Jelen közlemény a Nyírség nyílt homoki tölgyeseinek fitoszociológiai jellemzését és elemzését tartalmazza 30 cönológiai felvétel alapján, megjelöli a társulás nómenklatúrai típusát, továbbá közli az asszociáció elkülönítésekor adott Melampyro debreceniensi-Quercetum roboris Borhidi et Papp L. név módosítását Iridi hungaricae-Quercetum roboris Kevey, Papp L. et Borhidi névre. A nyílt lombkoronaszintű állományok cserjeszintje fejlett. Az aljnövényzet igen mozaikos. A nyíltabb részeken tömegesek a száraz gyepek (Festuco-Brometea, Festucetalia valesiacae, Festucion rupicolae stb.) elemei (pl. Anthemis ruthenica, Campanula rotundifolia, Carex praecox, Festuca rupicola, Festuca vaginata, Iris aphylla subsp. hungarica, Iris arenaria, Pulsatilla flavescens, Pseudolysimachion incanum), míg az árnyékosabb helyeken elsősorban lomberdei növények, főleg Querco-Fagetea és Quercetea pubescentis-petraeae fajok élnek (pl. Asparagus officinalis, Crocus reticulatus, Melampyrum nemorosum subsp. debreceniense, Peucedanum oreoselinum, Polygonatum odoratum, Pulmonaria mollissima, Silene nutans). A társulás felépítésében elsősorban európai és eurázsiai flóraelemek a jellemzők, de jelentős mennyiségben találhatók szubmediterrán, kontinentális (főleg pontusi) és pannóniai eredetű fajok is. Fontos természetvédelmi feladat lenne e maradvány állományok lehető legteljesebb rekonstrukciója és kibővítése.
A növényfajok magyar elnevezésével kapcsolatban számos tisztázatlan kérdés merül fel, mint például a latinnal analóg kettős nevek bevezetése. Ezzel összefüggésben az is lényeges, hogy egy faj neve módosuljon-e a magyarban is, ha a genuszba sorolás megváltozik. A kettős magyar nevek létjogosultsága igen sok esetben vitathatatlan, de semmiképpen sem szükséges azokat erőltetni. A „kettősnevesítés” a monotipikus genuszok esetében felesleges túlbonyolítás, míg az egyszavas magyar nevek eleve ellenállóbbak a genusz-szintű osztályozás megváltoztatásával szemben. Az osztályozás módosulásának alapesetei a nemzetségek egybeolvadása, hasadása, a genusz-váltás, valamint annak visszarendeződése. Általában egyik esetben sem tűnik indokoltnak, hogy mindezt a magyar nevek is kövessék. A nyelvi stabilitás és a hagyományok megtartása többnyire a változatlanság mellett szól. A tudományos nómenklatúra módosításainak szolgai követése pedig csak tovább növelné a már úgyis nehezen kezelhető zűrzavart. Mindezt a cikk számos példával illusztrálja. Úgy tűnik, időszerű lenne egy magyar növénynév-kódex kidolgozása, a sok jó szándékú javaslat szintetizálásával.
Jelen tanulmány a Szatmár-Beregi-síkság m agyarországi része tölgy-kőris-szil ligeteinek és gyertyános-tölgyeseinek társulási viszonyait mutatja be főleg századunk első évtizedében rögzített 50–50 cönológiai felvétel alapján. Ártéri, mérsékelten talajvíz által befolyásolt, azonális asszociációkkal állunk szemben. Különösen a Fagetalia elemek gyakorisága jellemző: Aegopodium podagraria, Anemone nemorosa, Anemone ranunculoides, Asarum europaeum, Corydalis cava, Gagea lutea, Gagea spathacea, Galanthus nivalis, Galeobdolon luteum, Stellaria holostea, Isopyrum thalictroides, Milium effusum, Paris quadrifolia, Polygonatum multiflorum, Pulmonaria officinalis, Scilla kladnii, Stachys sylvatica, Veronica montana, Vinca minor stb. Figyelemre méltó még az Alnion incanae s. l. és a Quercetea pubescentis-petraeae s. l. fajok számottevő részesedése is. A két erdőtársulás összetételében nem válik el élesen, amit átmeneti állományok is jeleznek. A gyertyános-tölgyesekben a Fagetalia, a tölgy-kőris-szil ligeterdőkben az Alnion incanae s. l. fajok relatív részesedése felülmúlja a másik erdőtársulásban tapasztalt értéket, különösen csoporttömegre vonatkoztatva. A két erdőtársulás fajkészlete hasonló: a sokváltozós elemzésekben részben keverednek a felvételek egymással. Csekély a differenciális fajok száma is (a tölgy-kőris-szil ligeteknél 10, a gyertyános-tölgyeseknél pedig 5). A felvételek 20 védett fajt regisztráltak, többnyire I–II-es konstanciával, a 9 tájidegen faj pedig sporadikus előfordulású és kis borítású, így az állományok jó természetességi állapotúnak mondhatók. Természetvédelmi értéküket növeli, hogy a hasonló sík vidéki erdők mára megfogyatkoztak. A vizsgált tölgy-kőris-szil ligetek (Carici brizoidi-Ulmetum) és a gyertyános-tölgyesek (Veronico montanae-Carpinetum) fajkészletük sokváltozós statisztikai összehasonlítása alapján élesen elkülönülnek a Szigetköz hasonló erdőtársulásaitól (Pimpinello majoris-Ulmetum, Scillo vindobonensi-Carpinetum) és viszonylag közelebbi rokonságot mutatnak a Dráva-sík és a Rába-völgye azonos erdőtársulásaival (Carici brizoidi-Ulmetum, Veronico montanae-Carpinetum).
