Az akut cholecystitis a sebészeti sürgősségi ellátás egyik leggyakoribb kórképe, melynek definitív kezelése az epehólyag eltávolítása. A közlemény célja az akut cholecystitis korszerű, evidenciákon alapuló sebészi kezelésének áttekintése, különös tekintettel a laparoscopos cholecystectomia indikációira, időzítésére, technikai kivitelezésére, valamint az epeúti sérülések megelőzésére és ellátására. A diagnosztikai és terápiás algoritmusok a világszerte elfogadott 2007-ben összeállított, majd 2013-ban és legutóbb 2018-ban (TG18) aktualizált Tokiói irányelvek (Tokyo Guidelines) és a vonatkozó hazai ajánlások alapján kerülnek bemutatásra.
A magyar mellkassebészet mindennapi munkája sokféle kórképet és műtéti feladatot ölel fel, mégis jól kirajzolódik benne egy közös irány: a beavatkozások és a szervezeti működés egyre inkább a kiszámíthatóbb, kíméletesebb és követhetőbb ellátás felé tart. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele a minimálisan invazív technikák elterjedése, amelyek ma már nem elkülönített programként, hanem a centrumok rutin gyakorlatának részeként vannak jelen. A műtéti terhelés csökkentésével párhuzamosan erősödnek az egyénre szabott ellátás elemei is, a műtét előtti multidiszciplináris döntéshozataltól a posztoperatív gondozás szervezettségéig. Az elmúlt évtized a hazai mellkassebészetben érdemi átalakulást hozott: a hagyományos feltárások mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a kis metszésből végzett, ugyanakkor onkológiai szempontból teljes értékű endoszkópos és robotasszisztált beavatkozások. Ugyanebben az időszakban megvalósult egy régóta készülő szakmai cél is, a magyar tüdőtranszplantációs program elindítása és stabil működése. A következő kézirat ezen változásokra fókuszálva, a jelenlegi hazai gyakorlat jellegzetes területein keresztül mutatja be, hogyan alakult a magyar mellkassebészeti gyakorlat a technikai fejlődés, a modern betegellátási elvek és a sebészeti környezet változásai mentén.
Bevezetés Az onkoplasztikai műtéti technikák onkológiai biztonságára magas szintű evidencia nem áll rendelkezésre, mert az onkoplasztikai műtéteket nem lehet prospektív randomizált vizsgálattal elemezni. Célkitűzés Az onkoplasztikai műtétek onkológiai biztonságát jellemző minőségi mutatók vizsgálata és azok összehasonlítása nem onkoplasztikai műtétek minőségi mutatóival. Módszerek Egyközpontú, később többközpontú, országos és nemzetközi kohorszvizsgálatok. Eredmények A bőrkímélő mastectomia onkológiailag biztonságos eljárás II. és III. stádiumú emlőcarcinoma azonnali rekonstrukciója esetén is. Az onkoplasztikai emlőmegtartás nem késlelteti az adjuváns terápia megkezdését, megfelelően alacsony szövődmény aránnyal, inkomplett excisio aránnyal, és komplettáló mastectomia aránnyal jár, és a műtéti technika nem zavarja a mammográfiás után követést. Onkoplasztikai technikával emlőmegtartást lehet végezni olyan betegeknél, akiket hagyományosan csak mastectomiával lehetne kezelni. Az onkoplasztikai emlőmegtartás egy sajátos helyet foglal el a széles excisio, a mastectomia és a mastectomiát követő azonnali rekonstrukció között, egy negyedik műtéti kategóriát alkotva ezáltal. Emlőmegtartással, illetve ezen belül onkoplasztikai emlőmegtartással kezelt betegek túlélése nem rosszabb, mint mastectomiával kezelt betegeké, sőt – multivariáns analízisben – még jobb is lehet. Következtetés az emlőrák sebészi ellátásában az onkoplasztikai műtétek onkológiailag biztonságos kezelési módszerek a rendelkezésre álló evidencia alapján.
