Absztrakt Sopron-Várhely (Burgstall) a kora vaskori Hallstatt-kultúra egyik legismertebb lelőhelye, amelynek kutatástörténete hosszú időre nyúlik vissza. A 19. század végétől a 20. század első harmadáig tartó időszak kezdeti eredményei az európai vaskorkutatás élvonalába helyezték a leletanyagot, amelyet az 1970-es években folytatódó, modern szemléletű ásatási eredmények teljesítettek ki. A Soproni Múzeum 2021 és 2025 között a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben és önkéntesek bevonásával végzett nagyobb léptékű terepbejárásokat és fémkereső műszeres lelőhely-felderítést. Ezeket évente háromhetes ásatási szezonok egészítették ki. 2023 februárjában fémkereső műszeres kutatás során Fábián-Gyekiczky Tibor megtalálta a lelőhely történetének első kincsleletét. A Várhely közepén lévő magaslaton előkerült I. depó több aranyfólia bevonatos bronztárgyat és egyéb kísérőleleteket tartalmazott, amelyek egyetlen együttest alkotnak. Tanulmányunkban bemutatjuk az előkerülés körülményeit és a tárgyakat.
Abstract The paper presents a complex study of a Hunyadihalom culture site consisting of 17 features excavated in 2005 at Hajdúböszörmény-Ficsori-tó-dűlő. The analyses of pottery vessels, chipped stone tools, animal bones, and the radiocarbon dating of the site all suggest that it served as a short-lived settlement for a hunting community, who also processed the animals on-site.
Absztrakt A tanulmány a Kárpát-medence népvándorlás kori és kora középkori temetőiben megfigyelhető sírfelnyitás jelenségét vizsgálja új megközelítésben. A 19–20. századi leletközpontú feltárások nyomán kialakult hagyományos értelmezés a bolygatott sírokat főként rablás eredményének tekintette, figyelmen kívül hagyva más lehetséges motivációkat. A szerző archaeothanatológiai és tafonómiai módszerekkel, valamint európai párhuzamok felhasználásával többokú értelmezési modellt javasol. A magyar kutatási megközelítések bemutatása után az archaeothanatológia módszertanát alkalmazza. Ez lehetőséget ad a természetes és emberi eredetű bolygatások elkülönítésére, a bomlási folyamatok rekonstruálására, valamint a beavatkozások időzítésének becslésére. A szerző semleges kifejezések (pl. „felnyitás”, „manipuláció”) használatát szorgalmazza a „rablás” típusú, előfeltevéseket hordozó terminusok helyett. A továbbiakban a cikk magyarországi esettanulmányokon keresztül mutatja be a sírbolygatások sokféleségét, és igyekszik választ keresni a sírfelnyitások mögött húzódó motivációkra. A kutatás, kitérve a kora középkori törvényekre, a sírbolygatás jelenségét egy szélesebb kulturális és jogi keretbe illeszti.
Abstract In Early Eneolithic, copper occupied a unique position, as it was the material of choice for the large cast axe-hammers that were central to the metal record of the Ludanice group. Models related to the discovery and analyses of the copper hoards of Diviaky nad Nitricou (Prievidza dist.), Mníchova Lehota II (Trenčín dist.) and Žitná-Radiša I (Bánovce nad Bebravou dist.) provide the most convincing evidence so far that the unique metallurgical traditions of Handlová and Hrádok—different from the Bodrogkeresztúr and Nógrádmarcal traditions—were established between the Váh and Hron rivers already in the last quarter of the 5th millennium BC. This opens a new debate in Eneolithic metallurgy in the Carpathians with the aim of reassessing models of Fahlerz ore exploitation, defining a separate metallurgical tradition in Central Váh region, and investigating the spread of metallurgy through the Carpathian Ridge—however, the differences within these territories challenge unilinear explanations of technological development after the introduction of the first metallurgy in Central Europe.
