Elméleti háttér : Az orvosképzés során már a kezdeti évektől jelentős pszichés terhelésnek vannak ki téve a hallgatók, miközben más szakon tanuló kortársaikhoz képest jelentősen rosszabb mentális egészséggel bírnak. Ahogyan a nemzetközi kutatások eredményei rámutattak, bizonyos megküzdési stratégiák alkalmazása befolyásolhatja mindezt, azonban hazai kontextusban ezen stratégiák és összefüggéseik az erőforrásként és mentális teherként azonosítható pszichés változókkal még kevéssé kutatottak. Cél : A vizsgálat célja, hogy feltárja a megküzdési stratégiákat operacionalizáló Konfliktusmegoldó Kérdőív faktorstruktúráját orvostanhallgatók körében, vizsgálja ezek kapcsolatát a pszichológiai erőforrásokkal és mentális terhekkel, és meghatározza, hogy milyen mértékben járulnak hozzá e megküzdési stratégiák és pszichológiai változók a depressziós tünetek mértékéhez. Módszerek : A keresztmetszeti kutatás szegedi orvostanhallgatók mintáján ( n = 214) online felmérés által készült az alábbi skálák bevonásával: Konfliktusmegoldó Kérdőív, Tanulmányi Motivációs Kérdőív, Tanulmányi Reziliencia Kérdőív, rövidített Beck Depresszió Kérdőív, Maslach Kiégés Leltár – Hallgatói Változat. Eredmények : A 16 tételes Konfliktusmegoldó Kérdőív feltáró faktorelemzése az alábbi öt faktort azonosította, amelyek az összvariancia 49,1%-át magyarázták: pozitív átértékelés és kreatív megküzdés, érzelemfókuszú menekülés, társas támogatással történő elemzés, kockázatos megoldások és passzív megküzdés. A depressziós tünetek szintjét magyarázó hierarchikus regresszióelemzés során az első modell a megküzdési módok alapján szignifikáns magyarázóerővel bírt ( R² = 0,323), amelyben a pozitív átértékelés és kreatív megküzdés negatív ( β = –0,324; p < 0,001), míg az érzelemfókuszú menekülés ( β = 0,266; p < 0,001) és a kockázatos megküzdés ( β = 0,367; p < 0,001) pozitív prediktorai voltak a depressziónak. A pszichológiai erőforrások bevonásával ( ΔR² = 0,120) a tanulmányi reziliencia ( β = –0,398; p < 0,001) védőfaktorként jelent meg, míg a külső motiváció ( β = 0,177; p = 0,005) emelte a depressziós tünetek mértékét. A harmadik lépésben ( ΔR² = 0,189) a mentális teherként megjelenő változók közül az érzelmi kimerülés ( β = 0,496; p < 0,001) volt a legerősebb pozitív prediktor az amotiváció ( β = 0,140; p = 0,032) és a teljesítménycsökkenés ( β = –0,160; p = 0,010) mellett. Következ- tetések : Az orvostanhallgatók sokféle megküzdési stratégiát alkalmazhatnak, amelyek eltérő szerepet játszanak a depressziós tünetek alakulásában. A pozitív átértékelés és a tanulmányi reziliencia védő hatásúak, míg az érzelemfókuszú és kockázatos stratégiák, valamint a külső motiváció és érzelmi kimerülés fokozzák a sérülékenységet. Mindezek figyelembevétele kulcsfontosságú lehet a hallgatók mentális egészségének megőrzésében.
