A zártkertek a hazai településszerkezet átmeneti terei: nem csupán agrárcélt szolgálnak, de ökoszisztéma-szolgáltatásokat is biztosítanak. Ugyanakkor, a pihenő- és lakófunkció térnyerése, az informális építkezés dinamikus tájhasználati változásokkal jár. E területek jogi státusza azonban évtizedek óta rendezetlen, a sokszor módosított és egyre újabb normákkal kiegészített jogalkotás töredezett, túlzottan részletező normái jogbizonytalanságot generálnak, akadályozzák a koherens településfejlesztést és a klíma‐ adaptációs célok megvalósítását. A kutatás a szakirodalmi megállapítások és az aktuális jogi helyzet összevetésével két hipotézist vizsgál. Egyrészt, arra a kérdésre keres választ, hogy a területi differenciálás hiánya fokozza-e a jogi és valós állapot közötti eltérést, a térbeliség figyelembevételének hiánya csökkenti-e a jog hatékonyságát? Másrészt, a jogi komplexitás megnehezíti-e annak alkalmazását, fokozza-e a meglévő környezeti és társadalmi problémákat? A jogi helyzet és a szakirodalom összevetése alapján a normakeret a hiperlexis jelenségének jellemzőit mutatja. A túl sok és komplex szabály nem csupán elméleti probléma, hanem gyakorlati következményekkel is jár. A szabályozási hiányosságok felerősítik a fragmentált térszerkezet következményeit, lassítják és költségesebbé teszik a településfejlesztési beavatkozások kivitelezését. A nemzetközi ajánlások alapján a szabályozás egyszerűsítése, a helyi viszonyok figyelembevétele és az önkormányzati mozgástér bővítése szükséges. A zártkertek példája nem egyedi: a településfejlesztés hatékonyságát korlátozó jogi diszkrepancia rendszerszintű jelenség, és nem pusztán hazai sajátosság.
Ahogy a társadalom térbeliségének átláthatóságán is javítani tudnak a tér‐ informatikai eszközök, úgy a történeti kutatásban is egyre gyakrabban találkozunk történeti térinformatikai rendszerekkel, mivel ezek képesek hangsúlyosabban érvényesíteni a tér szerepét a történelmi események értelmezése során. Az erdélyi településhálózat történetével kapcsolatos kutatások szempontjából egy történeti térinformatikai rendszer létrehozása kétségtelen előnyökkel járna, mivel teljesen új megvilágításba helyezné a településhálózat fejlődését ebben a történetében és kultúrájában is rendkívül változatos térségben. Jelen tanulmány az erdélyi települések történeti térinformatikai rendszerének szükségességét indokló tényezőket tárja fel, továbbá a megvalósítás tervét vetíti előre. Az erdélyi települések történetével foglalkozó korábbi tudományos munkák áttekintése révén felvázolja azokat a nehézségeket, amelyekkel a szóban forgó tárgykör iránt érdeklődőknek szembesülnie kell. A problémák áthidalása érdekében egy történeti GIS kiépítését tartja megfelelőnek, annak előnyei mellett érvel, sőt, a gyakorlatba ültetés legfontosabb lépéseit is megjelöli, kidolgozva a rendszer működési sémáját. A kezdeményezés írásos feljegyzések alapján tervezi szintetizálni a települések nevében, jogállásában, igazgatási szerepkörében és közigazgatási hovatartozásában bekövetkező változásokat, akár ezer évre visszamenőleg is, amelyeket korszerű webkartográfiai megoldások segítségével térben és időben is vizualizálni kíván.
Az infrastruktúra-felhalmozás meghatározó szerepet játszik a környezet‐ használatban. Ennek jelentős része olyan térben zajló folyamatokhoz kötődik, mint amilyen például az urbanizáció és a szuburbanizáció, a közlekedés vagy a kereskedelem. Az infrastruktúrák felépítésére ható tényezők térbeli meghatározottsága tehát kifejezetten fontos: ehhez kapcsolódóan egyre inkább előtérbe kerül a gazdasági járadékok szerepe, ami a regionális, közgazdasági és fenntarthatósági kutatások egy eddig elhanyagolt területe. Ebben a tanulmányban azokat a lehetőségeket mutatom be, amelyek a térbeli gazdasági járadékok képződésének vizsgálatában rejlenek. A gazdasági járadékok és a járadékvadászat elmélettörténetén, illetve területi és fenntarthatósági vonatkozásainak bemutatásán kívül olyan elméleti keretet vázolok fel, mely különböző vizsgálati szinteken egyszerre kezeli a járadékvadászatot, a piacgazdasági működést és más, térben zajló környezeti és társadalmi folyamatokat. Egy rövid lakáspiaci példán keresztül azt szemlél‐ tetem, hogy a gazdasági járadékok anyagi ösztönzőt jelentenek olyan fejlesztéseknél, amelyek a városok környezeti hatásainak jelentős módosulásához vezetnek.
