csökkentésében.
In patients with atrial fibrillation (AF), oral anticoagulants (OACs) reduce the risk of stroke. To investigate if patients with less prior OAC exposure respond differently to a new OAC than patients with more OAC exposure. In this prespecified exploratory subgroup analysis of the Oral Factor 11a Inhibitor Asundexian as Novel Antithrombotic–Atrial Fibrillation (OCEANIC-AF) randomized clinical trial, patients enrolled in the OCEANIC-AF trial were categorized as OAC naive or OAC experienced based on whether they had 6 or fewer weeks or more than 6 weeks of prior OAC use. The effect of asundexian vs apixaban was then compared on outcomes among patients who were OAC naive and OAC experienced. The study setting included 1035 sites in 38 countries, and participants were those enrolled in the OCEANIC-AF trial. Data were analyzed from June to July 2024. Asundexian, a novel factor XIa inhibitor, was compared with apixaban in patients with AF. The primary efficacy outcome was stroke or systemic embolism. The main safety outcome was major bleeding. Of patients in the OCEANIC-AF trial, 2493 (17%) were OAC naive (mean [SD] age, 72.6 [8.6] years; 1464 male [59%]) and 12 317 (83%) were OAC experienced (mean [SD] age, 74.2 [7.5] years; 8132 male [66%]). In the asundexian arm, patients who were OAC naive had a stroke or systemic embolism rate of 0.8% (10 of 1238) compared with 1.4% (88 of 6177) in those who were OAC experienced. In the apixaban arm, patients who were OAC naive had a stroke or systemic embolism rate of 0.6% (7 of 1255) compared with 0.3% (19 of 6140) in those who were OAC experienced. Thus, patients who were OAC naive had a smaller increase in stroke or systemic embolism with asundexian compared with apixaban (hazard ratio [HR], 1.42; 95% CI, 0.54-3.73) than patients who were OAC experienced (HR, 4.66; 95% CI, 2.84-7.65; P for interaction =.03). Bleeding rates were lower among both OAC-naive patients (0.2% [2 of 1228]) and OAC-experienced patients (0.2% [15 of 6145]) assigned asundexian than among OAC-naive patients (1.0% [13 of 1249]) and OAC-experienced patients (0.7% [40 of 6115]) assigned apixaban. In the OCEANIC-AF randomized clinical trial, patients with AF who were OAC naive had a smaller increase in stroke or systemic embolism and a similar lower rate of bleeding with asundexian compared with apixaban than patients who were OAC experienced. The mechanism of these findings is unknown and deserves further research. ClinicalTrials.gov Identifier: NCT05643573
A hyponatraemia az egyik leggyakoribb ionzavar, amellyel a mindennapi gyakorlatban találkozhatunk. Hátterében általában nátriumvesztés vagy hypervolaemiás dilutio áll, de gyógyszerek mellékhatásai is hozzájárulhatnak a kialakulásához. Kevésbé ismert a hypothyreosishoz társuló hyponatraemia, amelynek patomechanizmusa nem tisztázott pontosan. Elsősorban a szívizom pumpafunkciójának csökkenésével és másodlagos arginin-vazopresszin-stimuláció okozta folyadékretencióval, valamint a renalis folyadék kiválasztásának csökkenésével magyarázható. Bár a hyponatraemia nem jellemző és nem gyakori tünete a hypothyreosisnak, az ionzavar hátterében megbúvó hypothyreosis lehetőségének ismerete mégis fontos lehet. Esetismertetésünkben egy idős beteg hyponatraemiájának hátterében az agyalapi mirigy elégtelensége igazolódott, amely centrális mechanizmus révén okozott pajzsmirigy-alulműködést és következményes hyponatraemiát. A thyreoideastimuláló hormon normáltartományban lévő szintje alapján a kórkép gyanúja eleinte nem merült fel, a szabadhormon-meghatározás azonban fényt derített a kórkép alapjául szolgáló hypothyreosisra, amelynek centrális eredetét képalkotó vizsgálattal igazolni tudtuk. Esetünk a mindennapi gyakorlatban hasznos tanulságként szolgálhat. Orv Hetil. 2025; 166(20): 783–787.
A Szikrák-szülőtréning koncepciója több év gyakorlati tapasztalatára épül, amelyet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézményében dolgoztunk ki, kifejezetten a 2-4 éves korú, nyelvi késést mutató gyermekek szülei és közvetlen hozzátartozói számára. Célunk preventív jelleggel a szülők és a közvetlen hozzátartozók kommunikációs magatartásának támogatása, valamint a megfelelő kompetenciák kialakítása. Logopédusként alapvető szakmai elvünk, hogy a nyelvi késés tüneteit mutató gyermekek esetében a diagnózis és a terápia valóban időben, a kompetenciahatárokat tiszteletben tartva valósuljon meg. A Szikrák-szülőtréning ezt a szemléletet kívánja közvetíteni, és ezzel egyúttal támogatni a nyelvi késés ellátásával foglalkozó logopédus kollégák mindennapi munkáját.
Bevezetés: Az orrpolippal kísért krónikus rhinosinusitis dominálóan T2-es típusú immunpatológiai betegség, amely a tüneti gyógyszeres és sebészi kezelés ellenére számos esetben tartós életminőség-romlással jár együtt. A nehezen kezelhető endotípusok gyógyításában hatalmas előrelépés a biológiai terápia. Az elsőnek választandó dupilumabbal hazánkban ötéves tapasztalatok állnak rendelkezésre. Módszer: A kétcentrumos retrospektív vizsgálatba 137 beteget választottunk be, akiket 2020. október és 2025. január között dupilumabbal kezeltünk; közülük 107 beteg legalább féléves kontrollvizsgálati adatával rendelkezünk. A szakmai előírásoknak megfelelően a gátolt orrlégzés mértékét vizuális analóg skálával, az orrpolip kiterjedését endoszkóppal, a szagláscsökkenést tüneti pontszámmal, az életminőséget specifikus kérdőív segítségével vizsgáltuk. Eredmények: A kezelési időtartam átlaga 554,6 ± 355,3 nap; 6 beteget több mint négy, 16-ot több mint három, 54-et több mint két éve kezelünk, és 104 beteg terápiája egy évnél régebben kezdődött. A T2-es kísérő betegségek aránya a következőképpen alakult: asthma 105 (76,64%), nemszteroid gyulladáscsökkentő iránti intolerancia 63 (45,99%), allergiás rhinitis 69 (50,36%) esetben került megállapításra. A betegek vizsgált paraméterei a kiindulási értékekhez viszonyítva minden időpontban szignifikáns mértékben (p<0,001) javultak. Az életminőséget jelentős mértékben befolyásoló szagláscsökkenés 71,96%-ban kifejezett mértékben javult. 25 esetben (23,36%) észleltünk mellékhatásokat, 5 betegnél (3,65%) a terápia felfüggesztésre került. A leggyakrabban tapasztalt mellékhatások a következők voltak: ízületi fájdalmak és megemelkedett szérum-eosinophilsejtszám (8-8 eset), valamint bőr- és nyálkahártya-elváltozások (n = 7). A páciensek 27%-ában a dupilumab dózisát úgy lehetett csökkenteni, hogy a hatékonyság nem változott. Következtetés: Hosszú távú utánkövetéses vizsgálatunk során nagy betegszámon igazolni tudtuk, hogy a dupilumab a konvencionális kezelésnél lényegesen hatékonyabb és a kezelési elvek betartása esetén biztonságos. Orv Hetil. 2025; 166(29): 1123–1131.