The photosynthetic responses of the poikilohydric Porella platyphylla (L.) Pfeiff. to desiccation are fundamental for understanding the species’ survival strategy. The aim of our study was to determine (i) the extent to which one-week desiccation at different relative humidities (RH) affects the post-rehydration recovery of photosystem II (PSII) function under light and dark conditions, and (ii) the timescale on which abscisic acid (ABA) contributes to the stabilization of early photoprotection. Recovery was monitored at 1, 24 and 48 hours after rehydration using chlorophyll fluorescence parameters, and the role of zeaxanthin-dependent energy dissipation was examined by applying dithiothreitol (DTT). Our results identified three distinct recovery regimes. Samples that survived moderate desiccation (32–76% RH) and natural desiccation (rapid water loss in laboratory air, ~35% RH) almost fully restored their optimal quantum efficiency (Fv/Fm) and effective quantum efficiency (ΦPSII) values within 24–48 hours under both light and dark conditions. Desiccation at 5% RH, however, caused irreversible PSII damage, with no recovery in either light or dark. DTT markedly reduced non-photochemical quenching (NPQ), confirming the central role of zeaxanthin-dependent energy-dependent quenching (qE) in photoprotection, while also demonstrating the persistence of a DTT-insensitive NPQ fraction. A key finding of our study is that ABA hardening significantly stabilized PSII function already within 1 hour, under both light and dark conditions, resulting in higher Fv/Fm and ΦPSII values compared to untreated samples. This effect was long-lasting and remained evident throughout the 24–48-hour recovery phase, aligning with the recovery regime of the moderately desiccated samples. These results provide a new, integrated perspective on the recovery mechanisms operating during the desiccation–rehydration cycles of P. platyphylla, highlighting the decisive role of early ABA signalling and qE-dominated NPQ in PSII recovery following moderate dehydration.
Ebben a közleményben a Crisicum flórajárás területéről mutatok be florisztikai megfigyeléseket. 25 kistáj területéről összesen 270 előfordulási adatot teszek közzé, amelyek 88 taxonhoz tartoznak. A bemutatott fajok között szerepelnek védett fajok (pl. Bassia sedoides, Elatine hungarica, Heliotropium supinum, Inula germanica, Linaria biebersteinii), adathiányos fajok (pl. Arctium minus, Barbarea stricta, Ranunculus baudotii, Ranunculus peltatus, Rumex maritimus), ritkább hínarak (Najas minor, Potamogeton berchtoldii, Potamogeton pusillus, Zannichellia palustris), terjedési tendenciát mutató őshonos vagy archeofiton egyévesek (pl. Filago vulgaris, Papaver hybridum, Xeranthemum cylindraceum), növényföldrajzi vonatkozásban érdekes növények (pl. Bupleurum affine, Corispermum nitidum, Cyperus flavescens, Cyperus pannonicus, Scutellaria altissima), idegenhonos taxonok (pl. Galium humifusum, Helminthia echioides, Lepidium virginicum) és páfrányfajok is (pl. Asplenium adiantum-nigrum, Gymnocarpium robertianum). Számos előfordulási adatot teszek közzé nagyobb tiszántúli csatornákból és közvetlen környezetükből (Keleti-, Nyugati- és Nagykunsági-főcsatornák). Ismertetek gyepekből, mezsgyékről, különböző vizes élőhelyekről, telepített nyárasokból, zavart gyomtársulásokból, vasút mellől, illetve más antropogén környezetből származó észleléseket, továbbá helyreigazítok egy korábban hibásan közölt florisztikai megfigyelést is.