A tanulmány Kárpátalja turizmusfejlesztési stratégiáinak összehasonlító vizsgálatát végzi el egy geopolitikailag és gazdaságilag folyamatosan változó környezetben. Célja, hogy feltárja, miként reagálnak az eltérő fejlesztési keretek – az ukrán megyei stratégia (a 2014–2020 közötti és a 2025-ig szóló változat), a magyar állam által támogatott Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) stratégiája – a térséget érintő kihívásokra, és mennyiben képesek összehangolni a nemzetközi támogatásokat a helyi igényekkel. A kutatás dokumentumelemzés és egy 140 válaszadót bevonó kérdőíves felmérés kombinációjára épül, így egyaránt képes a stratégiai célok és eszközök, valamint a turizmusban érintett helyi szereplők véleményének feltárására. A tanulmány bevezető része bemutatja a térség társadalmi-gazdasági és politikai környezetét, különös tekintettel az orosz–ukrán háború hatásaira. A módszertani fejezet részletezi a dokumentumelemzés és a kérdőíves kutatás lépéseit. Ezt követi az ukrán állami fejlesztési tervek, az Egán Ede Program és a KMTT stratégiájának részletes ismertetése, majd a kérdőíves felmérés eredményeinek elemzése. Végül a három megközelítés szintetizáló összevetése zárja az értekezést. A főbb eredmények arra mutatnak rá, hogy az ukrán állam megyei stratégiái a makroszintű gazdasági és infrastrukturális kihívásokra összpontosítanak, a turizmust a regionális gazdaság diverzifikációjának és a foglalkoztatás növelésének eszközeként kezelik, de a politikai instabilitás és az alulfinanszírozottság korlátozza megvalósításukat. Ezzel szemben az Egán Ede Program célzottan a magyar közösség gazdasági megerősítését, különösen a falusi turizmus és a kulturális örökség turisztikai hasznosítását segíti, gyors és kézzelfogható eredményeket produkálva, bár földrajzi és etnikai fókusza miatt hatóköre szűkebb. A KMTT stratégiája a fenntarthatóság, a digitalizáció és a határon átnyúló együttműködések irányába mutat, az Európai Unió trendjeihez illeszkedő szemlélettel. A kérdőíves vizsgálat szerint a válaszadók 87 százaléka a nemzetközi finanszírozási források – például az EU Interreg és a magyar állami támogatások – szerepét tartja kulcs‐ fontosságúnak. Az ukrán állam megyei stratégiájának ismertsége alacsonyabb, mint a magyar közösségi kezdeményezéseké. A felmérés a falusi és a gyógyturizmust jelöli meg elsődleges fejlesztési irányként, melyeket az etno- és gasztroturizmus, valamint a digitális marketing és az online foglalási rendszerek fejlesztése követ. A kutatás hangsúlyozza, hogy a sikeres turizmusfejlesztés feltétele a többszintű koordináció, a forrásdiverzifikáció, a helyi közösségek aktív bevonása és a digitális megoldások gyors adaptálása. A tanulmány arra az összegző következtetésre jut, hogy Kárpátalja turizmusának fenntartható fejlődése csak a nemzetközi támogatások stabil elérhetőségével, az állami és közösségi stratégiák összehangolásával, valamint a helyi szereplők folyamatos részvételével biztosítható. Eredményei egyaránt szolgálnak tudományos alapként és gyakorlati útmutatásként a térségi turizmuspolitika alakítói számára, rámutatva arra, hogy a hagyományokra építő turisztikai termékek fejlesztése és a digitális versenyképesség erősítése együtt teremthet hosszú távú értéket a kárpátaljai turizmusban.