Bevezetés A Crohn-betegség (CD) a gyulladásos bélbetegségek (IBD) családjába tartozó krónikus, ismeretlen etiológiájú betegség, mely a tápcsatorna bármely szakaszát érintheti. A betegek 50–80%-a legalább egyszer műtéten esik át élete során, és ezeknek az eseteknek a felében többszörös műtétre van szükség. Az indikációk között szerepel a bél szűkülete, interintesztinális sipolyok, intraabdominális tályog, gasztrointesztinális vérzés vagy malignitás. Esetismertetés Jelen közleményünkben egy fiatal, 22 éves nő esetét mutatjuk be. Korábban terápia refrakter Crohn-colitis miatt ileostoma képzése történt. A stoma előtti vékonybélszakasz szűkülete, következményes krónikus passzázszavar, valamint a rectosigmoideális átmenet sztenózisa miatt laparoszkópos műtétet végeztünk, az érintett vékonybélszakasz reszekciója, Brooke szerint ismételt loop-ileostomia, valamint Hartmann szerinti rectosigmoideális reszekció történt. Az ileostoma zárást követő korai posztoperatív szakban hasüregi tályog gyanúja miatt perkután drenázst végeztünk. Téves képi diagnosztika igazolódott, a drenázs valójában a kismedencébe lelógó coecumba került. Akut műtétre kényszerültünk, coecum suturával. A postoperativ szakban súlyos, toxikus pancolitis alakult ki, mely steroidra is csak átmenetileg reagált. Végül a beteget a műtétet követően 24 nappal stabil állapotban emittáltuk. Ezt követően ismételt hospitalizációk során hasfali tályog miatt sebészi feltárás, valamint kismedencei tályog okán intervenciós radiológiai drenázs történt. Végül multidiszciplináris döntéshozatal alapján siettetett colectomiát végeztünk. Összegzés Esetbemutatásunk célja felhívni a figyelmet a CD sebészeti ellátásának kihívásaira, a műtét időzítésének nehézségeire, valamint a pontos preoperatív diagnosztika fontosságára. Szeretnénk továbbá hangsúlyozni a multidiszciplináris megközelítés elengedhetetlenségét hasonló esetekben.
A nagy műtéti beavatkozások jelentős megterhelést okoznak a kezelésre szoruló, vulnerábilis pácienseknek, ami a szervezet műtétre adott stresszreakciója révén számottevő morbiditási kockázattal jár. A modern perioperatív ellátás a műtét körüli stressz csökkentésével és a betegek ellenálló képességének fokozásával kívánja a potenciálisan elkerülhető szövődményeket minimalizálni. A konvencionális műtéti előkészítéssel szemben a gyorsított műtéti felépülést segítő (Enhanced Recovery After Surgery, ERAS) protokoll kizárólag azokat a perioperatív módszereket foglalja magában, amelyek alkalmazásával bizonyítottan csökken a műtét utáni morbiditás és rövidül a kórházi tartózkodás hossza. Bár az ERAS-programnak több mint negyed évszázadra visszatekintő nemzetközi irodalma van, hazánkban máig nem terjedt el széleskörűen. Az első magyarországi publikációk kutatócsoportunktól származnak, amelyek alapján a program hazai körülmények között is költséghatékonyan megvalósítható és összhangban a nemzetközi eredményekkel jelentősen gyorsítja a posztoperatív felépülést. Ezért jelen közleményünkben célul tűztük ki a legújabb ERAS-ajánlás ismertetését és saját tapasztalatainkkal kiegészítve kívánjuk bemutatni annak hazai viszonylatban való megvalósítását a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika gyakorlatán keresztül.
Cikksorozatunk második része a sebész-pilóta munkáját támogató technológiai környezetet, az „intelligens másodpilótát” mutatja be a perioperatív ellátás teljes spektrumában. A közlemény a digitális iker modelltől az intraoperatív kiterjesztett valóságon (AR) és a posztoperatív adatvezérelt értékelésen (feketedoboz-rendszereken) át a generatív mesterséges intelligencia (LLM) adminisztrációt tehermentesítő szerepéig tekinti át az innovációkat. A technikai elemzésen túl cikkünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet az eszközök „ügynökké” válásának kockázataira, az automatizációs torzítás veszélyeire és az empátia hiányából fakadó etikai dilemmákra. A sakkból ismert „kentaur” modellel szemben a „kapitány és másodpilóta” hierarchia fenntartása mellett foglalunk állást, hangsúlyozva a kiberbiztonság betegjogi és betegbiztonsági jelentőségét, valamint a sebészi szuverenitás megőrzésének szükségességét egy algoritmusok vezérelte jövőben.