Abstract A richly furnished Sarmatian period grave from the second half of the 4th or early-5th centuries in Szolnok-Helikopterbázis revealed a young woman that thanks to its greater depth, managed to avoid the looters' attention. The most striking finds were her silver earrings adorned with two Sarmatian coin imitations. She was laid to rest silver three brooches and a silver torque with a lock mechanism with parallels to the north and east. The coin imitations, copying early 4th-century Roman originals, are also unique as is the way of subsequently combining them with the earrings. The grave's artefacts highlight high status and innovative ornamentation, offering new insights into Sarmatian cultural expressions.
A radiokarbon kormeghatározási módszer felhasználása az avar korszak kutatásában – a csak zavart okozó 1978-as čelarevói mérési adatot nem számítva – mintegy 25 éves múltra tekint vissza, mivel az avar kori minták azóta is tartó meghatározása 1997–98-ban vette kezdetét. Ez a kutatástörténeti írás a 2023-ig bezárólag megjelent avar kori radiokarbon adatokat közlő, elemző és értelmező munkákat ismerteti. Bemutatja azt a lassú és közel sem egyenes vonalú fejlődési folyamatot, amely során a módszerrel szemben sokáig gyanakvó és bizalmatlan avar korszak kutatása az esetleges és egyedi mérési adatok individuális kalibrálásától eljutott a meghatározott szempontok szerint összeállított mérési sorozatok előzetes ismeretek felhasználásával való modellezéséig.
Relatively little is known about Roman age wooden ceilings especially in the provinces, since only few have survived. Most of our evidence comes from the Vesuvian cities in Southern Italy, along with the information provided by the literary sources (e.g. Vitruvius, Cetius Faventinus, Palladius), which also concern building practices in Italy. Wooden ceilings, however, were widespread, and the most frequently used types: plank ceilings, coffered ceilings, lathe ceilings and reed ceilings were built in the provinces as well. Flat and vaulted ceilings made of reed bundles or woven lathes or sticks are usually called hanging or non-structural ceilings since these were fastened to or hung from the ceiling beams. These structures were then covered with several layers of plaster and decorated with colourful figurative or geometric paintings. They were cheap and easy to build, and the result was an impressive realistic imitation of masonry vaults. Examples from Gallia and Germania have already been published in detail, which provides a solid starting point for the study of the Pannonian examples. The paper presents data of recently excavated wood and reed ceilings in Roman Pannonia collected from publications. The information about the ceilings is derived from the close examination of preserved wooden remains and of the back side of plaster fragments that carry the imprints of ceiling structures. Unfortunately, the back side of wall and ceiling paintings has not always been scrutinized for traces left by wall or ceiling structures which has caused loss of information that can be prevented in the future with the thorough investigation and publication of such finds. Apart from the only surviving plank ceiling found in a cellar in the civil town of Brigetio (Komárom, Hungary), a selection of non-structural woven lathe and stick ceilings, as well as a bulrush ceiling have been collected from publications written mainly by wall painting restorers. These provide evidence for the use of such flat and vaulted ceilings from the late 1st to the late 4th century AD in different building types, for instance in town houses, baths, villas, a late Roman palace, sanctuaries, etc. The examples discussed come from well-known settlements like Carnuntum (Bad Deutsch-Altenburg, Austria), Savaria (Szombathely, Hungary), Brigetio, Aquincum (Budapest, Hungary), Gorsium (Tác, Hungary), Poetovio (Ptuj, Slovenia) and Szabadbattyán but this only reflects the state of the research. The evidence collected from Pannonia filled a hiatus in the spatial distribution of Roman age wood and reed ceilings and added to the corpus of such ceilings outside of Italy. This is especially important in the case of woven lathe and stick ceilings because formerly they were only known from a few examples in southwestern Germany and northern France.