Az elmúlt években a nemzetközi hálózatok vizsgálata jelentős teret nyert az akadémiai diskurzusban. Bár eredetileg a kulturális csere és a polgári diplomácia révén történő béke előmozdításának elvein alapult, a testvérvárosi kapcsolatok és a paradiplomácia fogalma a mai társadalomban jelentős átalakuláson ment keresztül. A szakirodalmi elemzés rávilágított, hogy a helyi önkormányzatok paradiplomácia kapcsolatai a magyar szakirodalomban még kevésbé vizsgált terület, ezért jelen tanulmány célja a magyarországi helyi önkormányzatok testvérvárosi irányainak, motivációinak feltárása, valamint ezen együttműködések feltárása, kiértékelése. Az online kérdőíves adatfelvétel a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével (TÖOSZ) együttműködésben valósult meg és a magyarországi 3155 települési önkormányzat és 23 fővárosi kerület teljes körét célozta, amelyből 409 érvényes válasz érkezett (12,8%-os válaszadási arány). A minta települési jogállás szerint reprezentatív, az elemzéshez súlyozott statisztikai módszereket, az ábrázoláshoz térképes szoftvert alkalmaztunk. Eredményeink szerint a magyar önkormányzatok többsége (87,9%) rendelkezik testvértelepülési kapcsolattal, amelyek száma és intenzitása szoros összefüggést mutat a településmérettel. A városok átlagosan hét, a községek két partnerrel állnak kapcsolatban. A rendszerváltozás utáni nyugat-európai orientáció helyét fokozatosan a kelet-közép-európai, különösen a szomszédos országokra irányuló kapcsolatrendszer vette át. Jelentős a határon túli magyarsággal, illetve a hazai nemzetiségek anyaországaival kialakított intraetnikus együttműködések szerepe, amelyek a többinél intenzívebb és társadalmilag beágyazottabb kapcsolattípusnak bizonyulnak. A kapcsolatok fenntartásának legfőbb akadályai a pénzügyi és humánerőforrás-hiány, valamint a nemzetközi partnerek érdektelensége. A kisebb települések által működtetett, alulról szerveződő (bottom-up) együttműködések gyakran tartalmasabbak és közösségformálóbbak, mint a nagyvárosok formálisabb, protokolláris kapcsolatai. Összességében a magyar önkormányzati paradiplomácia területén a helyi identitásra és kulturális közelségre épülő kapcsolatok bizonyulnak a legstabilabbnak és leghatékonyabbnak.
A tanulmány célja, hogy azonosítsa a magyar területfejlesztési politika rendszerváltástól napjainkig tartó időszakának elkülönülő szakaszait. Egy komplex elemzési keret került kidolgozásra, amely a hazai szakirodalomban fellelhető korszakolási modellek szintézisén, valamint szakpolitikai dokumentumok és stratégiai anyagok kvalitatív elemzésén alapul. A kidolgozott szempontrendszer integrálja a területfejlesztés intézmény- és eszközrendszerének változásait, a fejlesztési források mértékét és struktúráját, a helyi és területi kormányzási szintek szerepváltozását, valamint az Európai Unió regionális fejlesztéspolitikájának irányelveit. Az elemzési keret alapján négy korszak azonosítható: a területi válságkezelés korszaka (1990–1995), az EU-csatlakozásra való felkészülés (1996–2003), a „lopakodó regionalizáció” megrekedése (2004–2009), valamint a centralizáció dominanciája (2010-től napjainkig). A tanulmány részletesen bemutatja az egyes korszakok főbb jellemzőit, különös hangsúlyt helyezve a decentralizáció és centralizáció elveinek érvényesülésére. A kutatás legfőbb elméleti hozzájárulása, hogy a többdimenziós keretrendszer kidolgozásával átfogó képet nyújt a rendszerváltást követő három évtized magyar területfejlesztési politikájának időbeli tagolódásáról. A vizsgálat gyakorlati jelentősége abban rejlik, hogy alapul szolgálhat további kutatásokhoz, többek között a fejlesztéspolitika eredményességének vizsgálatához, a térségi egyenlőtlenségek alakulásának elemzéséhez, valamint a kormányzási modellek hosszú távú hatásainak értékeléséhez.
A folyamatos növekedésre törekvő globális gazdasági és társadalmi berendezkedés jelentős mértékben károsítja az élővilágot, amely az emberi jóllét alapját képezi, miközben az ezekbe a folyamatokba ágyazódó urbanizáció egyre komplexebb városi problémákat okoz. A lokális fenntarthatósági átmenetek előmozdításához ezért az ökomodernista zöld növekedés narratíváján túlmutató, rendszerszintű változásokat ösztönző városfejlesztési megközelítésekre van szükség. A hazai gyakorlatban ugyanakkor visszatérő kihívást jelent a felülről irányított klímastratégiák dominanciája, az önkormányzati mozgástér korlátozottsága és az intézményesült részvételi folyamatok hiánya. E keretek között a tanulmány célja, hogy a nemnövekedés és a fánk-közgazdaságtan elméleti alapjaira, valamint a részvételi döntéshozatal gyakorlatára építő innovatív esettanulmány, a Budapest Nemnövekedés-Fánk bemutatásával hozzájáruljon a városfejlesztés radikálisabb, holisztikus fenntarthatósági irányait vizsgáló kutatásokhoz. Az elemzés arra is rámutat, hogy a kutatási tapasztalatok miként segíthetik a poszt-növekedés elméletek, különösen a biofizikai, kulturális és gazdasági-társadalmi dimenziókat integráló nemnövekedés–fánk keretrendszer operacionalizálását a főváros fenntarthatósági átmenetét támogató szakpolitikai javaslatok kidolgozása terén. A Fővárosi Önkormányzat Klíma- és Környezetügyi Főosztályával együttműködésben megvalósult projekt egy három‐ alkalmas műhelysorozatra épült, melynek során a résztvevő szakértők megalkották a 23 indikátort tartalmazó Budapest Nemnövekedés-Fánkot és a 12 kategóriába rendezett szakpolitikai javaslatcsomagot. A folyamat eredményeként elkészült Budapest fenntart‐ hatósági narratívája is, felfedve a résztvevők elképzelését a lokális biztonságos és igazságos térrel, valamint globális felelősségük mértékével kapcsolatban. A folyamat végén a kutatási eredmények az Európai Unió „100 Klímasemleges és Okos Város” elnevezésű projektje keretében beépültek Budapest 2030-as klímasemlegességi akciótervébe.