Suba János 1929. május 29-én született Egerben, alsóbb iskolai tanulmányait is itt végezte. 1948-ban kezdte el a Pázmány Péter Tudományegyetem biológia-földrajz tanár szakát, amit 1952-ben fejezett be kiváló eredménnyel. Egerben, az egykori iskolájában működő Egri Állami Tanítóképző Intézetben kezdett tanítani, majd 1962-ben került a Tanárképző Főiskolára. 1968-ban doktorált florisztikából és vegetációtanból az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Budapesten. 1984-ben szerzett kandidátusi fokozatot fotoszintézis-ökológia tudományterületen. A Növénytani Tanszéket több ciklusban és sok éven keresztül vezette, 1994-ben vonult nyugdíjba. Egerben hunyt el 2024. október 22-én. Suba János szakmai tevékenysége a Heves–Borsodi-dombságban indult. Kezdetben florisztikával, vegetációtannal foglalkozott, majd az 1980-as években fotoszintézis-ökológiai kutatásokba kezdett. Úttörő jellegű vizsgálataival feltárta egy cseres-tölgyes társulás 12 domináns fajának évi és napszakos fotoszintézis dinamikáját. Izotóptechnikát alkalmazott, kiválóan ötvözte a terepi vizsgálatokat a laboratóriumi módszerekkel. Alaposan ismerte a Bükk hegység növényvilágát, erről egy önálló kötete és egy könyvfejezete is megjelent. Egy életen át a természetvédelemben végzett tevékenységéért 2005-ben Pro Natura díjat kapott.
A temetők kulturális értékeit régóta kutatják, ugyanakkor élőviláguk gyakran még a szakemberek figyelmét is elkerüli. Több kiadvány néprajzi vonatkozású, pedig a temetők felbecsülhetetlen értéket képviselnek azzal is, hogy állatok, gombák és növények számára nyújtanak élőhelyet, menedéket. Jelen tanulmány a vajdasági Kishegyes település három temetőjének a növényvilágát mutatja be. A térségre jellemzőek ezek a sírkertek, területük egy részén szántóföldi növénytermesztés folyik. A felmérésüket célzó terepbejárások 2021 tavasza és 2023 ősze között a vegetációs időszakban 10–15 naponként történtek. A vizsgálat eredményeként 390 növényfajt sikerült azonosítani, közülük a sírok díszítésére 196 szolgál, míg spontán előfordulású 217 faj, melyek közül az eredeti természetes növényzet maradványa 68 faj, továbbá egy gazdasági növényfaj is előfordul. A kishegyesi temetőkben 13 Szerbiában védett vagy fokozottan védett fajt találtam, de közülük csak a fokozottan védett tavaszi hérics (Adonis vernalis), a védett kónya sárma (Ornithogalum boucheanum), selymes boglárka (Ranunculus illyricus), osztrák zsálya (Salvia austriaca) a helyi növényzet maradványa, míg a többi kertészeti eredetű, ültetett példány, vagyis a természetestől eltérő genetikai állományú. Az évszázadok óta mezőgazdasági művelés alatt álló tájban az eredeti növényzet számos faja számára sokszor a temetők jelenthetik az utolsó menedéket, egyfajta génbankot. A kishegyesi temetők esetében ez kevésbé érvényesül: alacsony az eredeti természetes növényzet megmaradt fajainak a száma, összesen 68 fajt tartunk a sztyepnövényzet maradványának. A tájra nézve ritka a már említett védett növényeken kívül a közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) is, melynek gyűjtését törvény szabályozza. A hagyományosan ültetett temetői növények mellett megtaláljuk a ma divatos dísznövényeket is. A sírok díszítésére a telepített dísznövényeken kívül a helyi spontán növényzet díszítőértékkel rendelkező tagjait is felhasználják. A díszítő növényeket földrajzi származásuk szerint csoportosítva, 88 európai, 40 észak-amerikai és 35 ázsiai fajt találunk, valamint kis számban előfordul közöttük afrikai, közép- és dél-amerikai, valamint ausztáliai is. Életformájukat tekintve a lágy szárú évelők a leggyakoribbak, ezeket követik a cserjék, majd a kamefitonok és az egyéves fajok. Viszonylag kevés a fafaj, fasorból pedig mindössze öt van. A spontán növő fajok közül 171 őshonos, 44 faj idegenhonos. Életformájuk szerint az egyéves fajok részesedése a legmagasabb, az évelő lágyszárúak a második helyre szorulnak, fák és cserjék pedig kisebb számban tartoznak közéjük. A temetőkben észlelt növények között magas az idegenhonos fajok száma (155) és ezen belül a Szerbiában inváziós viselkedésűeké is (34), utóbbiak közül is többet dísznövényként ültetnek. Jól látható a fenntartó kezelésként végzett, évi többszöri gépi fűnyírás szelektív hatása, ugyanis jobbára a ritka fajok kis állományai zsugorodnak.