Elméleti háttér: A sportolók felkészülésének elengedhetetlen része az adekvát tápanyagbevitel, amely hatékonyabb edzésadaptációt, regenerációt, kedvezőbb testösszetétel-arányokat és jobb sportteljesítményt eredményez. A nem megfelelő tápanyagbevitel, illetve az ismerethiány zavart evési magatartásokhoz és evészavarokhoz vezethet, amelyek prevalenciája sportolók körében magasabb, mint a nem sportoló populációban. A nem kívánt események hátterében legtöbb esetben az áll, hogy a sportolók nem veszik igénybe szakképzett dietetikus segítségét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-es jelentésében nők körében 6–45%, férfiaknál 0–19%-os zavart evési magatartás, illetve evészavar pontprevalenciáról számol be. Magyarországon az étkezési zavarok szűrésére alkalmas kérdőívek tesztelésére sportolói mintán még nem került sor, illetve a probléma feltárására alkalmas megbízható mérőeszközök fejlesztése is szükségszerű. Cél: Jelen tanulmány célja a sportolók zavart evési magatartásának szűrésére alkalmas DESA-6 kérdőív magyar változatának (DESA-6H) bemutatása és konvergens validitásának (KV) vizsgálata, továbbá a sportolók táplálkozási magatartásának értékelése összehasonlító vizsgálat eredményei alapján. Módszerek: A DESA-6H kérdőívet 14 év feletti élsportolók ( n = 131) és szabadidő-sportolók ( n = 123) körében teszteltük. A KV megállapításához Kendall-féle tau-b korrelációt alkalmaztunk, amelyet a DESA-6H és EAT-26 összpontszámok, valamint a DESA-6H és az EAT-26 három alskálája között végeztünk el. Ugyanezzel az eljárással teszteltük az evési magatartás kérdőívek és a heti edzésóra közötti lehetséges lineáris kapcsolatot. A nominális változók közötti kapcsolatok tesztelésére khi-négyzet-próbákat végeztünk. A korcsoport és sportolás szintje szerinti csoportok közötti különbségeket a függő változókra a Kruskal–Wallis H -próbával végeztük, és Mann– Whitney U -próbákkal a post-hoc elemzéseket. Eredmények: A KV vizsgálati eredmények szerint a DESA-6H szignifikáns pozitív összefüggést mutatott az EAT-26 összpontszámával ( τb = 0,49; p < 0,001), az EAT-26 diétázásra való hajlam alskálával ( τb = 0,53; p < 0,001), és az EAT-26 bulimia alskálával ( τb = 0,39; p < 0,001). A teljes mintában a DESA-6H szerint 20,4%, az EAT-26 alapján 40,1% ért el határérték feletti pontszámot. A határérték feletti pontszámok sportágak szerint legnagyobb arányban az esztétikai, állóképességi és súlycsoportos sportágakra volt jellemző. A DESA-6H tekintetében szignifikáns különbség volt kimutatható a nemek ( U = 4948,50; Z = –5,210; p < 0,001) és a sportolás szintje csoportok ( U = 6847,50; Z = –2,123; p = 0,034) között, nagy (Cohen- d = 0,68) és kis (Cohen- d = 0,26) hatásmérettel. A korcsoportok szerint végzett Mann–Whitney U -próba eredménye szerint nem áll fenn szignifikáns különbség a 14–17 éves és 18 évet betöltött csoportok között a DESA-6H rangpontszámok szerint ( U = 6082,00; Z = –1,017; p = 0,309). Az EAT-26 rangpontszámok esetében sem volt statisztikailag szignifikáns különbség kimutatható a két korcsoport között ( U = 6490,00; Z = –0,220; p = 0,826). A statisztikai próbák összességében konzisztens eredményeket mutattak a DESA-6H és EAT-26 összehasonlítása során, ezzel alátámasztva a DESA-6H kérdőív konvergens validitását. Következtetések: Kutatásunk eredményei alapján megállapítható, hogy a DESA-6H kérdőív megbízható eszköz a zavart evési magatartások szűrésében és magyar sportolók körében, alkalmazása segíthet az étkezési zavarok korai felismerésében és megelőzésében.
Az antropocén földtörténeti korral kapcsolatos újabb diskurzus kapcsolatát vizsgálom az orvoslás filozófiai kérdéseivel és a bioetikával. Az antropocén szemlélet a természet fogalmáról és az ember-természet viszonyról kialakított nézeteinket kérdőjelezi meg, feladva a korábbi dualizmust, amely a természetet elkülönítette az emberi világtól. Számos bioetikai dilemma hátterében az a kérdés áll, hogy elfogadható-e a természetbe való emberi beavatkozás, hol húzható meg ennek erkölcsi határa. Ez alapján az orvoslás és a természeti környezet megóvásának erkölcsi kérdései közös alapokra helyezhetők, visszatérve az egységes bioetika eredeti célkitűzéséhez. Az egészség és betegség változó fogalmainak, valamint az orvoslás céljainak elemzésében hasznos lehet a természet normatív alaphelyzetének ( baseline ) a környezetvédelem területén az antropocén korszakban megjelenő problémájával vont párhuzam. Azt szorgalmazom, hogy az antropocén diskurzus környezetfilozófiai megközelítéseit illesszük be a bioetika és az orvosbölcselet elemzéseibe.