Egyes jelenségek térbeli terjedésének vizsgálata már évtizedek óta foglalkoztatja a különböző tudományterületek kutatóit. A regionális tudomány és a társadalomföldrajz mellett a hálózatkutatás, statisztika, epidemiológia, járványmatematika, szociológia, néprajz, kultúrantropológia, kommunikáció, marketing, valamint a mérnöki és gazdaságtudományok is jelentős elméleti és módszertani tudást halmoztak fel. A cikk a térbeli diffúziókutatás rendkívül széles és multidiszciplináris szakirodalmát mutatja be, vizsgálva a terjedési folyamatok alapfogalmait, történetét, megfogalmazott elméleti kérdéseit és használt módszereit. A tanulmány összegzi a területi társadalomtudományok szempontjából releváns következtetéseket, összehasonlítva azokat a COVID-19 járványhoz kapcsolódó empirikus kutatási eredményekkel. A tanulmány bemutatja, hogy a térbeli diffúziókutatásnak napjainkban már egyre inkább összefonódó elméleti keretei és elemzési módszerei vannak, ami egyszerre jelenti a diffúziós folyamatok időbeliségére és térbeliségére, továbbá egyes kiemelt aktorokra és a területi heterogenitásra vonatkozó megállapításaik hasonlóságát, valamint a módszertanok együttes, közös modellekben történő használatát, aminek az elmúlt évtizedek számítástechnikai és adatforradalma ágyazott meg. Az empirikus eredmények rámutatnak, hogy míg a vizsgált terjedési folyamatok időbelisége leírható volt a diffúziós hullámok modelljével, addig a terjedések térbeliségét leíró hierarchikus és szomszédsági terjedési mintázatok csak részint voltak megfigyelhetők. Ez utóbbi a jelenségek terjedéséhez használt hálózatok felépítésének, valamint egyes terjesztők szerepének volt köszönhető. Továbbá a terjedési folyamatok eredményeként centrum-periféria egyenlőtlenségek rajzolódtak ki, míg a járvány, a vakcinák és az információk terjedése között változatos interakciók voltak megfigyelhetők. A cikk célja összegezni a térbeli diffúziókutatás rendkívül széles és multidiszciplináris szakirodalmát, vizsgálni a térbeli terjedési folyamatok alapfogalmait, történetét, megfogalmazott elméleti kérdéseit és használt módszereit, valamint összegezni az ezekben a munkákban megfogalmazott, a területi társadalomtudományok szempontjából releváns következtetéseket. A cikk eredménye, hogy a térbeli diffúziókutatásnak napjainkban már egyre inkább összefonódó elméleti keretei és elemzési módszerei vannak, ami egyszerre jelenti a diffúziós folyamatok időbeliségére és térbeliségére, továbbá egyes kiemelt aktorokra és a területi heterogenitásra vonatkozó megállapításaik hasonlóságát, valamint a módszertanok együttes, közös modellekben történő használatát, aminek az elmúlt évtizedek számítástechnikai és adatforradalma ágyazott meg.