The settlement of Tiszaigar lies some 10 km south of Tiszafüred in the northern Hungarian Plain in eastern Hungary. A site known as Tiszaigar-Homokbánya extends over a roughly 250 × 150 m large area about 500 m south of the village, to the north of the entrance to the Arboretum, on the high bluff overlooking the floodplain and a former curved channel of the Tisza to the west. A large, abandoned quarry pit with a diameter of 100 m, whose depth reached 5 m in some spots, can be found in its northern part. In 1984, the pupils of the local school noticed the remains of a disturbed and already largely eroded Middle Neolithic pit as well as several other features of differing sizes in the sand quarry's south-western part. They found countless pottery sherds, bones, and burnt daub fragments in the pits' ashy section, alongside a most unusual clay tablet lying at a depth of 73 cm from the surface. The remains of the pit were excavated as part of a small archaeological excavation conducted between May 11 and 13, 1984. However, no more than a brief preliminary report was published about the Tiszaigar site and its finds. The finds recovered from the pit indicated that the contents of the Tiszaigar pit diverged from the ‘norm’ and the usual content of the refuse pits of the Alföld Linear Pottery (ALP) culture. Upon closer inspection, it turned out that a part of the finds represented types with a special symbolic value, while others fell within the usual spectrum of household refuse, suggesting that they were interwoven with the community activities associated with them. The hearth on the pit's floor (layer E) and the layer of burnt daub fragments in the pit's uppermost part (layer B) can be regarded as marking the initial and final acts of a specific set of activities. The assemblage of ritual material remains, and its physical context was situated in this matrix, which also determined the choreography of the one-time symbolic activities. The multidisciplinary examination of the archaeological record has shed light on the nature of the structured deposit found in the pit from several perspectives. The two radiocarbon dates for the remarkable Tiszaigar assign the assemblage to the close of the Middle Neolithic, to between 5300 and 5070 (86%) cal BC.
The study presents a recently discovered bronze cup and the results of its THM-GC/MS analysis from Somló Hill, County Veszprém, Hungary. The cup came to light during an organised metal detector survey in 2024 as part of a hoard of 2,934 artefacts (Hoard VIII). This elaborately decorated vessel belongs to the supra-regional group of metal vessels known as Kirkendrup-Jenišovice-type cups. These cups are typically dated to the Ha B1 phase and occasionally to later phases (Ha B2–Ha B3) and are found across a broad region spanning from Western Ukraine to Northern Ireland. Ihe interior of the vessel was sampled for chemical residues of prehistoric plants, food, or beverages to better understand the cup's original function. The samples were analysed using thermally assisted hydrolysis and methylation-gas chromatography/mass spectrometry (THM-GC/MS) at the HUN-REN TTK. The analysis identified traces of broomcorn millet ( Panicum miliaceum, L.), with miliacin serving as the key biomarker. Additionally, chemical signatures of honey were detected that probably served to sweeten the food or beverage consumed from this cup.
Kutatásunkban a Békés vármegyei Geszt település határában található, középkori Vátyon falu interdiszciplináris vizsgálati eredményeit mutatjuk be. A kutatás célja kettős volt. Egy módszertani kísérletben ötvözni kívántuk a non-destruktív lelőhely-felderítési módszereket (régészeti terepbejárás és magnetométeres felmérés) és a régészeti talajtan módszereit annak érdekében, hogy a kutatott településre és időszakra vonatkozóan ásatás nélkül jussunk olyan antropogén üledékanyaghoz, amelyen teljes körű régészeti növénytani vizsgálat végezhető el. A másik cél a feltárt régészeti növénytani anyag, illetve az ún. flotálási maradékok vizsgálatára alapozott mezőgazdaság-történeti interpretáció volt. A kutatás során végzett intenzív felszíni leletgyűjtés eredményeként több mint 2500 darab középkori kerámiatöredék került elő. A lelőhely kerámiaanyagának részletes tipológiai, térbeli és statisztikai elemzése, valamint a település térszerkezeti rekonstrukciója egy külön tanulmány tárgyát képezi majd. A felszíni leletek eloszlása, kronológiája és a geofizikai felmérések eredményei azonban előzetesen lehetővé tették a templom lokalizálását, valamint a település használatának főbb periódusa és belső szerkezetének egyes részletei is kirajzolódtak. A magnetométeres és földradaros felmérés segítségével nemcsak a templom és környezete, valamint több települési objektum (pl. házalapok) vált azonosíthatóvá, hanem kijelölésre kerültek olyan gödörobjektumok is, amelyek a későbbi régészeti talajtani fúrások vizsgálati tárgyát jelentették. A gödrök ún. validáló (véső) fúrása után végeztük el Edelman-kanalas fúrástechnikával a betöltési anyag megmintázását. Ez a szemi-destruktív módszer lehetőséget biztosított arra, hogy a gödörobjektumok betöltéséből archaeobotanikai maradványokat tárjunk fel. A gödrökből előkerült szenült gabonamaradványok abszolút kormeghatározása – amely a 14. század eleje és a 15. század első harmada közé esik – összhangban áll a település régészeti és történeti adatokkal is alátámasztható működési periódusával. Az archaeobotanikai vizsgálat során feltárt kultúrfajok (pl. kenyérbúza, köles, rozs) maradványai alapján levonható az a következtetés, hogy Vátyon lakossága a kis jégkorszak kezdetén jól alkalmazkodott a Kis-Sárrét sajátos hidromorf talajadottságaihoz és mozaikos környezeti viszonyaihoz. Az eredmények jól illeszkednek mind a Kárpát-medence középkori mezőgazdaság-történeti ismereteibe, mind a kis jégkorszak környezeti mintázatába. A kutatás hozzájárul a Körös-vidék tájhasználatának és településhálózatának pontosabb megértéséhez, különösen a kis jégkorszak korai szakaszára vonatkozóan.
