A közlemény a Szent Korona országainak teológushallgatóit vizsgálja a bécsi egyetemen 1714–1743 között, különös tekintettel a szemináriumokon kívül tanulókra. Alapját egy korábban nem használt, az Osztrák Nemzeti Könyvtárban őrzött kézirat (Nomina D. D. Theologorum inscribi coepta Anno MDCCXIV) képezi, amely a rektori matrikulánál és a kari anyakönyvél jóval teljesebb összeírást tartalmaz. A tanulmány az externi (nem bentlakó hallgatók) körére összpontosítva 218, Magyarországról, Horvátországból és Erdélyből származó növendéket azonosít, akikhez összesen 488 beiratkozás tartozik. A tridenti előírások ellenére a bécsi teológushallgatók többsége nem szemináriumi keretek között folytatta tanulmányait, ami egyszerre tükrözi az intézményi kapacitások korlátait és a teológiai képzés iránti tartósan erős keresletet. A hallgatói létszáma jelentős ingadozást mutatott, amelyet a háborús események és a Habsburg Monarchián belüli változó oktatási lehetőségek egyaránt befolyásoltak. A tanulmány rekonstruálja a hallgatói csoport náció szerinti összetételét is, rámutatva a magyar (Ungarus) hallgatók meghatározó többségére, valamint a horvát és más délszláv csoportok számottevő jelenlétére.
Egyetemi Műhely Kiadó - Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2023., 425 lap Szerkesztette: Toth Szilárd
A Debreceni Egyetem 2000. január elsején öt egyetemi és három főiskolai karral kezdte meg működését. Az integráció negyedszázados jubileuma alkalmából díszünnepséget rendezett az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Tiszántúli Református Egyházkerület. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki az ünnepség keretében adta át rektori megbízás okiratát Bács Zoltán egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem új rektorának. Az intézmény alapításában végzett munkájuk elismeréseként Gróf Tisza István-emlékplakettet és díszoklevelet vehettek át mindazok, akik közreműködtek az egységes Debreceni Egyetem létrehozásában. Az ünnepségen a debreceni felsőoktatás integrációjában szerepet vállaló intézmények képviselői Ünnepélyes Nyilatkozat aláírásával erősítették meg szándékukat az eddigi együttműködés folytatására. A program ünnepi műsorral folytatódott az Egyetemi Templomban, majd koszorúzással zárult a Református Kollégium előtti Emlékkertben a Gályarabok emlékoszlopánál.
Kis Péter–Szögi László: 1883–1918. Ludovika Egyetemi Kiadó. Budapest, 2026. 390 pp. Felsőoktatás-történeti kiadványok. Új sorozat. 34.
Az 1739 óta gyülekezeti, temetési és iskolai reprezentációs szolgálatokat végző Főiskolai Énekkar (Kollégiumi Kántus) fiatalemberekből álló énekeseinek 1914 őszétől nemcsak az első világháború okozta nehézségekkel kellett megbrikózniuk, hanem szembesültek az egyetemmé alakuló felsőfokú oktatás miatt megváltozott környezet kihívásaival is. A tanulmány bemutatja a Kántus tudatosan felvállalt hagyományőrző szerepét, amely nagyrészt abból az identitásból táplálkozott, hogy a Kántus volt a legrégebbi diákegyesület. Az énekkar egyetemalapítás terveitől kezdve részt vett az emlékezet fenttartásának különféle alkalmain, melyek között a nemzeti és egyházi megemlékezések – október 6. és október 31. – mellett a temetések súlyát növelte, hogy a háború évei alatt többször is társaikat búcsúztatták. A konfliktusoktól sem mentes háborús évek bemutatását a Kántus jegyzőkönyve és a korabeli sajtó cikkei mellett az érintett hallgatók későbbi visszaemlékezései szolgálnak forrásként. Ezek között kiemelten fontosak a hadbavonult teológusok 1963-ban összegyűjtött emlékei, mivel a „40 honvéd teológus” továbbra is kántustagként definiálta magát.
A tanulmányban az ókortól az első világháború végéig elemzem a különböző típusú felsőoktatási intézmények létrejöttét a világban. Részletesen térek ki a nem európai felsőoktatás kezdeteire és sajátos intézményeire. Öt korszakra osztom a felsőoktatás fejlődését a világban. 1 A nem európai típusú egyetemek kora. 2. A középkori egyetemek kora. 3. A felekezeti egyetemek kora. 4. Az állami, nemzeti egyetemek kora. 5. A globális egyetemek kora. Az első négy korszakban földrészenként mutatom be az egyetemek mennyiségi fejlődését és sajátosságait.
