In this study, we present the composition of tenax used as an adhesive and as a reinforcing or filling material, identified on two unique artefacts recovered from the Early Avar-period cemetery of Makó–Mikócsa-halom: a circular pendant forming part of a necklace and a belt mount. Based on our findings the main organic component was wax, similarly that recorded in the literature. The inorganic phase was somewhat different coming from sand (quartz, muscovite) and Mg-bearing calcite.
A hagyományos régészeti vizsgálatokat kiegészítendő egyre nagyobb teret nyernek a különböző izotópgeokémiai módszerek, melyek segítségével széles spektrumú betekintést nyerhetünk a múltbeli közösségek életébe. A csontok és fogak szervetlen anyagát alkotó karbonáttartalmú hidroxiapatit oxigén-, és stronciumizotóp-összetételének vizsgálata lehetőséget kínál az egyének és közösségek mobilitási mintázatainak feltárására. Bár ez a kombinált izotópgeokémiai módszer sok évtizedes múltra tekint vissza és számos régészeti kontextusban hasznosnak bizonyult, Magyarországon eddig még nem vált széles körben alkalmazottá. Jelen tanulmányunkban a módszer együttes ismertetésén túl az alkalmazását is bemutatjuk három magyarországi, régészeti korú temetkezési hely (Balatonlelle-Rádpuszta, Romtemplom mellett 67/5. lelőhely, BalatonszentgyörgyFaluvégi dűlő 2. lelőhely, Orosháza, Bónum, Faluhely (Orosháza 10.) lelőhely) összesen 77 egyénén keresztül. A balatonlellei késő rézkori sírok esetében a rendhagyó temetkezési szokások és gazdag mellékletek ellenére mindkét elemzett egyén helyi származású volt, életük során nem végeztek izotópgeokémiai módszerrel kimutatható mobilitást. A balatonszentgyörgyi késő rézkori közösség tagjai izotópadataik alapján helyi származásúak voltak, mindössze két esetben mutatható ki különböző léptékű mobilitás. Az orosházi középkori lelőhely esetében az izotópösszetételek alapján a temetőt alkotó egyének feltételezhető származási területe a Volga-Káma-régió volt, és csupán a haláluk előtt pár évvel érkeztek a mai Orosháza környékére. Habár mind az oxigén-, mind a stronciumizotóp-vizsgálatok önállóan is értékes információkkal szolgálhatnak, együttes alkalmazásuk jelentősen növeli az értelmezés pontosságát és megbízhatóságát. Az oxigén- és stronciumizotóp-adatok kombinált elemzése ugyanis nemcsak a vizsgált egyének földrajzi eredetére, hanem a mobilitási mintázatok részleteire is rávilágít, teljesebb képet adva a múltbeli közösségek élettörténetéről, mint az egyes módszerek önmagukban.
The study presents a framework for estimating metallic iron content and the degree of refinement in archaeological iron semi-products using non-destructive bulk density measurement. Visual inspection, simple metrics and conventional structural analysis reveal aspects of bloomery technology but seldom yield comparable quantitative indicators of technological practice. Moreover, structural analysis frequently includes invasive sectioning. To address this limitation, changes in semi-product density during post-reduction refining – from iron sponge to purified bars – were evaluated through a programme of experimental refining, density measurement, structural analysis and predictive modelling. On this basis, a four-stage typology with indicative density ranges for 1–5 kg heavy blooms is proposed: (1) uncompacted sponge, 3–4 g/cm³; (2) compacted bloom, 3.5–5 g/cm³; (3) reheated/consolidated bloom, 5– 6 g/cm³; and (4) purified bars – with slag inclusions – 7.3–7.7 g/cm³. A linear relation between bulk density (ρ) and metallic iron content (Fe%) was derived (Fe% ≈ 9.24ρ + 27.2), permitting estimation of metallic iron content and mass of a semi-product at any given density. The framework standardises technological characterisation of iron production stages and supports comparative analysis across diverse archaeological contexts through a replicable, scalable protocol linking experimental archaeology with morphology-based artefact analysis.
A tanulmány a visegrádi Sibrik-domb feltárása során előkerült, 11–12. századi állatcsontanyag paleopatológiai vizsgálatát mutatja be. A kutatás célja vizsgálni a csontokon megfigyelhető elváltozások alapján az egykori sérülést vagy betegséget, továbbá az állatok betegségei és az emberi hozzáállás közötti összefüggéseket. Az elváltozások főként olyan betegségek nyomai, melyek nem okoztak súlyos megterhelést az állatnak. A leletanyagban előkerült egy juh metatarsus, amely elemzése érdekes eredményeket hozott. Ezt makroszkóposan, illetve röntgen radiográfiával vizsgálva arra a következtetésre jutottunk, hogy nem vágták le azonnal a sérült egyedet, mert az állat így is életképes, fejhető és nyírható volt. Mindazonáltal a csonton nem figyelhető meg olyan nyom, amely a gyógyulást segítendő emberi tevékenységre utalna.