Az érdeklődő közönség bevonásával zajló régészeti kutatás hazánkban is széles teret nyert az utóbbi években, azonban őskőkori lelőhelyeket ez a tevékenység ritkán érint. E korszak elsődleges leletei a pattintott kőeszközök, melyek értelmezése és sok esetben felismerése is speciális tudást igényel, ellentétben a ma emberéhez közelebb álló kerámia- és fémtárgyakkal, illetve épített örökségünkkel. Tanulmányunk kiindulópontjául azt feltételezzük, hogy a paleolitikummal kapcsolatban laikus személyek nehezen különböztetik meg a pattintott köveket a megmunkálatlan kövektől, de ezt a jelenséget eddig csak anekdotikus adatok alapján ismertük. Tanulmányunk az észlelési hatékonyságról szolgáltat rendszerezett adatokat, ami az ilyen korú lelőhelyek felderítésének fejlesztéséhez használható. Nehéz hozzáférhetősége ellenére a paleolitikus emlékanyag a közösségi régészeti kutatás hasznos tárgya lehet minden érintett fél számára.
The ostentatious assemblage discovered near Ártánd, in eastern Hungary, is one of the most important and most perplexing finds of the Early Iron Age in the Carpathian Basin. The sheer amount and the outstanding craftsmanship of the items strongly indicate that the assemblage is closely associated with a member or members of a prominent elite group. Much of the scholarly attention the assemblage has received stems from the presence of a bronze hydria of Greek origin, which underscores its uniqueness. This paper endeavours to explore the wide-ranging contacts of the Ártánd assemblage in light of new discoveries and to evaluate what it tells about elite strategies in the 6th century BCE in the Carpathian Basin.
The paper presents an analysis of early Avar-period gold sword scabbard fittings, discovered during a metal-detector survey at the site of Szarvas-Kovács-halom and subsequently verified through archaeological excavation. These ornates belonged to the scabbard of a so-called ring-pommel sword with a triple-arched suspension and had been deliberately deposited in a shallow pit. An attempt is made to interpret this exceptional assemblage considering its unusual find circumstances and by comparison with similar Avar-period finds. The analysis also seeks to place the assemblage within the broader context of the Trans-Tisza region and the Carpathian Basin.
Régészetünket gyakori keleti hatások jellemzik. Ezek olykor bonyolult folyamatok révén érvényesültek. A hazai régészeti állattan a romantika korában jelent meg, az orientalizmus, a „mesés Kelet” mítosza hatotta át. A cikk a jelképértékű tevék és lovak koponyaalkati vonásait tárgyalva e szemlélet túlélését mutatja egyes leletek mai értelmezésében.