Hegyaljai Helikon Könyvek. A Tokaj-Hegyaljai Egyetem Regionális Történeti és Művelődéskutatási Tanszékének kiadványsorozata II. Sorozatszerkesztő Bolvári-Takács Gábor Tokaj-Hegyaljai Egyetem, Sárospatak 2025, 250 lap Szerkesztette Ugrai János Hegyaljai Helikon Könyvek. A Tokaj-Hegyaljai Egyetem Regionális Történeti és Művelődéskutatási Tanszékének kiadványsorozata II. Sorozatszerkesztő Bolvári-Takács Gábor Tokaj-Hegyaljai Egyetem, Sárospatak 2025, 250 lap
Kulin László professzor a debreceni Gyermekklinika saját neveltje volt. Végzése után a Gyermekklinikán dolgozott, majd 1939-ben a debreceni állami Gyermekmenhely igazgató főorvosa lett. Bókay Zoltán professzor nyugdíjazása után 1949-ben nevezték ki a Gyermekklinika igazgató professzorává, amelyet 1972-es nyugdíjazásáig vezetett. 1956-57-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem dékánja, 1957-59 között rektora volt. Nagy szerepe volt abban, hogy az 1956-os forradalom után kisebb mértékű megtorlás történt az orvosi egyetemen, mint máshol.
A mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődjét 1784-ben helyezték át Budáról Pestre, és több, korábban jellemzően szerzetesrendek tulajdonában lévő, már több évtizede használatban lévő épületet adták át neki használatra. Az épületek – különösen az orvosi kar épülete – a 19. század közepén már nagyon rossz állapotban volt, így a Helytartótanács javaslatára az uralkodó, V. Ferdinánd 1846-ban elrendelte az új egyetemi épületek költségtervének kidolgozását. Az Egyetemi Könyvtár új épületére Toldy Ferenc, a könyvtár igazgatója tett javaslatot, aki több oldalas jelentésében felvázolta az általa ideálisnak gondolt könyvtár tervét. A tanulmány Toldy tervezetét és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár őrizetében lévő, az üggyel kapcsolatos levelezést teszi közzé.
A tanulmány Jausz Béla rektori működését (1957-1959) vizsgálja az 1950-es évek végének politikai és intézményi kontextusában. Az elemzés rámutat arra, hogy Jausz személye egyfajta átmenetet képviselt a polgári egyetemi hagyományok és a pártállami felsőoktatás-politikai törekvések között. Rektorsága idején részben megindult az egyetemi struktúrák és hagyományok helyreállítása, ugyanakkor az autonómia fokozatos korlátozása és a központi, politikai irányítás erősödése is egyértelművé vált. A tanulmány értelmezi Jausz vezetői szerepét, amely egyszerre járult hozzá az 1956 utáni konszolidációhoz és a centralizált felsőoktatási rendszer előkészítéséhez.
Szerző: Heilauf Zsuzsanna HUN REN ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport Budapest, 2024, Felsőoktatástörténeti kiadványok. Új sorozat 33.
A Kovács I. Gábor vezetésével működő csoport elitkutatási anyaggyűjtésének ötödik (és egyben az egyetemi tanárok életrajzi adattárainak negyedik) kötetét veheti kezébe a kedves olvasó. Mindegyikről korábban a Gerundium folyóiratban is megjelent recenzió. ELTE EÖTVÖS KIADÓ, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest, 2022.
már Wikipédia szócikkek is őrzik emléküket: (1) (id.) Göllner János (1871–1942) Trianont követően (1920) családjával Kolozsvárról Debrecenbe menekült, ahol a Gazdasági Akadémián a műszaki tanszéket vezette. -(2)Dohy (szül. Göllner) János (1905–1990) Debrecenben a piaristáknál érettségizett, majd a Debrecen-Pallagi Gazdasági Akadémián 1926-ban szerzett diplomát (fitopatológus). (3)- ifjabb Dohy János (1934–2002) agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, professzor, állatnemesítési és állattenyésztési kutatások kapcsolódnak munkásságához.