A bioetika feladata többek között az, hogy reflektáljon a tudomány és technológia haladására, az új módszerek, lehetőségek alkalmazhatóságának vonatkozásában. Mindemellett szem előtt kell tartani az univerzálisnak mondható alapelveket is. Jelen tanulmányban két, kutatási fázisban levő technoló- gia generálta jövőbeli lehetőséget ismertetek etikai szempontból. Sorra veszem a klasszikus érveket, megemlítek új lehetőségeket, végül olyan komplex hatásokra is igyekszem rávilágítani, amelyek továb- bi gondolkodási és egyben kutatási irányokat is megnyitnak az olvasó előtt. Az egyik fókuszba állított módszer az in vitro gametogenezis (IVG), amely lehetővé teszi általános testi sejtek ivarsejtekké való visszaprogramozását. Ez feleslegessé teheti ivarsejtdonor bevonását egyes reprodukciós folyamatokba, amennyiben nem áll rendelkezésre női petesejt és/vagy férfi hímivarsejt. A másik módszer az ekto- genezis, vagyis mesterségesméh-technológia ( artificial womb technology , AWT), amely magában hor- dozza a teljes idejű várandósság kiszervezésének távlati perspektíváját. Ezzel számos kockázat csök- kenhető, vagy akár megszüntethető. Az ebből fakadó negatív és pozitív hatásokat a későbbiekben részletezem. A két eljárás külön-külön is képes orvosilag nehezen kezelhető esetekre megoldást kí- nálni. A kettő ötvözése pedig nagyban növelheti a hatékonyságukat. Ez további lehetőségeket teremt- het nemcsak az egészségi problémák kezelésére, hanem a kényelmi szempontú reprodukciós igények kielégítésére is. Ennek etikai szempontból megfelelő széleskörű alkalmazása számos tényezőtől függ. E tanulmányban ismertetem azokat a faktorokat és lehetséges korlátokat, amelyeket a napjaink- ban alkalmazott technológiák tükrében is érdemes értelmezni.
A gépi tanulás és annak egy speciális részterülete, a mélytanulás alkalmazása az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik a magatartás-tudományi, illetve a kapcsolódó témájú kutatásokban. A népszerűség növekedését jelentős részben az magyarázhatja, hogy a gépi tanulás több szempontból is hatékonyabbnak bizonyul a hagyományos, hipotézistesztelést célzó statisztikai eljárásoknál. A gépi tanulási modellek képesek sok változót egyszerre kezelni, feltárni komplex interakciókat, és jól kezelik a változók közötti nemlineáris összefüggéseket is, ezáltal pontosabb előrejelzéseket tudnak tenni. Emellett a beépített validálási folyamatoknak köszönhetően el tudják kerülni a túlillesztést, és ezáltal általánosíthatóbb modelleket tudnak alkotni. Sőt az általánosíthatóság mellett a gépi tanulás éppen a spektrum másik végén, a specifikus esetekben is hasznunkra válhat: egyre több tanulmányban foglalkoznak az egyénre szabott előrejelzésekkel, amelyek egyetlen személy, objektum vagy csoport sajátosságainak megtanulásán alapulnak. Az előnyök mellett azonban természetesen a gépi tanulásnak is megvannak a maga hátrányai, amelyekkel a hagyományos statisztikai eljárások esetében nem kell számolnunk, mint például a feketedoboz-probléma, amely a modellek döntési logikájának megismerhetőségével kapcsolatos limitációt takarja. Emellett talán a módszer összetettségéből fakadóan is jobban ki van téve a módszertani hibáknak és statisztikai visszaéléseknek, ami többek között túlzottan optimista modellértékeléshez vagy részrehajlásokhoz vezethet. Ebben a tanulmányban az előnyök és a hátrányok bemutatása mellett arra is kitérünk, hogy a gépi tanulás egyes tulajdonságainak milyen relevanciája van a kutatásokra és a gyakorlati felhasználásra nézve, különös tekintettel a replikációs válságra, az elméleti modellek tesztelhetőségére és az egészségpszichológiai vonatkozásokra.