A malignus melanocitás ideghüvelytumor egy ritka, perifériás ideghüvely-eredetű daganat, melynek gyakori lokalizációja a paraspinalis vagy hátsó mediastinalis régió. Jelen közleményben egy 61 éves férfi beteg esetét ismertetjük, akinél véletlenül felfedezett hátsó mediastinalis tumorként igazolódott az elváltozás, melynek robotasszisztált radikális reszekcióját (R0) végeztük, a műtétet követően további onkológiai kezelés nem volt szükséges. A robotasszisztált műtéti technika előnyei kifejezetten érvényesek a mediastinalis elváltozások esetében, még akkor is, amikor egy ilyen ritka, illetve nehéz anatómiai környezetben elhelyezkedő elváltozásról van szó. Ezzel a daganattal egyidejűleg felfedezett, de kezdetben reziduálisnak véleményezett jobb felső tüdőlebenyi tejüveghomály az utánkövetés során morfológiai változást mutatott, szolid komponens megjelenése malignitás lehetőségét vetette fel, így végül a beteg robotasszisztált tüdőreszekción is átesett. A műtéti felkészülést preoperatív 3D terv készítése segítette. Bár a beteg két komplex mellkassebészeti beavatkozáson esett át, eddigi utánkövetése során sem recidíva, sem távoli áttét nem igazolódott. Esetünk felhívja a figyelmet arra, hogy egy betegnél szimultán több, egymástól független mellkassebészeti kórkép is előfordulhat, hangsúlyozza a gondos utánkövetés, a megfelelő időzítés és a multidiszciplináris döntéshozatal jelentőségét, valamint bemutatja a modern radiológiai és mellkassebészeti technikák előnyeit a diagnosztika, műtéti tervezés és a műtét kivitelezésének teljes folyamatában.
A sebészeti ellátás a fekvőbeteg-ellátás egyik jelentős betegbiztonsági kockázattal járó területe: a nemzetközi adatok szerint a sebészeti betegek 8–10%-a szenved el megelőzhető károsodást. A nemkívánatos események túlnyomó többsége nem egyedi szakmai hibákból, hanem rendszerszintű szervezési, kommunikációs és folyamatbeli hiányosságokból ered. Jelen közlemény célja, hogy hazai és nemzetközi evidenciák, valamint magyar betegbiztonsági adatforrások alapján áttekintést adjon a betegbiztonság alapfogalmairól, és bemutassa a sebészeti ellátás három, egymással szorosan összefüggő betegbiztonsági alappillérét. A dolgozat fókuszában a műtéti ellenőrző lista evidencia alapú alkalmazása, a műtéti sebfertőzések megelőzése, valamint az elmaradt tervezett műtétek rendszerszintű okainak elemzése áll. A bemutatott hazai adatok rávilágítanak arra, hogy e területek látszólag különálló problémái közös gyökerekre vezethetők vissza: a formális szabályozás és a tényleges gyakorlat közötti eltérésre, a strukturált kommunikáció hiányára, valamint a visszacsatolás elégtelenségére. A cikk hangsúlyozza, hogy a műtéti ellenőrző lista, a fertőzésmegelőzési protokollok és az elmaradt műtétek elemzése nem adminisztratív kötelezettségként, hanem tanulási és minőségfejlesztési eszközként értelmezendő. Összegzésként megállapítható, hogy a sebészeti betegbiztonság fejlesztése nem új technológiák bevezetését, hanem a meglévő, bizonyítékokon alapuló eszközök következetes, szervezeti tanulást támogató alkalmazását igényli, amely hosszú távon javítja a betegkimeneteket és az ellátás biztonságát, csökkenti a humán erőforrás terheit és a következményes költségek mértékét.