Az informatika a 20. század végén forradalmi változásokat indított el. Az amerikai egyetemek által létrehozott első egyetemközi hálózatok rövid idő alatt világméretűvé tették az Internetet, amely hamar elérte Európát és a vasfüggöny mögötti országokat is. Magyarországon a felsőoktatási intézmények ismerték fel elsőként az új technológia lehetőségeit, és a kilencvenes évek elején megkezdték a nemzetközi színvonalú hálózatépítést. Debrecenben ekkor még több önálló egyetem és főiskola működött, amelyek közös informatikai infrastruktúra kialakítását tűzték ki célul. A fejlesztést állami források, valamint a keleti technológiai embargó megszűnése tették lehetővé az utat a korszerű nyugati hálózati eszközök és protokollok alkalmazása előtt. 1994 őszére megvalósult az optikai szálas városi gerinchálózat, amely FDDI technológiával biztosította a campusok közötti nagysebességű adatátvitelt. A kiépített rendszer 12 kilométernyi optikai kábelt, több mint húsz csatlakozott épületet és több mint ezer számítógépet fogott össze, 100 Mbit/s sávszélességgel – ez tízszerese volt a korabeli Ethernet hálózatok teljesítményének. A hálózat kezdetben alapvető szolgáltatásokat nyújtott, mint az internet-hozzáférés, e-mail és közös nyomtatás, de emellett megalapozta a későbbi integrált rendszerek, például a tanulmányi és gazdálkodási nyilvántartások létrejöttét. Az UDNet elnevezésű városi hálózat így nemcsak korszakos technológiai újításnak bizonyult, hanem hosszú távon a Debreceni Egyetem informatikai fejlődésének stabil alapját is megteremtette.
A debreceni felsőoktatás új korszaka kezdődött 2000-ben – az 1912-ben alapított állami egyetem 1950-ben történt több intézményre való szétválasztását évtizedekkel követően – öt egyetemi karral, három főiskolai karral, kilenc intézettel és három társult intézménnyel létrejött az országban a legszélesebb képzési spektrumú Debreceni Egyetem négy független intézményből. A tanulmány, az akkori egyetemi vezetésben résztvevők személyes visszaemlékezéseit is bemutatva, áttekinti az integrációt előkészítő lépéseket a Debreceni Universitas Egyesülés és a Debreceni Egyetemi Szövetség keretei között, ismerteti az egyházi intézmények közvetlen integrációja elmaradásának körülményeit és bemutatja az új intézmény elindításának történéseit. A debreceni egyetemi integráció sikerességét annak különleges sajátságai alapozták meg, így a széles bázisú vezetői összetétel, a különböző tudományterületekről rövid időre választott rektorok együttműködése, az erősen decentralizált gazdálkodás, a magas szintű klinikai tevékenységet és agrárszakmai területeket a kapcsolódó karok működésével összefogó Orvos és Egészségtudományi Centrum és Agrártudományi Centrum működtetése, valamint a képzési területek nagy többségének fejlődését és a tudományos kutatás fókuszált támogatását lehetővé tévő beruházási program. A szervezeti döntések alapján elindultak a belső integrációs folyamatok az informatika, a könyvtár, a nyelvi lektorátusok összevont működésében és a szakterületi koordinációs központok tevékenységével, amelyek elősegítették az oktatás és a kutatómunka területén az összehangolt fejlesztő munkát. Konstruktív, harmonikus kapcsolat alakult ki a megalakult egyetemi szintű hallgatói önkormányzattal, kollektív szerződés keretei között az intézmény dolgozóival. Az egyetem külső kapcsolataiban meghatározó jelentőségű volt a Debrecen várossal kötött együttműködési megállapodás, a Magyar Tudományos Akadémiával kialakított kapcsolat és a részvétel az Európai Egyetemi Szövetség megalapításában. A Debreceni Egyetem identitását megalapozó közös munka, az együttműködésen alapuló bizalom és az ősi református kollégiumhoz kapcsolódó jelkép- és arculatrendszer megjelenítésének eredményeként leomlottak a szellemi falak az integrálódó oktatói, kutatói, diák és dolgozói közösségek között.
A Nemzeti Torna Egylet 1868-ban indult tanfolyamának tovább-fejlesztéséből született meg a Testnevelési Főiskola 1925 végén, gróf Klebelsberg Kuno miniszter jóvoltából. Akkor a budai Győri úti Polgári Iskolai Tanárképző (Paedagogium) épületébe helyezték el, ahol fokozatos bővítések mellett ma is működik. Az új intézmény kiváló tanári karának köszönhetően gyorsan nemzetközi rangra emelkedett. A háború és a kommunista diktatúra évei visszavetették ugyan fejlődését, de 1975-ben egyetemi rangra emelkedett, majd lassan visszaszerzete nemzetközi hírnevét. 2000-ben a felsőoktatás átszervezésekor átmenetileg elvesztette önállóságát, amit 2014-ben visszanyert. Hamarosan történetének legnagyobb fejlesztése indult meg, ami napjainkban a végéhez közeledik.