A testbelsőben lezajló egészséges folyamatok észlelése nagyon pontatlan, amit a szakirodalom objektív-szubjektív disszociációnak vagy a valós és az észlelt élettani változások közötti diszkordanciának hív. Narratív összefoglalónk e disszociáció hátterét és potenciális egészségi következményeit járja körül. A nagy fokú disszociáció egyik következménye, hogy belső szerveink működése és pillanatnyi állapota tipikusan csak azokban az esetekben tudatosodik, amikor a homeosztázis fenntartásához viselkedésváltoztatás szükséges. A disszociáció másik következménye, hogy az általunk észlelt testi változások egy jelentős része nem kapcsolódik valós élettani folyamathoz, mivel a percepció folyamatát és ezen keresztül a test tudatos reprezentációját tudatos és nem tudatos elvárásaink dominálják (prediktív kódolásos megközelítés). A placebo és nocebo jelensége, valamint a mindennapi testi tünetek észlelése egyaránt jól értelmezhető ebből a nézőpontból, s a disszociáció fontos szerepet játszik az elme-test ( mind-body ) intervenciók és a komplementer és alternatív gyógyítási eljárások észlelt hatásaiban is. A disszociáció jelentős gyakorlati következményekkel, legfontosabbként az adherencia csökkenésével és a szűrővizsgálatokon való kisebb részvételi hajlandósággal jár együtt. Mivel az objektívszubjektív disszociáció jelensége ellentmond a hétköznapi intuíciónknak és tapasztalatainknak, mind az egészségügyi szakdolgozók, mind pedig a betegek edukációjában szerepelnie kellene.
A magyar társadalom közel 20%-a szenvedélybeteg szülők mellett nevelkedik vagy nevelkedett. Ők az „elfeledett gyerekek”, akikkel a tudományos kutatásokban eddig keveset foglalkoztak. A szakirodalmi összefoglaló tanulmányunk célja a szenvedélybeteg családban felnőtt gyermekek veszteségeinek, a szenvedélybeteg szülő mellett nevelkedés következményeinek, és a szülő halálát követő gyászmunkának a bemutatása. A szülő függősége a család minden tagjára hatással van, tőlük az alkalmazkodás különböző formáit követeli meg, amely kodependens és parentifikált magatartás, valamint függőség kialakulását eredményezi. Ennek következménye, hogy a gyermekek fejlődési folyamata nem alakul egészségesen, elvesztik gyermekkorukat, az identitásukat, és a biztonságos kötődésre való képességüket. Már gyermekkorukban a gyásznak két rétegét élik át: az elveszett gyermekkor és a gondoskodó szülői figura (fantáziaszülő) elvesztése miatti fájdalmat. E két gyászfolyamatot jelentősen megnehezíti a szülő halála, amikor minden remény megszűnik arra, hogy a gyermeknek olyan családja legyen, amilyet szeretett volna. A veszteségnek ez a három rétege komplikált gyászfolyamatot eredményez, amelynek feldolgozásához elsősorban az elveszett gyermekkor jogfosztott gyászfolyamatán kell végigmenni. Az „elfeledett gyermekek” veszteségeinek áttekintése során elmondható, hogy az általuk átélt élményeknek speciális mintázata van, amely összhangba hozható más szempontból diszfunkcionális családból származók tapasztalatával, azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a szenvedélybeteg családban nevelkedő gyermekek minél korábbi elérésére és segítésére.
Minden orvosnál jelentkeznek olyan betegek, akiknél a fizikai tünetek hátterében nem állapíthatóak meg organikus okok, vagy pedig a tünetek, illetve az azokra adott pszichológiai reakciók a szervi okokhoz mérten aránytalanok. A DSM-5-TR Szomatikus tünet zavar diagnózisa szerint a zavar immár nem korlátozódik az orvosilag megmagyarázhatatlan panaszokra, emellett a diagnosztikai rend-szer a pszichológiai reakciók jelentőségére (pl. maladaptív kogníciók és/vagy viselkedés) is felhívja a figyelmet a diagnózisalkotás folyamatában. A tünetekre irányuló kivizsgálások és kezelések annak ellenére, hogy komoly egészségügyi erőforrásokat használnak fel, nem oldják meg a problémát, hanem fenntartják a szorongást és a betegséget. A zavar diagnosztizálásához nem elegendő a kizárásos diagnózis (a szomatikus kórok hiánya), hanem a pozitív pszichés tünetek azonosítása is szükséges. Így a testi tüneteket és a pszichológiai kritériumokat egyaránt vizsgáló, pszichometriai szempontból megbízható szűrőeszközök potenciálisan csökkenthetnék a diagnosztikai nehézségeket, és növelhetnék a diagnosztikai és ellátási minőséget a klinikai gyakorlatban. A szomatikus tünet zavarral kapcsolatban a legnagyobb kihívás, hogy a zavar fennállása nem zárja ki az organikus betegség jelenlétét, ezért fontos a fizikai és a mentális állapotot egyformán monitorozni a diagnózisalkotás, valamint a kezelés során egyaránt. Tanulmányunk célja olyan (elsősorban szűrésre alkalmas) eszközök bemutatása, amelyek segíthetik a diagnosztikus folyamatot és az adekvát terápia tervezését. Bemutatásra kerülnek interjús, illetve kérdőíves módszerek egyaránt, amelyek lehetőséget adnak a szomatikus tünet zavar és az ehhez kapcsolódó pszichológiai faktorok felismerésére és differenciáldiagnosztikájára gyermek-, valamint felnőttkorban. Továbbá külön tárgyaljuk a szomatoform disszociáció jelenségét, amely bár nem új keletű fogalom, a klinikai gyakorlatban egyes szomatoform zavarok disszociatív jellege mégis gyakorta észrevétlen marad.
