
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Gyűjteményszervezési Osztályán belül működő régikönyves munkacsoport az Akadémia bicentenáriumához kapcsolódva végzi a Telekiekhez köthető alapító állomány autopszia alapján történő feltárását. Az állományrészt tartalmazó régi, úgynevezett müncheni katalógus digitalizálása már korábban lezajlott, majd a digitalizált katalóguscédulák alapján készültek el a számítógépes rekordok. Ez egy igen fontos lépés volt, hiszen ez a hatalmas állományrész innentől kezdve elérhetővé vált az online katalóguson keresztül. Azonban ezeknek a katalóguscéduláknak a zömét eredetileg kézzel írták, ami nyilvánvalóan nem könnyítette meg a munkát, ráadásul a mai kívánalmakhoz képest sokkal kevesebb adatot tartalmaztak. Szükség volt tehát arra, hogy már kényelmesebb tempóban újra kézbe vegyük ezeket a könyveket.
A politikus, mecénás és könyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) életének Bécsben töltött utolsó évei kevéssé ismertek a nagyközönség számára, viszont éppen ehhez az időszakhoz kapcsolódik az a kis kéziratos napló, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz az Oct. Germ. 257 jelzeten. A közlemény Széchényi Ferenc életútját, politikai és kulturális ténykedését – amelyre bőséges irodalom áll rendelkezésre – csupán érintőlegesen, a naplóbejegyzések ismertetése szempontjából idéztem fel. Az általa alapított könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának egy alig ismert vagy nagyon kevesek által ismert forrását kívántam szélesebb tudományos kör számára bemutatni, jóllehet nem szolgál a naplóíróval kapcsolatos különösebb újdonságokkal, de mégis Széchényi kézírásával, saját megfogalmazásában és calendarium historicum féle szerkesztésben olvashatjuk benne élete eseményeit.
Bakai vagy Bakay Benedekről Szinnyei József rövid életrajzát veszik át a kézikönyvek,1 pedig a 19. század vége óta felbukkant újabb adatok alapján meg tudjuk rajzolni utazásainak és kapcsolatainak a térképét. Egyetlen latin értekezése maradt ránk, s az utazásai mellett az André Rivet-vel való levelezése miatt érdemel figyelmet személye.
A tanulmány Misztótfalusi Kis Miklós 1686-ban kelt levelének rövid megjegyzéséből indul ki, amely szerint felkeresték a „kínai betűk” metszésének ügyében. A dolgozat célja annak vizsgálata, hogy e kijelentés milyen történeti és tipográfiai kontextusban értelmezhető. A 17. századi európai nyomtatványok áttekintése kimutatja, hogy a kínai írásjegyek többnyire metszetként vagy illusztrációként jelentek meg, és csak kivételes esetekben integrálódtak a szedett szövegbe. Fordulópontot jelent Gabriel de Magalhães művének 1688-as francia és angol kiadása, amelyben a karakterek tipográfiai úton előállított nyomóelemekkel kerültek a latin szövegbe. A kiadások összehasonlítása a kínai írás európai reprodukciójának kísérleti jellegét és a nyomdászok strukturális ismereteinek hiányát tükrözi. A tanulmány bemutatja azokat a misszionáriusi és kiadói hálózatokat – különösen Philippe Couplet szerepét –, amelyek e törekvések hátterében álltak, és rámutat arra, hogy Misztótfalusi Kis Miklós amszterdami tevékenysége e kontextusban válik értelmezhetővé. Bár közvetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre arra, hogy a magyar betűmetsző kínai karaktereket metszett volna, szakmai felkészültsége és kapcsolati közege magyarázza, miként merülhetett fel neve a kínai írás tipográfiai reprodukciójának korai kísérletei kapcsán. A „kínai betűk” említése így nem legenda, hanem egy történeti pillanat lenyomata, amikor az európai nyomdászat először találkozott egy idegen írásrendszer technikai adaptációjának kihívásával.
Az életinterjú-kötet több szempontból is gazdagítja a magyar szakirodalmat, hiszen egyrészt tovább árnyalja a Fábri Annáról alkotott képet, másrészt értékes forrása a 20. századi magyar nőtörténetnek és kultúrtörténetnek, harmadrészt példaszerű darabja a hazai életútinterjú-irodalomnak. S nem utolsó sorban méltó helyet foglal el Fábri Anna életművében, valamint a magyar könyv-, művelődés- és tudománytörténeti irodalomban.