A Tiszántúli Növényvédelmi Fórum (30. TNF) fennállásának 30. évfordulóját a Debreceni Egyetem (DE MÉK) Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezettudományi Kara és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) közösen rendezett meg 2025 október 15-16-án Marosvásárhelyen. A három évtizede folyamatosan (az időszakban háromévente nemzetközi szintre emelt) Növényvédelmi Fórumot 2025-től már évente rendezik meg. Következésképpen a 30. TNF egyben a 12. International Plant Protection Symposium (12-th IPPS) is volt. 1868-ban indult a Tiszántúl régióban a felsőfokú gazdászképzés a legjobb és a mindenkor korszerű mezőgazdaság megteremtése érdekében. Ennek segítésére kezdtük el 1996-ban a TNF (IPPS) rendezvény sorozatát, amelynek célja a modern tudomány eredményeinek ötvözése az integrált növényvédelmi gyakorlattal (Integrated Pest Management, IPM), illetve az Ökológiai gazdálkodási rendszerek (Eco-Farming) növényvédelmével, amelyeket a jövőben is Debrecen városában kínálunk.
Sipos Ferenc könyvismertetése Szabó Dániel: Arany János Etikája (1958) könyv formájában megjelent dolgozatáról. Tiszántúli Református Egyházkerület Debrecen, 2024, 396 lap
A Magyar Történelmi Társulat és annak Dél-dunántúli Csoportja 2025. augusztus 13 és 15. között Fejezetek a magyarországi oktatás- és neveléstörténetből címmel Mohácson szervezett konferenciát. Ezen hangzott el a főiskolák létesítésével kapcsolatos előadás, mely az intézményhálózat kialakulását és átalakulását vizsgálta 1990-ig, néhány esetben utalva a későbbi átszervezésekre is. Egy áttekintő előadás nem törekedhetett teljességre, könyvészeti adatokra támaszkodva elsősorban a főbb csomópontokra fókuszált. Jóllehet a főiskolák hálózatának kialakulása a téma, de az egyetemek főiskolákat érintő változásaira is utalni kellett, miután a változások, átcsatolások, létesítési kísérletek során ezek az intézmények vonzották magukhoz a főiskolákat, számos esetben az egyetemek karaivá válva működnek napjainkban is. A három blokkból álló tanulmány első része a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló 1961. évi III. törvényig tekinti át a változások sarokpontjait, a második az intézményhálózatban végbe menő, számszerű fejlődés okát, míg a harmadik – példaként - a pécsi felsőoktatási intézmények (egyetem, tanárképző főiskola) expanzióján keresztül a Nyugat-Dunántúli változásokkal foglalkozik, kiemelten Zala megyével, ahol nem sikerült önálló felsőoktatási intézményt létrehozni.
Az 1797-ben Keszthelyen a Festeticsek által alapított Georgikon, majd az 1818-ban Mosonmagyaróváron Albert Kázmér-Száztesseni herceg által alapított, majd 50 év után 1868-ban Debrecen város által Pallagon alapított Mezőgazdasági Főiskolák nagy szolgálatot tettek a XIX. században és a XX. század első felében a magyar mezőgazdaság fejlesztésében. Ezeket az akadémiákat az 1945-ös földreform után 1948-1949-ben megszüntették. A szocialista mezőgazdaság átszervezésének terve alapján szükségessé vált újból a mezőgazdaság kollektivizálása után a mezőgazdasági képzés beindítása. Így született meg 1953-ban a kilences számú elnöki tanácsi törvényrendelet a vidéki akadémiák újbóli felállítására. Így került sor 1953-ban rapid módon a mezőgazdasági akadémiák újbóli felállítására és elsőnek a debreceni. Humorosan szólva így lesznek az utolsóból elsők. Az akkori földművelésügyi miniszter Erdei Ferenc megbízásából létrehozták azt a bizottságot, amelyik megvizsgálta a Pallagi vagy a Böszörményi úti háború alatt félkész mg. középiskola alkalmasabb-e az akadémia újbóli indítására. A bizottság bölcs döntésének ítélhető utólag is, hogy a Böszörményi úti elhelyezés mellett döntöttek, amely akkor még beláthatatlan fejlesztési lehetőséggel járt. Ezt a kiteljesedést Bencsik István a 35-ös törvényerejű rendelet alapján egyetemi rangú főiskolává nyilvánított intézetet nagy eredményességgel oldotta meg. Az új egyetemi rangú intézményt a magyar mezőgazdaság ékszerdobozává fejlesztették a kiemelt beruházási lehetőségek alapján.