Elméleti háttér : Az orvosi professzionalizmus, az orvosi szakmai identitás kérdése napjainkban is releváns kutatási terület, mivel a folyamatos társadalmi változások következtében szükség van az újradefiniálására és adaptív formálási lehetőségeinek feltárására. Cél : Elméleti tanulmányunk célja az orvosi szakmai identitás elméleti és fejlesztési megközelítéseinek feltárása és az oktatási gyakorlat számára hasznos irányelvek kijelölése. Eredmények: Az empirikus eredmények kiemelik a szakmai identitás szerepét a kiégés megelőzésében, a reziliencia és a mentális egészség fenntartásában. Az identitás formálása komplex megoldást igényel, ugyanakkor az uralkodó individualista megközelítés miatt az orvostanhallgatókra hárul a szakmai közegben tapasztalt negatív élmények feldolgozása, ami szakmai identitásuk megingásához vezethet. Következtetések: Az orvosi szakmai identitás formálása során a jövőben érdemes hangsúlyosabban figyelembe venni a rejtett tanterv hatását, és olyan tanulási környezet kialakítását célozni meg, ahol a humaniórák nagyobb szerepet kapnak, és a csoportban való reflexiókra, az orvosi mentorálásra és a negatív szakmai élmények feldolgozására helyeződik a hangsúly.
A légzőgyakorlatokat alkalmazó intervenciók világában számos különböző technika terjedt el, amelyek nagy része a testi és lelki egészség megtartását vagy annak visszanyerését ígéri. Habár ezen módszerek képviselői gyakran igyekeznek hatásosságukat tudományos nyelven megfogalmazott, élettani háttérmechanizmussal igazolni, a kisszámú, diverz módszertanú empirikus vizsgálatok eredményei nemegyszer ellentmondásokhoz vezetnek. Ennek dacára az élettani, vagy éppen mentális mutatókra gyakorolt pozitív hatásukat exponenciálisan növekvő laikus érdeklődés övezi, és szintén növekvő számú, nagyrészt összehangzó kísérleti eredmények támasztják alá. Narratív áttekintő cikkünk első részében ismertetjük a légzésszabályozás alapfogalmait, a légzési érzetek (pl. légszomj, nehézlégzés) szubjektív megtapasztalására, valamint a légzés ritmusára és mélységére ható mentális tényezőket. Majd bemutatjuk a leggyakoribb légzőgyakorlatokat (légzéslassítás, rekeszlégzés, orrlégzés, rezonáns frekvencián történő légzés, váltott orrlyukas légzés, hiperventilláció, légzésfigyelés), az általuk szabályozható élettani paramétereket (mint a szén-dioxid és az oxigén szintje, a mellkasban és hasűrben uralkodó nyomás, a szív pumpafunkciója és ritmusának variabilitása, a vérnyomás ingadozása, az agyi elektromos tevékenység) és mentális folyamatokat (pl. relaxáció és stressz, a hangulat fekvése, reakcióidő, a tudatállapot módosulása). Kísérletet teszünk a különböző légzőgyakorlat-típusok közti eltérő (néha ellentétes) módszertanok és magyarázatok spekulatív integrálására is.