Jelen tanulmányban a szürke tölgy (Quercus robur L. subsp. pedunculiflora (K. Koch) Menitsky) és a kocsányos tölgy (Quercus robur L. subsp. robur) virágzatának mikromorfológiáját hasonlítjuk össze. A szürke tölgy mintákat Romániában, a kocsányos tölgy mintákat Magyarországon és Romániában gyűjtöttük 2023, 2024 és 2025 tavaszán, összesen 11 lelőhelyen. A 70 minta 33 fáról származott. A virágzatokon a mikromorfológiai jellemzőket – elsősorban a szőrtípusok jelenlétét – pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) felvételekkel vizsgáltuk a virágzati tengelyen, valamint a virágokhoz tartozó képleteken, ideértve a kupacskezdeményeket, a bibét, a porzószálat és a portokot. Meghatároztuk a termős és a porzós virágzati tengelyen a szőrdenzitást, és mértük ugyanott a szőrkarok hosszát. Érintőlegesen a pollenszemeket is vizsgáltuk. Indumentumot (szőrözöttséget) a bibén, a portokon és a porzószálon egyik taxon esetében sem találtunk. A termős virágzati tengelyen, a kupacskezdeményeken és a porzós virágzat tengelyén viszont mindkét taxonnál csillagszőröket és nyalábszőröket figyeltünk meg. A kocsányos tölgy esetében előfordultak olyan termős virágzatok, melyek tengelye teljesen szőrtelen volt – ez egyértelmű mikromorfológiai különbséget jelent a két taxon között a vizsgált minták vonatkozásában. A szürke tölgy termős virágzati tengelye mintegy négyszer nagyobb szőrdenzitásúnak adódott, mint a kocsányos tölgyé (93,71, ill. 25,00 trichóma/mm²), és hosszabb szőrkarokat mértünk mind a csillagszőrök (329,14 ± 86,01 μm), mind a nyalábszőrök (468,39 ± 117,31 μm) esetében. A kocsányos tölgynél a csillagszőrök hossza 152,63 ± 63,83 μm, míg a nyalábszőröké 225,59 ± 74,23 μm volt. Szignifikáns különbséget találtunk a pollenszemek hosszában: a szürke tölgynél 35,67 ± 4,11 μm, a kocsányos tölgynél 32,83 ± 4,04 μm volt. A szürke tölgy virágzatainak nagyobb szőrdenzitása segítheti a taxon pontosabb azonosítását. Az erősebb szőrözöttség, amit a virágzatokon kívül korábbi vizsgálatban a levelek esetében is tapasztaltunk, jobb szárazságtűrést jelezhet, ami a klímaváltozás szempontjából előnyös tulajdonság. Tanulmányunk az első részletes mikromorfológiai összehasonlítás a szürke tölgy és a kocsányos tölgy virágzatai között, így új ismeretekkel járul hozzá a két taxon morfológiai elkülönítéséhez.