Bevezetés A cholecystectomia a leggyakrabban végzett általános sebészeti beavatkozás, melyet a legtöbb sebészeti osztályon rutinszerűen végeznek. A megelőző gyulladásos állapot, számos anatómiai variáció lehetősége miatt műtét során gyakran nehezen tisztázható anatómiával szembesülünk. Az esetleges epeútsérülés ellátása sokszor komplex feladatnak bizonyul, mely biliodigestiv anasztomózis képzését teheti szükségessé. Az epeúti daganatok ritka elváltozások, melyek legtöbbször előrehaladott stádiumban kerülnek diagnózisra, a korai stádiumban való felfedezésük rendkívül ritka. Esetismertetés 2023 novemberében egy 59 éves férfi beteg más intézmény sebészeti osztályán elektív cholecystectomia során keletkezett termikus epeútsérülés primer ellátását követően, epecsorgás miatt került átvételre. Sikertelen ERCP-t követően sürgős műtét történt, mely során azonosítottuk a korábbi termikus sérülésből adódó, a ductus hepaticust szűkítő varratok fölötti laesiót. A lokális gyulladás, valamint a laesio kiterjedése miatt az epeútszakasz resectiója mellett döntöttünk, majd hepatico-jejunostomiát képeztünk. Zavartalan postoperatív szakot követően 7. napon otthonába bocsátottuk. Meglepetésünkre a szövettani vizsgálat pT1 stádiumú, jól differenciált biliaris típusú adenocarcinomát igazolt. A resectiós vonal tumormentessége kapcsán készült ellentmondásos lelet (distalis choledochus resectiós vonal érintettség?) miatt, többszörös onkoteam vélemény alapján, negatív staging vizsgálatokat követően második műtét során a korábbi distalis choledochuscsonk re-resectióját, valamint lymphadenectomiát végeztünk. Az intraoperatív fagyasztás, valamint a későbbi szövettani leletek eredménye tumormentességet, R0 resectiót igazolt. Gastro-onkoteam utókezelést nem tartott szükségesnek, a beteg szoros utánkövetését javasolták. Konklúzió Az epeúti daganatok esetén a betegek sokáig tünetmentesek, így legtöbbször igen előrehaladott stádiumban kerülnek diagnózisra, rendkívül rossz prognózissal. Esetünkben a beteget egy elektív cholecystectomia során iatrogén termikus epeútsérülés komplex sebészeti ellátásának köszönhetően, korai pT1 N0 stádiumban sikerült diagnosztizálnunk és sikeresen megoperálnunk. A beteg azóta is daganatmentes.
Bevezetés A cardia táji gyomor daganatok incidenciája az utóbbi időben megnőtt. Korai proximalis tumorok esetén műtéttechnikai szempontból mind a total gastrectomia, mind pedig a proximalis resectio elvégezhető. Újabb vizsgálatok eredményei alapján utóbbi technikával kedvezőbb a szövődmények aránya, jobb a betegek posztoperatív tápláltsági állapota és életminősége. A potenciálisan kialakuló reflux oesophagitis megelőzésére (melynek gyakorisága elérheti a 27–67%-ot) távol-keleten a legelterjedtebb a double-flap technika alkalmazása, mellyel annak előfordulása jelentősen csökkenthető (0–2%). Módszerek A videóban bemutatott esetünkben – mely a QR kód segítségével megtekinthető – egy 70 éves, számos kísérőbetegséggel rendelkező nőbetegnél gyomortáji panaszok, anaemia miatt indult kivizsgálása. Gastroscopia, szövettani vizsgálat és képalkotók cT1N0M0 stádiumú cardia tumort igazoltak. OTT döntés birtokában előkészítést követően laparoscopos proximális resectiot végeztünk double-flap technikával. Az endoscopos eltávolítás vagy a transgastricus resectio a beteg nagy méretű hiatus herniája miatt technikailag nem volt kivitelezhető. Eredmények Pneumoperitoneum készítését követően a gyomrot mobilizáltuk és endoscopos varrógép segítségével a gyomor proximalis harmadának resectioját végeztünk D1+ lymphadenectomiával. A reconstructio során H-alakú seromuscularis lebenyt készítettünk, az anastomosis elkészítése intracorporalis varrattechnikával történt. 96 órára nasojejunális szondát hagytunk hátra, melyen korai enteralis táplálást folytattunk. Sebészi szempontból eseménytelen posztoperatív szak után a beteget a műtétet követő tizenegyedik napon sikeres mozgás- és légzőszervi rehabilitáció után otthonába bocsátottuk. A szövettani vizsgálat pT1aN0 adenocarcinomát igazolt. Következtetés Bár a double-flap technikával végzett laparoscopos proximális resectio esetén komplex intracorporalis varrattechnika és hosszabb a műtéti idő szükséges, a betegek várható kedvezőbb életminősége miatt korai proximális gyomorrákok esetén biztonsággal elvégezhető megoldás.