A tanulmány egy régóta ismert, mégis újra és újra félreértett jelenséget vesz górcső alá: a mezőgazdaság elöregedését és a generációváltás makacs elakadását. A közbeszéd gyakran úgy kezeli ezt, mintha pusztán pénzkérdés volna: „adjunk elég támogatást, és a gazdaság átadása megtörténik”. Az irodalmi áttekintés azonban arra jut, hogy ez a magyarázat legfeljebb részleges. Az utódlás nem egyszerű tranzakció, hanem intézmények, normák és személyes életvilágok metszéspontjában zajló, konfliktusokkal terhelt átmenet. A „jó gazda” státusza – a munka láthatósága, a rend, a kontroll, a föld feletti rendelkezés – olyan szimbolikus tőke, amelyet nem lehet egy az egyben pénzre váltani. A kontroll átadása sokszor nem adminisztratív aktus, hanem szerepvesztés: a termelésből való kivonulás identitásvesztésként jelenik meg. Ehhez járul a vidéki intézményi környezet: a szolgáltatások hiányosságai, a gondoskodási infrastruktúra egyenetlensége, a bizonytalan időskori biztonság. Ilyen közegben érthető, hogy a gazdák „bent maradnak” a munkában akkor is, amikor egészségük már korlátozza őket; ez a spirál baleseti és mentális kockázatokat is felerősít. A következmények nem állnak meg egyéni szinten. A demográfiai eltolódás rontja az alkalmazkodóképességet, lassítja az innovációt, merevíti a földmobilitást, rövidíti a beruházási horizontot, és növeli a felhagyás valószínűségét. A tanulmány ezért a „még több pénz” logikájával szemben integrált megoldásokat hangsúlyoz: fokozatos kontrollmegosztást, mentor-szerepeket, valamint korbarát munkaszervezési és térbeli innovációkat (például „Farmer’s Yards”). Végül rámutat: a posztszocialista agrárstruktúrák alulvizsgáltak, pedig épp itt különösen erős az intézményi beágyazottság szerepe az utódlási döntésekben.
Az Európai Unióban a több, mint három évtizedes múltra visszatekintő LEADER program mindmáig egy olyan sajátos fejlesztési módszer, amelyben a place-based (helyalapú), alulról felfele építkező szemlélet a vállalkozások és civil szervezetek mellett a helyi önkormányzatok számára is lehetőséget biztosít arra, hogy együttműködési, hálózatépítő tevékenységüket ne csupán tagállamon belül, de nemzetközi léptékben is kialakíthassák. A tanulmány történetiségében is vázolja azokat a kereteket, amelyeken belül koronként, időszakonként eltérő lehetőségek nyíltak a program egyik legfontosabb elemének, az együttműködésnek a kialakítására. (A 2007-2013-as időszakban 1512 nemzetközi együttműködés valósult meg a LEADER program keretén belül, míg 2014-2020 között ez a szám 280.) A tanulmány célja, hogy a hazánkból indult kezdeményezések empirikus vizsgálata alapján feltárja, értékelje a 2014-2020-as időszak 22 nemzetközi együttműködési programján belül azt az önkormányzati szerepvállalást, amely különböző területeken és eltérő intenzitás mellett segítette elő a helyi önkormányzatok nemzetközi kapcsolatainak kialakítását, megerősítését, fenntartását. A tanulmány – a szakirodalmi, szakpolitikai források, és nemzetközi kutatások eredményeit is figyelembe véve – bemutatja az együttműködési, és hálózatépítési tevékenységek összefüggéseit, a helyi önkormányzati szerepvállalás motivációit, mozgatórugóit, értékeli a tevékenységek innovatív jellegét, kiemeli azokat a tényezőket, amelyek akadályozzák, gátolják a hálózati együttműködés kialakítását, különös tekintettel annak folyamatos, zavartalan fenntartására. Mindezek alapján olyan javaslatok megfogalmazására is sor kerül, amelyek elősegíthetik, hogy a jövőben a LEADER keretek közötti nemzetközi kapcsolatok száma, köre, intenzitása pozitív irányba mozdulhasson el.
Az európai országok energiafogyasztási tendenciáinak és jellemzőinek megérté‐ se hozzájárul a fenntarthatósági célok eléréséhez, az energiabiztonság növeléséhez és az energiaátmenetet célzó hatékony regionális politikák kialakításához. Tanulmányunk célja az európai energiafogyasztás megoszlásának bemutatása, különös tekintettel a fosszilis tüzelő‐ anyagokból, atomerőművekből és megújuló energiaforrásokból származó energia arányának 2002 és 2022 közötti változására. Az egy főre jutó energiafogyasztás kvantitatív elemzése klaszteranalízissel történt, melynél a szemléletességet grafikus ábrázolás helyett decilisek képzésével oldottuk meg. Lineáris és exponenciális kapcsolatot vizsgáltunk az energiafelhasználás és a GDP egy főre jutó értéke között. Az elemzés pontosságának növelése érdekében a kiugró értékeket azonosítottuk és kizártuk. A vizsgálat eredményei alapján az európai országok egyre kevésbé támaszkodnak a fosszilis tüzelőanyagokra, miközben a megújuló energiaforrások szerepe nő energiafelhasználásukban. Hat energiafogyasztási klasztert azonosítottunk, és megállapítottuk, hogy Izland és Norvégia élen jár a megújuló energia felhasználásában. Az elemzés exponenciális összefüggést mutatott az energiafogyasztás és a GDP között, miközben a megújuló energia térnyerése gyorsabb ütemű volt, mint a teljes fogyasztás növekedése. Az eredmények rámutatnak az egyes országok eltérő fenntarthatósági és energiafüggetlenségi stratégiáira. A magas GDP-értékkel bíró országok strukturálisan eltérnek a GDP és az egy főre jutó energiafelhasználás közötti általános pozitív összefüggéstől, ami gazdasági szerkezetük, energiaintenzitásuk és intézményi környezetük sajátosságaival magyarázható. Az eredmények megerősítik az energiaforrások diverzifikálásának és a megújuló energiahasználat bővítésének fontosságát a fenntarthatóság és az energiabiztonság javítása érdekében. Egyúttal hasznos alapot nyújthatnak a döntéshozók számára az energiaátmenetet célzó regionális stratégiák és környezetvédelmi kezdeményezések kidolgozásához.