In this article, we present the ditch-framed graves of Babarc-Mérnökségi telep (Grave SNR 28) and Hajdúböszörmény-Bak-hát-dűlő sites. Together with these, a total of seven such graves from the Early Avar period are known. Although they indicate a connection with the Eastern European steppe communities of the 5th–7th centuries based on their other burial practices, their exact analogies are unknown outside the Avar Kaghanate. The grave goods suggest that these ditch-framed burials probably date from the first half of the Early Avar period.
Tanulmányunk középpontjába a kutatás számára jól ismert, díszítetlen és karcolt díszű tarsolylemezeket helyeztük. A Kárpát-medencéből ismert 28 tarsolylemez közül 12 sorolható ebbe a csoportba. Noha ezeknek a leleteknek a többsége régóta ismert, részletes vizsgálatuk ma is tartogathat újabb érdekes megfigyeléseket, és éppen egy ilyen új felismerés tette időszerűvé a tárgytípus ismételt vizsgálatát. Mikroszkópos elemzés során a Kenézlő-Fazekaszug, 3. sír tarsolylemezén egy eddig nem azonosított, szimmetrikusan elhelyezkedő, kettős halábrázolás vált felismerhetővé. A halakat szemmel, uszonyokkal és pikkelyekkel jelenítette meg a készítő. A halmotívumhoz legközelebbi párhuzamot a Balatonújlak-Erdő-dűlő 8. sírjában talált kengyelpár kínálja, amely formai azonosságai alapján egy korszakokon átívelő mintaképre utalhat. Mivel a régészeti szimbólumok jelentése nem mindig egyértelmű, a tanulmány több értelmezési lehetőséget is felvázol – korabeli párhuzamok és kultúrtörténeti szempontok bevonásával.
In recent years, research into Roman marking irons gets more intensive as the number of the identified objects steadily increases. In this paper we attempted to collect all the known signacula ferrea from the territory of Pannonia and added three recently discovered pieces to this collection. The identified types, inscriptions and the findspots match the tendencies of other Roman military provinces.
The death of the Emperor Valentinian I on the 17th of November 375, marked one of the most significant events in the Late Roman history of Pannonia. This study seeks to reassess the circumstances of the Quadi–Sarmatian attack of 374, the fortification program along the Ripa Pannonica, and the transformation of the legionary fortress at Brigetio in the Late Roman period, through the integration of historical texts (primarily Ammianus Marcellinus) with the latest archaeological, geophysical, and numismatic evidence. Particular emphasis is accorded to the large apsidal structure excavated in the area of the praetentura . Based on analogies, this structure is interpreted as having fulfilled an administrative function, therefore it is plausible that it may have served as a suitable setting for the emperor's reception of envoys. Furthermore, with regard to Aquincum and Brigetio, this study aims to offer new perspectives on the disputed location of Emperor Valentinian II's proclamation.
A tanulmány a Csongrád környékéről származó közöletlen Árpád-kori kereszteket és korpuszokat mutatja be, amelyek további új vagy ritkán felbukkanó típusokkal bővítik a Magyar Királyság területéről ismert leletanyagot. A zömében fémkereső műszer segítségével talált tárgyak falusi templomok liturgikus tárgyai lehettek, melyek között vannak olyanok is, amelyeknek nem maradt nyomuk az írott forrásokban vagy a népi emlékezetben. A bemutatott leletek anyaguk és kivitelük alapján a magyarországi liturgikus művészet sokszínűségét mutatják. Az írás foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy az országnak a római pápa melletti elköteleződése mellett milyen szerep juthatott az Árpád-kor évszázadaiban az egyházi tárgyakban is kifejezésre jutó bizánci (ortodox) keresztény vallásnak, valamint azzal, hogy közvetlenül mivel magyarázható ezeknek egyes lelőhelyeken való felbukkanása.
A tanulmány a szászvári püspökvár 15. század eleji kályhájának tükrében – amelyről még Sabján Tibor készített kályharekonstrukciót – mutatja be egy ebből a szempontból eddig ismeretlen régió, a Dél-Dunántúl egyik korabeli kályhásműhelyét, csempéit, megrendelői körét, s bepillantást enged a magyarországi kályhásság kialakulásának, elterjedésének egy fontos szeletébe. Emellett az anyag betekintést ad a korszak képi világába, gondolkodásmódjába is.