A refluxbetegség egyértelműen korunk egyik népbetegsége. Incidenciája folyamatosan emelkedik különösen a „fejlett civilizációs” országokban. A mozgásszegény életmód, a rossz táplálkozási szokások teljes mértékű elterjedése, a stresszel teli rohanó életünk kedvez a betegség megjelenésének és progressziójának. A meglévő gyógyszeres kezelési módozatok eredménytelensége, illetőleg a gyakran társuló különböző méretű hiatus herniák együttes megléte esetén csak a sebészeti beavatkozások nyújthatnak hosszú távon is kielégítő eredményeket. Az elmúlt évtized során a klasszikus refluxgátló műtétek (Nissen-, Toupet-féle fundoplikatio) mellé egyre több innovációs műtéti típus sorakozott fel. Ezen eljárások közös tulajdonsága a minimal invazív beavatkozás, egynapos sebészeti vagy csak „day care” megfigyeléssel társuló hospitalizáció. A legtöbb – az alábbiakban bemutatásra kerülő – eljárások után követési eredményei már túl vannak a minimum 5, illetőleg 10 éves perióduson. Ezen eljárások elterjedésében az ipari innováció is jelentős szerepet játszott és játszik jelenleg is.
Bevezetés A negatívnyomás-terápia (NPWT) az 1990-es évek óta egyre szélesebb körben alkalmazott módszer a krónikus és komplex sebek ellátásában. Kedvező hatásai közé tartozik a mikrocirkuláció javulása, a váladékmennyiség csökkenése, a granuláció fokozódása és a szöveti oxigenizáció javítása. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikáján az NPWT alkalmazása mára rutinszerű eljárássá vált. A kezeléssel kapcsolatos eredményeink objektív értékelése céljából létrehoztunk egy adatbázist, melybe a különböző indikációjú NPWT-k adatait kezdtük feltölteni. Jelen munkánkban az eredmények összegző bemutatását tervezzük. Módszer Retrospektív vizsgálatunkba a 2015. január 1. és 2020. december 31. között NPWT-kezelésben részesült 163 beteget vontuk be. A kezelések indikációi az alábbiak voltak: hálóbeültetés utáni sebgyógyulási zavarok, lágyrészgennyedések, nyitotthas-kezelés és endoluminalis vákuumterápia. Vizsgáltuk a betegek demográfiai adatait, kísérőbetegségeit, kezelési paramétereit, valamint a kimeneteli mutatókat. Eredmények Hálóbeültetés utáni tályog esetén a betegek 86%-a ( n = 33), seroma miatt kezeltek 92%-a ( n = 11) gyógyult meg NPWT alkalmazásával. A lágyrészgennyedések csoportjában a sikerességi arány 77% ( n = 48) volt, míg a legkisebb hatékonyságot az arterioscleroticus eredetű végtagi sebek mutatták. Az endoluminalis vákuumterápiával kezelt betegek 81%-a ( n = 30) gyógyult, kiemelkedő eredménnyel a Dixon-műtét utáni anastomosis-elégtelenségeknél 86% ( n = 16). A nyitotthas-kezelést igénylő betegek 46%-ánál ( n = 13) sikerült klinikai javulást elérni. Következtetések Vizsgálatunkban több indikációban is hatékonyan fokozta az NPWT-kezelés a sebgyógyulást. A kiemelkedő eredményeket az endoluminalis vákuumterápia és a hálóbeültetés utáni sebszövődmények kezelésénél értük el. A létrehozott adatbázis standardizált alapot nyújthat a jövőbeni prospektív, randomizált vizsgálatokhoz.
Az akut appendicitis (AA) a leggyakoribb sürgősségi sebészeti kórkép, mely általánosan fiatalokat érinti, de bármely korcsoportban előfordulhat. Bár alacsony mortalitású, a szövődményes esetek hosszas kórházi kezelést igényelhetnek, magasabb morbiditási mutatókkal. Az elmúlt években számos törekvés történt annak érdekében, hogy a betegség diagnózisa és terápiája is egységes irányelvek alapján történjen. A 2015-ös első World Society of Emergency Surgery által szervezett konszenzus konferencia óta már két alkalommal történt az eredeti konszenzus megújítása, legutóbb 2025-ben. Ennek tükrében közleményünk célja az volt, hogy a legfrissebb ajánlásokat, közleményeket összefoglalva egy egységes, könnyen használható hazai irányelvet nyújtsunk a kórkép diagnosztikájával és terápiájával, mely segítségünkre lehet a mindennapi sebészeti alapellátásban.