Brigetio a négy pannoniai legiotábor egyikeként fontos szerepet töltött be a provincia határvédelmében, eddig mégis keveset tudtunk az itteni állattartási és húsfogyasztási szokásokról. A település archeozoológiai szempontú vizsgálata ez idáig váratott magára, habár megemlítendő, hogy máig nagy számú megmunkált csont látott napvilágot, így a csontfaragó műhelyekkel kapcsolatban születtek már publikációk. Az itt ismertetett, Szőny-Vásártéren 2012 és 2015 között feltár római kori pince leletanyaga az első közölt állatcsont anyag az ókori településről. A csontok vizsgálata új adatokkal szolgált a polgárváros lakóinak mindennapi életéről: megismerhetjük a legfontosabb haszonállatokat, az ember társállatait és a hazánkban ritkaságnak számító tevéket is, továbbá információt kaphatunk az ókori mészárosok munkájáról is.
Legutóbb 2023-ban számoltunk be arról, hogy az folyóiratunk szerkesztőbizottságában változások történtek (Szilágyi 2023) és kialakult egy nagyobb, 17 fő létszámú, szakterületeket tekintve átfogóbb gárda. Az azóta eltelt két évben ismét módosult a bizottság összetétele. Alapító tagjaink közül Szakmány György és Sümegi Pál lemondtak az aktív szerkesztőbizottsági tagságról és átkerültek tiszteleti tagjaink közé. 2025-ben pedig tovább folytattuk a szakterületi hiánypótlást, elsősorban a régészeti korszakos ismeretek tekintetében. Simonyi Erika személyében az Árpád-kor, középkor szakértőjét nyertük meg. Tóth Zsuzsanna és Kreiter Attila pedig nem csupán a kőkori és bronzkori régészet tapasztalt kutatói, hanem olyan természettudományos vizsgálati háttérrel rendelkező szakemberek, akik az állatcsont eszközök és a régészeti tárgyak átfogó analitikai vizsgálata terén jelentenek biztos hátteret. Csatlakozásukkal az Archeometriai Műhely szerkesztőbizottságának létszáma 18 főre bővült.
The combined analysis of archaeological settlement networks and environmental conditions has significantly enhanced our understanding of past societies and their interaction with a changing environment. This study seeks to explore a new methodological approach for visualising and modelling the optimal land cover of a microregion. The starting point was the Second Military Survey of the Habsburg Empire, which provided spatially accurate land cover data for the area of the former medieval Csókakő domain, located in Fejér and Veszprém counties. A detailed GIS analysis of environmental variables—including pedology, geology, topographic wetness index, aspect, and landform classification—and the application of the Analytic Hierarchy Process (AHP) for weighting resulted in probability maps for the various land cover types within the study area. A primary optimal land cover model, forming the basis for a geographically induced land cover model, was created by selecting, for each 25 × 25 m cell, the land cover type with the highest probability value. The results of the land cover patterns in the 1,500-metres buffer zones around known medieval settlements were also compared with data from a common valuation estimation (aestimatio communis) dated 1493, which contains detailed information on Late Medieval land use in these areas.
A Budapest XI. kerületében található, hét lelőhelyrészt magába foglaló Madárhegy-Spanyolrét területén elhelyezkedő régészeti lelőhely, azon belül is a római kori telep régészeti állattani leletanyaga számos érdekességet tartogatott. A változatos külső megjelenésű háziállatok és azon belül a szarvasmarha maradványainak magasabb száma, a kevés vademlős, a veremházakból előkerült, vélhetően kultikus-vallási okokból elföldelt kutyák maradványai, a baromfik (házityúk és házilúd) jelenléte mind szépen tükrözik a római korra jellemző régészeti állattani képet. A lóhús evésére utaló darabolás nyomok nem voltak megfigyelhetők. Távolabb a vízparttól, a vízi élőlények táplálkozásban betöltött szerepe a maradványaik alacsony száma alapján csekély lehetett. Kevés volt a csontokon nyomot hagyó, beazonosítható betegségek száma is. Izgalmas a római terjeszkedéssel együtt hazánk területén is nagyobb számban megjelenő szamármaradványok előfordulása, vagy a magányosan előkerült kiscsikó csontváza, amelyet lehet, hogy sárlavina temetett a föld alá. Érdekes lelet még egy kőépítményből előkerült, elefántcsontból készült faragott bútordísz, vagy egy hamvasztásos férfi sírból származó égett osztriga héj töredéke, amelyek egzotikus voltuk révén távolsági kereskedelemre utalnak.
