
A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte, és bár ezt követően sok országban vezettek be hőségriasztást és preventív intézkedéseket, azonban így is 11-35% között regisztrálnak a hőhullámok alatt többlethalálozást. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) jogelőd intézménye 2005-ben dolgozta ki a hazai hőségriasztást, azóta évente 1-5 alkalommal vált szükségessé a kihirdetése. 2011 és 2023 között az éves országos többlethalálozás átlagosan 814 (28-1741) fő. Közleményünkben áttekintjük a hőségriasztás jogi hátterét, a riasztást megalapozó vizsgálatok eredményeit. Bemutatjuk a nemzetközi irodalomban használt hőségindexek összehasonlító elemzését, ami alapján a napi középhőmérséklet-mutató kiválasztása és a riasztási küszöbhőmérséklet (25°C, ill. 27°C) meghatározása történt. A küszöbértékek felülvizsgálata alapján ezek használata továbbra is indokolt. Kitérünk a hőségriasztás előrejelzésének, a hőmérséklet-halálozás valós idejű nyomon követésének nehézségeire. Bemutatjuk a hőségriasztások alatti többlethalálozás jellegzetességeit, összefüggését az influenza és a felső légúti fertőzések súlyosságával. Megállapítottuk, hogy 2011-2023 között a hőségriasztások alatti többlethalálozás enyhe csökkenő tendenciát mutat, amely a hőségtervek, az intézményi és lakossági alkalmazkodás erősödésére enged következtetni.
A szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok közé tartoznak világszerte. Az influenza fertőző betegség, amely fokozott kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára. Keveset tudunk azonban az influenza elleni védőoltási átoltottságról ebben a kockázati csoportban. A jelenlegi tanulmányban az Európai lakossági egészségfelmérés magyarországi adatait használtuk fel annak érdekében, hogy megvizsgáljuk az influenza elleni átoltottságot és az azt befolyásoló tényezőket a szív- és érrendszeri betegek körében 2009 és 2019 között. Az eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy az oltási arányok az évek során csökkenő tendenciát mutattak (24%-ról 21%-ra), annak ellenére, hogy Magyarországon ingyenes védőoltás áll rendelkezésre a krónikus betegségben szenvedők számára. Az influenza elleni védőoltás felvételét befolyásoló főbb tényezők a következők voltak: fiatalabb életkor, alacsonyabb iskolai végzettség, jónak értékelt egészségi állapot, dohányzás, az orvossal való találkozás gyakorisága és a légúti betegségek jelenléte. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő betegek körében az átoltottság javítása elengedhetetlen az influenzával összefüggő megbetegedések és halálozás csökkentése érdekében.
A magasvérnyomás-betegség jelentős népegészségügyi problémát jelent, ezért a rendszeres vérnyomásmérés elengedhetetlen a hipertónia korai felismeréséhez és a betegség progressziójának csökkentéséhez. Vizsgálatunk célja a vérnyomásmérés gyakoriságának és az azt befolyásoló tényezőknek az elemzése a hipertóniás betegek körében, a 2019-es Európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) adatai alapján. Az adatbázis 4 796 fő adatait tartalmazza, köztük 1850 hipertóniás betegét. A vérnyomásmérés előfordulásának gyakoriságát és a mérés elvégzését befolyásoló tényezőket többszörös logisztikus regressziós modellel vizsgáltuk, figyelembe véve a demográfiai jellemzőket (nem, korcsoport, iskolai végzettség, anyagi helyzet, lakóhely típusa), valamint az egészségi állapotot és egészségmagatartást. Az eredmények azt mutatják, hogy a hipertóniás betegek 91%-a részesült vérnyomásmérésben az elmúlt egy év során. A háziorvossal (EH=7,36; p<0,001) és a szakorvossal való találkozás (EH=3,54; p<0,001) szignifikánsan növelte a vérnyomásmérés esélyét. Ugyanakkor sem a nem, az iskolai végzettség, a korcsoport, az anyagi helyzet, sem a lakóhely típusa nem mutatott szignifikáns kapcsolatot a vérnyomásmérés gyakoriságával. A vizsgálat megállapította, hogy a hipertóniás betegek nagy arányban részesültek rendszeres vérnyomásmérésben, amely kiemelt szerepet játszik a betegség kontrolljában és a kardiovaszkuláris szövődmények megelőzésében. A legfontosabb befolyásoló tényező a háziorvossal és szakorvossal való rendszeres találkozás volt, míg a szocio-demográfiai tényezők nem befolyásolták szignifikánsan a vérnyomásmérési gyakoriságot, így a prevenciós szolgáltatás homogénnek tekinthető.