Tanulmányunk a civil társadalomtudomány (citizen social science) módszerével vizsgálja szegedi és Szeged környéki hallássérült (ezen belül a nagyothalló) fiatalok társadalmi befogadással kapcsolatos élményeit a különböző városi mikro- és mezoterekben. Részvételi kutatásunkban egy többfázisú folyamatot valósítottunk meg, amelynek részét képezte a kutatócsoport toborzása és képzése, a közös kutatási kérdések kidolgozása, félig strukturált interjúk készítése, valamint egy helyspecifikus adatgyűjtés a Spotteron mobilalkalmazással. A kutatás eredményeként létrejött egy online Erőforrás-adatbázis a helyi, befogadó szolgáltatásokról, és több “Valóságlabor” esemény révén szakmai és közösségi disszeminációt végeztünk. Eredményeink szerint a társadalmi befogadást leginkább a kommunikáció minősége és az emberi viselkedés határozza meg; továbbá a vizuális kommunikációt biztosító megoldások. A halláskárosodás heterogenitása, a „láthatatlanság” és a kommunikációs eltérések kapcsolati nehézségekhez, elszigetelődéshez és önértékelési problémákhoz vezethetnek. Ezek ellensúlyozásában fontos erőforrásoknak bizonyul a család és az oktatási intézmény támogatása, a jól szervezett audiológiai szolgáltatások és a megfelelő technológiai eszközök. A Spotteron-adatok és interjúk alapján gyakorlati javaslatokat fogalmazunk meg mikrotéri (pl. térszervezés, nonverbális kommunikáció, tempó- és időkezelés) és mezotéri (pl. közösségépítés, érzékenyítő programok, intézményi hozzáférés fejlesztése, feliratozás, jelnyelvi tolmácsolás) szinten. Következtetésünk, hogy a befogadás kétirányú kapcsolódást igényel, továbbá a hatalmi viszonyok és a közösségek széttagoltsága kezelendő kihívások. A civil társadalomtudomány rugalmas, reflexív módszertana értékes eszköz lehet a nagyothalló fiatalokkal történő közös kutatásban, ugyanakkor időigényes és projektalapú rutinszerű alkalmazása módszertani finomításokat igényel.
This study provides a critical examination of the application, potential, and challenges of gender mainstreaming within the field of urban development in the European context. The paper delves into the inherent tensions between the concept's theory and its practical implementation, highlighting the dilemmas that surround its institutionalization. The analysis is structured around several key questions: the relationship between a long-term vision for equality; the dynamic between professional expertise and democratic participation; and whether the process ultimately aims for the actual transformation of existing power structures or settles for mere integration within them. Furthermore, the study illuminates how gender inequalities intersect with and are reinforced by other social stratifications, like those based on class. These theoretical tensions are illustrated through a comparative analysis of two pioneering case studies: Vienna and Barcelona. Both cities feature institutionalized forms of gender mainstreaming within their local governments, yet they represent different historical and political trajectories. Vienna's practice has a tradition of decades, dating back to the 1990s, evolving from specific pilot projects to a comprehensive municipal strategy. In contrast, Barcelona's approach emerged more recently in the 2010s, driven by a wave of new municipalism that explicitly challenged previous neoliberal urban policies. By examining the successes and shortcomings of initiatives in both cities, the study demonstrates how these theoretical dilemmas manifest in actual urban outcomes. Beyond presenting the theoretical background and practical examples, the study argues that for gender mainstreaming to be transformative, it must transcend symbolic gestures and technocratic solutions. The central thesis is that its success is contingent on two interconnected conditions: a clear commitment to dismantling embedded gender hierarchies, and the crucial linkage of spatial interventions with robust redistributive policies. Without this connection, the positive effects of gender-sensitive urban development risk being captured by privileged groups, potentially deepening socio-economic inequalities and failing to create truly equitable and just cities for all.