A különböző analitikai technikák fejlődésük során magától értetődően alkalmazásra kerülnek az örökségtudományi, szűkebb értelemben archeometriai kutatásokban is. Az elemanalitikai, szerkezetvizsgálati, valamint képalkotási technikák körében a fejlődési irány az egyre alacsonyabb kimutatási határok, valamint az egyre jobb térbeli felbontóképesség, illetve az elemtérképezés irányába mutat. Ugyanakkor, a nagypontosságú, drága és nehezen hozzáférhető technikák mellett egyre nagyobb a szerepe a könnyen kezelhető, hordozható, viszont sokszor kevésbé pontos eredményt szolgáltató berendezéseknek is. Jelen írásban a teljesség igénye nélkül szeretném áttekinteni az archeometriában jelenleg használatos leggyakoribb mérési módszereket.
A pop-art 20. századi, Angliából induló képzőművészeti irányzat. Témáit a popkultúra termékeiből meríti, technikái igen változatosak. Magyarországon az 1960-as évek közepétől van jelen. Bár a pop-art művek egyáltalán nem régiek, a felhasznált anyagok minősége vagy a műtárgyat károsító környezeti tényezők miatt mégis restaurálásra szorulhatnak. Így történt Kemény György alkotása, a védett ’Szekkó’ falfestmény esetén is, amely a budapesti Arany-ház egyik lakásában, a volt cselédszoba falán található. Jelen munkánkban a restauráláshoz kapcsolódó természettudományos vizsgálatok eredményeiről számolunk be. A vizsgálatok célja a károsodás okainak feltárása, valamint a festményhez alkalmazott pigmentek jellemzése volt. A falak egyes rétegeinek és különböző színeinek kémiai összetételét in situ kézi röntgenfluoreszcens spektrométerrel (hXRF), ásványos összetételét leválasztott mintákon röntgen-pordiffrakcióval (XRD) határoztuk meg. A festékrétegek részletes jellemzésére és a színadó szervetlen és szerves pigmentek azonosítására SEM-EDX-t, mikro-XRD-t és Raman mikrospekroszkópiát alkalmaztunk. A különféle vizsgálati módszerek kombinálásával igazoltuk krómsárga (PbCrO4, zöldekben), kobaltkék (kobalt-spinel/CoAl2O4, kékben) szervetlen pigmentek, valamint ftalocianin (PB16, PG7 és PG36 zöldben, PB15 halványzöldben és kékben), PY3 (halványzöldben), PR3 (vörösben), és PBk8 (feketében) szintetikus szerves pigmentek jelenlétét. A falfestmény károsodását a nedvesség és a közlekedésből származó rezgések együttesen okozhatták, amit fokozott a festékfilm öregedéssel járó keményedése, ridegsége és térfogatváltozása.
A total of more than 50 pellet bells and bells dating to the Avar period belong to the archaeological collection of the Rippl-Rónai Museum in Kaposvár. They were investigated within the frame of the research project “Metallic Idiophones between 800 BC and 800 AD in Central Europe”, in an interdisciplinary and cross-national cooperation between Austria and Hungary. The results, gained through archaeological, archaeometric, acoustic, psychoacoustic methods and experimental textile archaeology are presented here.
As a part of a larger project on Roman statuettes in Hungary we have also investigated the “restorations” and “improvements”, carried out over the past centuries on most of the earlier pieces we have analysed. The statuettes were acquired from excavations, donated by private collectors or possibly bought from other countries and underwent various treatments. An artificial patina, in the form of a black lacquer, was applied to most of the figurines. Our examination showed that it is possible to distinguish the ones employed in the 19th century – or even earlier – from the reddish-brown ones employed in the early 20th century. Interestingly, these treatments show notable similarities to the artificial patinations applied to Roman objects recovered in the same periods discovered at Pompeii and elsewhere in the area. Interventions with electrolysis can also interfere with surface analysis of older museum pieces. Another noteworthy aspect is the range of “improvements”, additions and “repairs” performed on some of the statuettes. In several cases, missing limbs, body parts or attributes were reconstructed by the “restorers” who tried to “improve” the objects by coating them with some kind of artificial patina to homogenize their appearance. This is a relatively common phenomenon that can be observed in most of the collections acquired by larger museums in different ways in the 18th and the 19th centuries. The primary aim of this paper is to highlight the impact that older “restorations” of various kind can have on surface analyses of the artifacts. This paper presents some case studies from the Hungarian National Museum in Budapest and compares them to artefacts from other Roman sites in Italy.
