
A mesterséges intelligencia és a digitális technológia gyors térnyerésével egyre fiatalabb korcsoportok esetében figyelhető meg a különböző elektronikus és digitális eszközök, illetve a mesterséges intelligencia használata, ami szükségessé teszi az új jelenség kisgyermekek fejlődésére gyakorolt hatásainak vizsgálatát. A kutatás elsődleges célkitűzése a gyermeki eszközhasználati mintázatok és a szülői nevelési attitűdök interakciójának feltárása volt. A kutatási fókusz nyolc év alatti gyermekek digitális eszközhasználatának felmérésére irányult annak érdekében, hogy konkrétabb kép rajzolódhasson ki a célcsoport modern technológia felhasználására irányuló jellegzetességeiről, valamint az ehhez kapcsolódó, a szülőket, gondviselőket érintő aktuális kérdésekről, problémákról és kihívásokról. A vizsgálat során inter-, illetve transzdiszciplináris megközelítésmód, az adatfelvétel részeként témaspecifikus szakirodalmi forráskutatás és feldolgozás, valamint online kérdőíves megkérdezés került alkalmazásra. Az adatfeldolgozáshoz, illetve az eredmények képzéséhez és értékeléséhez matematikai statisztikai műveleteket végeztünk. A klaszterelemzés eredményeként három szülői csoportot sikerült azonosítani, amelyek közti differenciáltság leginkább a szülői attitűdök és az általuk gyakorolt kontroll, a gyermekek jellemzői, valamint a gyermeki eszközhasználat jellegzetességei mentén vált kézzelfoghatóvá. A kutatás fontos megállapításai közé tartozik, hogy a szülői attitűdök és a kisgyermekek egyéni jellemzői egyaránt döntő mértékben befolyásolják a gyermekek eszközhasználatát, miközben fontos megjegyezni, hogy az eredmények értelmezéséhez több szempont, illetve tényező együttes figyelembevétele szükséges. Az eredményekből leszűrhető következtetések és javaslatok tekintetében elmondható, hogy a szülői csoportok számára új, adaptív megküzdési és támogató stratégiák kidolgozása válik célszerűvé.
Tanulmányunk megírásának elsődleges célja a hazai és nemzetközi pedagógus-továbbképzési rendszer vizsgálata, bemutatása és ennek alapján annak megerősítése, hogy mennyire fontos a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésének biztosítása. Elsőként egy kutatási eredményekkel alátámasztott történeti áttekintést adunk a pedagógusok továbbképzésének működéséről. Értekezésünk második fejezetében a hazai továbbképzési rendszert negyedszázadon át uraló kormányrendeletet és a rendszer hiányosságait, valamint a pedagógustársadalom továbbképzési igényeit taglaljuk. Munkánk utolsó részében a magyarországi pedagógus-továbbképzés 2025-ben történt átalakításával foglalkozunk. Először a jogszabályi kereteket ismertetjük, majd röviden bemutatjuk a rendszer felépítését és céljait, illetve beszámolunk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – mint a továbbképzések megvalósításába bekapcsolódó egyik partnerintézmény – első tapasztalatairól is.
Háttér: Az 50 év feletti korosztály szubjektív jólléte egy olyan pszichológiai konstruktum, dinamikusan változó állapot, amelyet több külső és belső tényező alakít. A reziliencia egy olyan képesség, amely segíti az egyént a megterhelő tapasztalatok során a pozitív adaptációban és megküzdésben. Célkitűzés: Kutatásunkban a jóllét és reziliencia összefüggéseit vizsgáljuk az ötven feletti korosztályban. Ezen két pszichés tényező és különböző demográfiai jellemzők összefüggéseit szerettük volna feltárni magyar mintán. Módszer: A kutatásban 410 fő vett részt. A részvétel kritériuma az 50. életév betöltése volt. A demográfiai adatokra vonatkozó kérdéseket követően a szubjektív jóllétet a WHO Jól-lét Kérdőívvel (WBI-5) vizsgáltuk, míg a reziliencia mérésére a Connor-Davidson Reziliencia Kérdőívet (CD-RISC) használtuk. Eredmények: Várakozásunknak és a szakirodalomnak is megfelelően beigazolódott, hogy a reziliencia és a jóllét szintje összefüggést mutat, azaz minél reziliensebb valaki idősebb korra, annál magasabb a jóllétének szintje. Ezen kívül még több fontos összefüggésre is rámutattunk mindkét pszichés tényező kapcsán. Ezek közül kiemelnénk azt, hogy a sok mozgás kihatással van a jóllétünkre. Következtetés: Eredményeink megerősítik azt a koncepciót, hogy különösen fontos idősebb korban is foglalkozni saját testi és lelki egészségünkkel. Nem lehet soha eléggé elcsépelt az „ép testben ép lélek” szólás.
A tanulmány a Csárdás című balett 19. század végi magyar és német nyelvű recepcióját elemzi, különös tekintettel arra, miként formálódott a „nemzeti balett” fogalma a korabeli nyilvánosság eltérő sajtóregisztereiben. Az írás egy korábbi, részletes sajtórekonstrukció eredményeire épít, ezeket azonban érvelő keretben hasznosítja: azt mutatja be, hogyan vált a periodikus sajtó a kulturális értelmezés aktív közegévé, amelyben a mű identitásképző szerepet kapott. Az elemzés amellett érvel, hogy a Csárdás recepciós jelentése nem egyetlen kritikai pozícióból, hanem különböző nyelvű és műfajú lapok egymásra ható olvasataiban stabilizálódott. Míg a magyar nyelvű kritika a balettet elsősorban a nemzeti hiány és pótlás horizontjában értelmezte, a budapesti német nyelvű sajtó európai műfaji normák felől közelített, az élclapok pedig a színpadi reprezentáció túlterheltségét tették láthatóvá. A tanulmány a kulturális reprezentáció, az autenticitás és a kultúraközvetítés fogalmai mentén mutatja be, hogy a Csárdás nem pusztán balettpremierként, hanem a korszak egyik fontos mediális eseményeként vált értelmezhetővé: a nemzeti önkép, a műfaji adaptáció és a sajtó általi kulturális közvetítés metszéspontjában.
A coaching az elmúlt két évtizedben egyre népszerűbbé vált, túllépve a hagyományos tréningek és tanácsadási formák kereteit. Ez a fejlődés megköveteli a módszertani elemek rendszerezését, ami alapvető a szakma professzionalizálásához, a képzés minőségéhez és a kutatások megbízhatóságához. A tanulmány egy ötdimenziós taxonómiát javasol, amely integrálja a nemzetközi szakmai szervezetek (ICF, EMCC) elveit, valamint a rendszerelvű és megoldásközpontú coaching megközelítéseket. Az öt dimenzió – a kommunikációs technikák, a kognitív-pszichológiai stratégiák, a rendszerelvű szemlélet, a cél- és eredményorientált struktúrák, valamint az etikai és reflektív kompetenciák – egy keretet biztosítanak, amely segíti a coaching folyamatok átlátható értékelését és a hatékonyság mérését. A javasolt modell célja, hogy hidat építsen a coaching elmélete, gyakorlata és a tudományos kutatás között.