Elméleti háttér: A szakirodalom alapján feltételezhető, hogy az észlelt kontroll meghatározó lehet az ekcémával élők mentális egészségével kapcsolatban. Korábbi kutatásokra alapozva az észlelt kontroll lehetséges hatásait a bőrtünetek észlelt súlyosságának és a bőrrel kapcsolatos szégyenérzet feltételezett összefüggésének vonatkozásában vizsgáltuk. Célkitűzés: A vizsgálat célja az volt, hogy feltárjuk, protektív lehet-e az észlelt kontroll valamely típusa a bőrtünetek észlelt súlyosbodásával feltehetően együtt járó, bőrrel kapcsolatos szégyenérzet-növekedéssel szemben. Módszerek: Keresztmetszeti, kérdőíves kutatásunkban az online adatgyűjtést követően az elemzést 113 magyar, ekcémával élő nő ( átlagéletkor: 34,5 év, SD = 12,09 év, terjedelem: 19–67 év) adatának felhasználásával végeztük el. Az elemzés során meghatároztuk a vizsgálati személyek bőrtüneteinek észlelt súlyosságát, a bőrrel kapcsolatos szégyenérzetük mértékét és az észlelt kontrolljuk három típusának (belső kontroll, társas kontroll, véletlen) mértékét. Felhasznált kérdőívek: Páciensorientált Ekcéma Kérdőív (POEM), Multidimenzionális Egészségkontroll Kérdőív C formája (MHLC-C-H), Bőr Szégyen Skála. Eredmények: Pozitív irányú, gyenge, szignifikáns kapcsolatot találtunk a bőrtünetek észlelt súlyossága és a bőrrel kapcsolatos szégyenérzet között ( r = 0,234; p = 0,006). Moderációs elemzés segítségével megállapítottuk, hogy a bőrtünetek észlelt súlyossága és a bőrrel kapcsolatos szégyenérzet közötti összefüggést moderálja az észlelt kontroll két típusa, a belső kontroll ( β = 0,208; p = 0,026) és a társas kontroll ( β = 0,220; p = 0,018), a véletlen viszont nem ( β = 0,074; p = 0,444). Az eredmények alapján a bőrtünetek észlelt súlyosbodása a közepes belső kontrollal és a közepes társas kontrollal jellemezhető csoportokban járt együtt a legkisseb bőrrel kapcsolatos szégyenérzet-növekedéssel. Következtetések: A tanulmány eredményei megerősítik, hogy az észlelt kontroll egyik szélsőséges formája sem optimális a mentális egészség szempontjából az ekcémában érintett nők körében.
Elméleti háttér: A szenzoros feldolgozási érzékenység ( Sensory Processing Sensitivity ) egy személyiségvonás jellegű tulajdonság, amelyre a belső és külső ingerekre való fokozott érzékenység, a mélyebb kognitív feldolgozás és a magasabb érzelmi reakciókészség jellemző. Cél: Vizsgálatunk célja a konstruktum mérésére használt 27 tételes kérdőív, a Szuperérzékenység Skála ( Highly Sensitive Person Scale , HSPS) magyar verziójának kidolgozása és kérdőíves validálása volt. Módszerek: A kérdőív magyar verzióját a szokásos fordítás-visszafordításos procedúrával hoztuk létre. A személyiség nagy dimenzióit (HEXACO-60), a testi tudatosságot (Testi Tudatosság Kérdőív) és más kérdőíveket is tartalmazó online kérdőívcsomagot összesen 270 fő töltötte ki ( M életkor = 39,4 év, SD életkor = 13,1 év; 79,7% nő). Eredmények: Feltáró faktorelemzéssel és ferde forgatással három, egymással korreláló alskálát (stresszérzékenység, szenzoros érzékenység, esztétikai érzékenység) sikerült azonosítanunk a 20 tételesre redukált magyar verzióban. A kérdőíven elért összpontszám szignifikáns, pozitív kapcsolatban állt az emocionalitással ( r Kendall = 0,29; p < 0,001), a tapasztalatokra való nyitottsággal ( r Kendall = 0,15; p < 0,001) és a testi tudatossággal ( r Kendall = 0,19; p < 0,001), és szignifikáns, negatív kapcsolatban állt az extraverzióval ( r Kendall = –0,32; p < 0,001). Következtetések: Eredményeink megerősítik azt az elképzelést, miszerint a szenzoros feldolgozási érzékenység alapvetően egységes, de nem teljesen homogén konstruktum, amely kapcsolódik ugyan egyes személyiségdimenziókhoz, de nem értelmezhető azok kombinációjaként. A HSPS 20 tételes magyar verziója (HSPS-20-H) pszichometriai szempontból megfelelőnek tűnik, elsősorban az összpontszám használatát ajánljuk.