A szabadalmi védelem lejárta után a generikus készítmények piacra lépése költségcsökkentő hatású lehet, így az egészségügyi rendszerekben források szabadulhatnak fel. Célkitűzésünk az volt, hogy elemezzük a betahisztintartalmú generikus készítmények magyarországi gyógyszerpiacra való belépését, különös tekintettel a gyógyszerek hozzáférhetőségére. A betahisztin a szédülés kezelésére alkalmazott gyógyszer. A betegség kísérőtünetei lehetnek például a fülzúgás, a halláscsökkenés, a hányinger és a hányás. Kutatásunkat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által közzétett gyógyszerforgalmi adatok felhasználásával végeztük. A vizsgálatunkhoz szükséges indikátorokat (terápiás napok száma, fogyasztói ár, társadalombiztosítási támogatás) évi bontásban használtuk fel a 2003 és 2023 közötti évekre vonatkozóan. A betahisztin hatóanyagra vonatkozó éves terápiás napok számának forgalma 37 178 949 (±3 870 555) középérték körül ingadozott. Trendvonala lineáris volt, mely nem mutat emelkedő tendenciát a vizsgált húszéves időszakban. A generikus készítmények teljes részesedése 2007-ben már 0,6%-os volt, 2010-ben pedig már meghaladta az 50%-ot, és az originális készítmény kivonulása előtti évben már 83,6%-os mértékű volt. A betahisztin átlagos fogyasztói ára napi terápiás költségben kifejezve 37,0 forintról 26,4 Ft-ra csökkent. A generikus árverseny a betegek gyógyszerhez való hozzáférését nagyban segíti, különösen pénzügyi szempontból, az egészségügyi rendszerek oldalán jelentős megtakarításokhoz vezet, de hosszú távon szükséges megtalálni az egyensúlyt, és szükség esetén egyéb ösztönzőket, hogy a gyógyszerek elérhetőségét a változó piacok mellett is biztosítani tudjuk a betegek számára.
A 15%-os globális prevalenciával rendelkező migrén jelentős népegészségügyi probléma, amely aránytalanul nagyobb mértékben érinti a fogamzóképes korú nőket és a cukorbetegeket. A magas gyakoriság okai továbbra sem tisztázottak, különösen kelet-közép-európai és magyar vonatkozásban. A tanulmány célja, hogy feltárja a migrén előfordulását cukorbeteg és nem cukorbeteg magyarok között, feltárva az állapot szociodemográfiai, életmódbeli és egészséggel összefüggő tényezőit. Az elvégzett keresztmetszeti vizsgálat az Európai lakossági egészségfelmérés 2009-es, 2014-es és 2019-es fázisainak összevont adatbázisát használta fel, amely a magyar lakosságra nézve reprezentatív mintát képez. A statisztikai elemzés egyszerű és többszörös elemzést tartalmazott, majd érzékenységvizsgálatot az elsődleges modellek robusztusságának felmérésére. A migrén és a cukorbetegséggel összefüggő migrén prevalenciája 14%, illetve 1,5% volt. A fiatalabb résztvevőknél, különösen a nőknél, nagyobb volt a migrén esélye (EH: 2,27 [1,87-2,76] <35 évnél; EH: 2,13 [1,90-2,39] a nőknél). Közép- és Nyugat-Dunántúlon alacsonyabb előfordulásról számoltak be, mint Közép-Magyarországon (EH: 0,70 [0,57-0,85]; EH: 0,80 [0,65-0,98]). A cukorbetegséggel összefüggő migrén prevalenciája is csökkent 2019-ben, Észak-Magyarországon magasabb volt az arány (EH: 2,11 [1,33-3,36]). A rossz vélt egészség és a szív- és érrendszeri betegségek szorosan összefüggtek a migrén gyakoribb előfordulásával mindkét csoportban (EH: 1,84 [1,58-2,15] a rossz egészségi állapot esetén; EH 1,71 [1,49-1,97] a szív- és érrendszeri betegségek esetében). A gyógyszeres cukorbetegeknél szignifikánsan magasabb volt a migrén prevalenciája (EH 4,06 [1,55-10,65]). A cukorbeteg egyéneknek és a fiatal nőknek célzott oktatásban kell részesülniük a migrén fokozott kockázatáról, az átfogó kezelési és megelőzési stratégiákra összpontosítva. A multidiszciplináris megközelítések elengedhetetlenek a cukorbetegséggel összefüggő migrén komplexitásának hatékony kezeléséhez, beleértve az orvosi és életmódbeli beavatkozásokat a társbetegségek kezelésére és a gyógyszerfüggőség csökkentésére.