The aim of the paperis to investigate the role played by Hungarian medical higher education in healthcare provision, with particular reference to three leading rural universities: the University of Debrecen, the University of Pecs, and the University of Szeged. The objective of this study is to ascertain the manner in which the health-related initiatives of these institutions contribute to the enhancement of regional cohesion, the mitigation of territorial inequalities, and the improvement of the quality of life within local communities. The article is structured in accordance with these objectives. Firstly, the theoretical underpinnings of the research are presented, outlining the evolution of university missions and the growing significance of regional engagement. In the subsequent phase of the study, the focus shifts to governmental higher education and regional development policies, together with the state's approaches to university-based healthcare provision. The following section analyses institutional strategic materials and development plans, enabling the identification of the position of healthcare-related activities within university development strategies. The discussion concludes with key findings concerning the regional significance, institutional embeddedness, and prospective relevance of healthcare as a university function. The methodology of the study is grounded in systematic document analysis, whereby domestic regional development and health policy strategies, as well as institutional development plans, websites, and other strategic materials of the universities concerned, are examined. This methodological approach facilitates a nuanced exploration of the interaction between national policy frameworks and institutional objectives. The findings indicate that the enhancement of the patient care function can be regarded as a novel strategic opportunity for rural universities. The evidence presented indicates that this function serves to consolidate their regional embeddedness, augment their national significance, and contribute to sustainable regional development. Furthermore, it has been posited that the provision of patient care may be conceptualised as a distinct "fourth mission" of the university. This fourth mission operates partially outside the traditional domains of education, research, and the third mission, yet simultaneously exerts feedback effects upon them by influencing training pathways, research priorities, and community-oriented activities. The conclusions indicate that the provision of public health services by the examined institutions enhances the accessibility and quality of healthcare in their respective regions. Furthermore, it has been demonstrated that such services generate significant multiplier effects on the regional economy, innovation capacity, and human resource development. Moreover, the findings indicate that university-led healthcare provision contributes to long-term territorial resilience, addressing demographic and workforce challenges while strengthening the universities' role as key regional public actors.
Klinenberg's concept of social infrastructure has gained significant attention both within and outside academia, particularly about well-being and social cohesion among others. While the importance of places that foster social connections is widely acknowledged, the concept still lacks a consensually accepted definition, making both its theoretical framing and empirical study challenging. This study aims to contribute to a deeper understanding of the concept through an innovative approach that engages with, and aims to move beyond, two key challenges related to the concept (such as their contrasting nature: universality vs. hyperlocality, and social vs. infrastructural side). Drawing on literary texts from 12 contemporary novels set in more than 12 countries selected through snowball sampling, the paper identifies three main patterns that appear across diverse socioeconomic and geographical contexts in social infrastructure. These are the (1) dynamism, meaning complex socioeconomic impacts that affect local social infrastructure such as globalization, gentrification or political regime changes; (2) the reasons behind a place can become anti-social infrastructure; (3) the diverse interactions that a & bdquo;real" social infrastructure can facilitate, ranging from short encounters to sustaining lifelong friendships. The findings demonstrate that a literary-geographical approach offers uniquepossibilities to explore the material and constructed dimensions of space and their temporal and spatial embeddedness, making it especially suitable for investigating broad and complex concepts such as social infrastructure.