Theoretical background: The Positivity Scale (POS; Caprara et al., 2012) has been widely used to measure an individual’s level of positivity. Aim: Our aim was to develop a valid form of the inventory for the Hungarian population. Methods: We used a large sample of 11,686 Hungarian individuals (2,725 males and 8,961 females), consisting of four subsamples in our research. The age varied between 18 and 100 years ( M = 43.8; SD = 15.5). Participants completed a 64-item online questionnaire with POS items and other well-being measures so that we could assess external validity. Psychometric analyses included CFA and reliability assessments. Results: According to our results, the POS has a good structural validity in the Hungarian population. In the total sample RMSEA = .064 (CI: [.061 – .068]), CFI = .983, TLI = .973, SRMR = .020. Measurement invariance was approved for five socio-demographic variables: gender, age level, education, occupation, marital status. External validity of the POS was also demonstrated. POS measures a very similar construct to other traditional tests of well-being such as Huppert’s and Diener’s Flourishing Scales (.783 < r < .870). All measures of well-functioning and physical or mental health are positively related to POS (.507 < r < .720). Correlations between POS and the four virtue scales of the VIA-H were between .401 and .661, the highest with the Spirituality and transcendence scale. Regarding sociodemographic variables POS shows a clear positive relationship with subjective financial situation ( r = .317). The overall level of positivity is highest among people living in marriage or cohabitation. Positivity is usually higher for women than for men, most pronounced between the ages of 25 and 50, among divorced, widowed or those living alone, among entrepreneurs and employees. By occupation, high levels of positivity are found among entrepreneurs and employees, and the lowest levels are among the unemployed. Conclusion: POS demonstrates robust psychometric properties, making it a suitable instrument for future research within the Hungarian population.
A pszichológiai tanácsadás Magyarországon az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment keresztül, válaszul a változó társadalmi igényekre. Míg kezdetben főként pályaválasztási tanácsadásra korlátozódott, napjainkra egy széles körben alkalmazható segítő módszerré fejlődött. A tanácsadás alapvetően az egészséges klienspopulációra, illetve az egészséges énrész erősítésére összpontosít, a hangsúlyt az erősségek és az adaptív megküzdési stratégiák fejlesztésére helyezve. Leggyakrabban aktuális élethelyzeti problémák megoldásában nyújt támogatást, a jelenre koncentrálva és tudatos szinten dolgozva a klienssel. A tanácsadás műfaja rendkívül sokszínű, az információátadástól a pszichoterápiás elemek alkalmazásáig terjed. A tanácsadó pszichológusok szerepe ennek megfelelően széles spektrumot ölel fel: a krízisintervenciótól kezdve a stresszkezelésen és kapcsolati problémák megoldásán át a karrier- és munkahelyi kérdések kezeléséig. Ehhez kapcsolódóan a tanácsadás során alkalmazott módszerek és eszközök is rendkívül változatosak. A tanácsadó szakképesítésére épülő módszerspecifikus képzettsége lehetővé teszi például a rendszerszemléletű megközelítést, az autogén tréning vagy imagináció alkalmazását módosult tudatállapotokban, az Eye Movement Desensitization and Reprocessing (EMDR) terápiás eszközök használatát a traumatizáció stabilizációs szakaszában, valamint séma-, kognitív és viselkedésterápiás gyakorlatok, illetve mindfulness technikák integrá lását a tanácsadási folyamatba. Jelen tanulmány célja az említett módszerek alkalmazhatóságának és hatékonyságának áttekintése egyetemi hallgatók körében a hazai és nemzetközi szakirodalom tükrében, ezzel hozzájárulva a pszichológiai tanácsadás minőségi fejlődéséhez Magyarországon.
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) egy genetikai prediszpozícióval rendelkező, multiszisztémás endokrin betegség, amely a nők közel egynegyedét érintheti. A tünetegyüttes természetéből adódóan a PCOS-sel élő nők számos pszichés szövődménnyel szembesülhetnek, ami a betegek közel háromnegyedénél okoz pszichológiai problémákat. A közlemény célja, hogy bemutassa a PCOS-sel élő nők pszichés nehézségeit, kiemelten elemezve a kevésbé kutatott szexuális elégedettséget. Bronfenbrenner ökológiai elméletét alapul véve a szexuális elégedettségre ható tényezőket a mikro-, a mezo-, az exo-, és a makroszintek mentén tárjuk fel. A PCOS-el élő nők a szexuális elégedettség terén mind a négy szinten veszélyeztetettek lehetnek: a mikrorendszer szintjén korlátozottabban élhetik meg a szexuális vonzerejüket; a mezorendszer szintjén csökkenhet a szexuális funkcionalitásuk; az exo- és makrorendszerek szintjén pedig a PCOS kezelése és a társadalmi és vallási elvárások miatt több stresszt élhetnek meg, mint más nők. Kiemelten fontos ezért a pszichológiai szövődmények megelőzése, szűrése és terápiája. A szexuális elégedettség terén hatásosnak bizonyult a szexuális funkcionalitás javításában a metforminkezelés és a testmozgás szorgalmazása; a szexuális attraktivitás megélése terén pedig jó eredmények várhatóak a pozitív testképet támogató egyéni, valamint a párok kommunikációját ja vító párterápiáktól. További kutatás javasolt, hogy jobban feltárhassuk a PCOS-ben érintett nők szexuális elégedettségét, és az ökológiai rendszer négy szintjének szexuális elégedettségre, valamint egymásra gyakorolt hatását.
Elméleti háttér : A köznapi értelemben vett boldogság pszichológiai konstruktuma a szubjektív jóllét. Ezzel rokon fogalom a pszichológiai jóllét, a globális jóllét, a virágzás és a pozitivitás. Mindezek mérésére már számos tesztet szerkesztettek. Cél: A szubjektív jóllétet mérő különböző mutatók lényegét egyetlen közös mutató, az ún. esszenciális jóllét segítségével mérve megvizsgálni, hogy ennek nagy-ságszintjét milyen módon és milyen mértékben határozzák meg a jelenkori Magyarországon olyan alapvető szociodemográfiai változók, mint a nem, az életkor, az iskolázottság, a foglalkozás, a családi állapot, a gyerekszám, a szubjektív anyagi helyzet, valamint a vizsgált személy településének (lakóhelyének) nagysága. Módszer: Négy, 2019 és 2022 között évente megismételt, online módon lefolytatott kérdőíves keresztmetszeti vizsgálat mindegyikében a személyek ( n = 11686) kitöltöttek egy 73 tételes kérdőívet, amelyben demográfiai, valamint testi és lelki egészségre vonatkozó kérdések mellett szerepeltek a következő önkitöltős kérdőívek tételei: Globális Jóllét Kérdőív (GJK), Rövidített Pszichológiai Immunitás Kérdőív (Rövidített PIK), Diener-féle Virágzás Skála (DVS), Huppert-féle Virágzás Kérdőív (HVK), Caprara-féle Pozitivitás Skála (CPS). A GJK, DVS, CPS tesztek összpontszáma, valamint a jóllét mércéjének tekinthető négy egyedi kérdés (általános lelkiállapot, aktuális boldogság szintje, pozitív élmények aránya, a HVK teszt összboldogságra vonatkozó 10. tétele) bevonásával főkomponens-analízist (FKA-t) végeztünk, hogy megragadjuk a szubjektív jóllét különböző mértékeinek közös lényegét. Ezután az FKA-nak ezt a közös lényeget képviselő első főkomponensét (esszenciális jóllét) összefüggésbe hoztuk a fentebb felsorolt demográfiai változókkal. Ennek során korreláció- és regresszióelemzéseket, valamint varianciaanalíziseket végeztünk. Eredmények: A szociodemográfiai változók együtt az esszenciális jóllét varianciájának kb. 18%-át magyarázzák. Ezen belül a jóllét egyértelmű pozitív irányú kapcsolatot mutat a szubjektív anyagi helyzettel, az iskolázottsággal és a gyerekszámmal. A jóllét a nőknél rendszerint magasabb, mint a férfiaknál. Ez a nemi hatás 25 és 50 éves kor között a legmarkánsabb, és eltűnik a nyugdíjas korban, 65 év felett. A jóllét szintje az egyedülállók között az életkorral 25 év felett nő, míg a kapcsolatban élőknél nincs egyértelmű életkori összefüggés. Családi állapot szerint legboldogabbak a házas kapcsolatban élők, a jóllét legalacsonyabb szintjén pedig az egyedülállók vannak. Foglalkozás szerint a jóllét magas szintje jellemzi a vállalkozókat és a közalkalmazottakat, valamint a köztisztviselőket. A jóllét legalacsonyabb szintjén a munkanélküliek és a hajléktalanok vannak, és viszonylag alacsony szint jellemzi a tanulókat is. A magukat legszegényebbnek vallók között a nyugdíjasok a legboldogabbak. A település lakosságszám szerint definiált típusa nincs szakmailag értelmezhető szintű kapcsolatban a jólléttel. Következtetés: Egyes szociodemográfiai változók szakmailag jelentős kapcsolatban vannak a szubjektív jólléttel.