The article examines diabetes as a growing public health issue in Hungary, where cases tripled in two decades, affecting one in six Hungarians. Geographical disparities in diabetes mortality are analyzed, highlighting how both individual factors (education, economic status) and community-level factors (service availability, healthcare access) contribute to these inequalities. The research explores gender differences in diabetes outcomes, with women facing higher cardiovascular risks despite better healthcare utilization. Previous findings linked service availability and alcohol-related mortality to diabetes mortality rates across districts. DATA AND METHODS: The analysis was carried out across 197 Hungarian microregions (LAU1/NUTS4). Variables analyzed include gender-specific diabetes mortality rates, socioeconomic factors (education, taxpayers), measures of territorial deprivation (food access, services), indicators of health behaviour (BMI, alcohol-related mortality), and healthcare system characteristics (physician availability, pharmacy access, specialist hours, hospital beds, medication modernity, preventive care). OLS linear regression was applied as the main methodology to analyze these variables individually, in blocks, and in combinations to understand geographic disparities in diabetes mortality between men and women. Key findings of the study are that territorial deprivation strongly correlates with diabetes mortality of both genders, but men are more affected by food accessibility while women are by service availability. Alcohol-related mortality is a significant predictor for both genders, with men's alcohol consumption strongly affecting also women's diabetes mortality. Socioeconomic status (especially education levels) particularly influences women's mortality. Healthcare access variables lose significance when controlling for socioeconomic factors, suggesting inequalities stem primarily from social determinants rather than healthcare access. Healthcare capacity and quality variables show week or no relationship with diabetes mortality, while territorial deprivation (particularly limited food access) strongly impacts mortality rates for both genders. Alcohol-related mortality emerged as the strongest predictor across all models. Several explanations can be proposed for this connection: biological interactions between diabetes and alcohol, poorer self-management among alcohol users, healthcare stigma, and family-level impacts where one person's alcoholism creates stress, reduces support, and causes financial strain for the entire household. Women's diabetes mortality was more influenced by socioeconomic status than men's. Individual and territorial deprivation and alcohol consumption-especially among men-are significantly associated with diabetes mortality across genders. The models applied have moderate explanatory power, suggesting that not all factors influencing diabetes mortality at the regional level were identified. A notable finding is the strong correlation between diabetes mortality and alcohol-related deaths of the opposite gender, particularly for women. We interpret this as reflecting stress levels, lack of personal support, and financial constraints. While district-level data conceals some relationships, it enables population-level analysis that wouldn't be possible through individual surveys.
In Ukraine, the geopolitical crises of the past decade-particularly the conflicts in eastern Ukraine that began in 2014 and the Russian invasion in 2022-have significantly transformed the socio-economic conditions in Transcarpathia. As a result, the emigration of Transcarpathian Hungarians has intensified, and their migration patterns have changed. Still, due to opportunities created by Hungary's kin-state policies, Hungary remains the primary destination for their migration, with Szabolcs-Szatm & aacute;r-Bereg County playing a prominent role within the country. Based on statistical data analysis and qualitative fieldwork, this study aims to map (1) the volume, spatial characteristics, and dynamics of migration from Ukraine to Hungary following the full-scale Russian military invasion; (2) the main features for the migration of Transcarpathian Hungarians to Hungary; and (3) the residential preferences of those who have relocated to Szabolcs-Szatm & aacute;r-Bereg County. Our investigation highlights that the current wave of migration is interrelated with mobility processes of the previous periods: namely, transnational networks, property purchases, and citizenship benefits established during the 2010s are the catalysts for the current migration. The post-2022 relocations occurred through the (re)activation of these earlier transnational family strategies, in ways that are statistically untraceable or barely traceable, and resulting in the increasing replacement of the previously common dual residency with permanent residence in Hungary. Regarding the residential choices of the relocated families, we found that border crossing points play a significant role, with 20-50% of the population near these points being of Transcarpathian origin, typically originating from the vicinity of the respective border crossing-indicating that geographical proximity is an important factor on the sending side as well.
As the only directly elected institution of the European Union and now a co-legislator on equal footing with the Council of the EU in most policy areas, the European Parliament has, since the 1980s, placed particular emphasis on incorporating issues related to national and ethnic minorities into the Union's decision-making processes. While its early focus was primarily on socalled "soft" issues-such as the teaching and use of minority languages-since the 2004 enlargement of the European Union, questions concerning the violation of minority rights and autonomy aspirations of minorities living in bloc have gained increasing prominence. This study seeks to explore what forums are available within the European Parliament for national and ethnic minorities to advocate for their interests. The first section outlines the institutional and normative framework of minority protection within the European Union. The subsequent chapter explores how the European Parliament addresses the issue of national and ethnic minorities, as evidenced by resolutions and other official documents adopted by the institution. The third chapter analyses the actors (with particular regard to the nexus between representation in the profile of the MEPs and electoral dynamics), the mechanisms they employ, and the range of channels-formal, semi-formal, and informal-through which minority-related concerns are articulated and integrated into the EU's policy-making processes. The concluding chapter analyses the patterns of cooperation between European minority umbrella organizations and the European Parliament, with a view to understanding their role in transnational advocacy and institutional engagement within the EU political system. Based on document analysis-including, in particular, the minutes of the Intergroup on National Minorities and other relevant EP meetings-as well as a review of media reports on the subject, this research concludes that effective interest representation in the European Parliament cannot be separated from the personal background of the MEP in question-specifically, whether they belong to a national or ethnic minority. Furthermore, it is a significant factor whether the MEP was elected in single constituencies or in regional constituencies. The European Parliament provides a range of official, semi-official, and informal structures for the representation of minority interests. Among these, this study places particular emphasis on semi-formal and informal forums, which, despite their central role in minority advocacy, remain only marginally addressed in both domestic and international scholarly literature.