Jelen tanulmány célja a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) 1826-os alapító állományában, a Teleki-gyűjteményben található növénytani tárgyú könyvek átfogó ismertetése. További feladat annak megállapítása, hogy az állomány mennyire lehetett alkalmas a könyvtáralapítók szándékának megvalósítására: korszerű és széles körű tájékoztatást nyújtani azoknak, akik a könyvgyűjtemény segítségével kívántak botanikai ismeretekhez jutni az intézmény működésének első időszakában. Közleményünk alapjául a 2015 és 2018 között végrehajtott állományrekonstrukció szolgált, amely során autopszia segítségével megtörtént a könyvtár állományában lévő Teleki-könyvek azonosítása. Ebből kiindulva mértük fel a növénytani állományt a könyvgyűjtemény keletkezésének időszakára jellemző témák szerint csoportosítva. Eredményként megállapítható, hogy a botanikához sorolható 120 mű 219 kötete kevesebb, mint 1%-ot tesz ki a teljes gyűjteményből, tehát arányuk csekély, de a meglévő könyvek tudománytörténeti szempontból jelentősek. Kötetekben számolva, az állomány döntő többsége (85%) 18. századi, 9%-a származik a 19. századból, és csupán 7%-a a 16–17. századból. A botanikai témájú kötetek legnagyobb része német (42%) vagy latin (35%) nyelvű, kisebb hányadban találunk francia (11%), magyar (8%), illetve elvétve angol, holland vagy olasz nyelvűeket (ezek együtt 3%-ot tesznek ki). A magyar vonatkozású művek a botanikai irodalmon belül is csekély részesedésűek, de a kor legtöbb fontos alkotását megtaláljuk köztük. Összességében tehát a korszak mérvadó botanikai szakirodalmának jelentős része elérhetővé vált a gyűjteményben. Így az alapító állomány hasznos kiindulópontként szolgálhatott botanikai kutatómunkához, ám az Akadémia működésének első éveiben már szükség volt korszerűsítésére, a legújabb szakirodalom beszerzésére.
Spurge-laurel (Daphne laureola L.) reaches the north-eastern limit of its range in the Vértes Mountains (Central Hungary). In Europe, it inhabits various plant communities, including beech woodlands. In Hungary, its primary habitat is beech woodlands, and it is the characteristic species of the Transdanubian Mountains beech forest (Daphno laureolae–Fagetum) association. In this study, the species’ habitat preference in the Vértes Mountains was examined based on 2635 occurrences and 725 vegetation stands. We searched for associations between D. laureola occurrences and actual and potential vegetation, the degree of naturalness of habitats, and elevation. It was found that the occurrence of D. laureola is restricted to certain vegetation types in the Vértes Mountains. Considering the actual vegetation, the plant can be found in beech woodlands, sessile oak–hornbeam woodlands, sessile oak–Turkey oak woodlands, downy oak woodlands, and occasionally in tree plantations, shrublands and grasslands. D. laureola was found to be positively associated with beech woodlands, sessile oak–hornbeam woodlands, sessile oak–Turkey oak woodlands, and downy oak woodlands, while negatively associated with non-natural vegetation types and grasslands. As to the potential vegetation, the positive association of D. laureola occurrences is valid for beech woodlands and downy oak woodlands, but not for sessile oak–Turkey oak woodlands and sessile oak–hornbeam woodlands. Based on the degree of naturalness of habitats, 87% of the species’ occurrences fall into the natural or the near-natural categories. D. laureola occurs in the Vértes Mountains between 350 and 450 m altitude most frequently, while in a considerable part of its range in Europe, it is a montane species appearing in 500–1500 m elevation. Such altitudinal distribution in the Vértes Mountains is similar to that of several coexisting herbaceous relict montane species living on dolomite rocks or in rock grasslands there. However, unlike those, D. laureola prefers forest habitats. Based on these, D. laureola can be considered a good, natural indicator species of undisturbed original forest stands in the Vértes Mountains. Furthermore, the presence of D. laureola supports the phytogeographical connection of the dolomite areas in the Vértes Mountains to the montane flora of higher altitudes in Europe.
A gyilkos csomorika Magyarországon ritka, védett, igen erősen mérgező növény. A faj anatómiájáról és szövettani felépítéséről, csírázásáról, valamint ízeltlábúakkal való interakcióiról eddig kevés adat állt rendelkezésre a szakirodalomban. Ezért a terepi megfigyelések (Keleti-főcsatorna, Balmazújváros) során mintát gyűjtöttünk a növények szerveiből kézi és mikrotomos metszetek készítéséhez, melyeket fénymikroszkóppal elemeztünk. Vizsgáltuk az ikerkaszatok csírázóképességének fényfüggését is. Eredményeink alapján a gyökér mintegy 75,2%-a, továbbá a rizómafal körülbelül 31,7%-a aerenchimatikus szövet. A faj aerenchimában gazdag gyöktörzse és gyökerei, valamint üreges szára, felfújt levélnyele és nagy szekréciós járatú termései révén is alkalmazkodott a víz felszínén lebegő életmódhoz és a sodródás általi terjedéshez. A nemzetségre jellemző skizogén kiválasztó járatok elrendeződése is ennek megfelelő. Termései érést követően csíraképesek, nincs szükségük hideghatásra, azonban kizárólag fény jelenlétében csíráznak. A faj virágait számos, különböző rendszertani csoportba tartozó (Hymenoptera: Andrenidae, Gasteruptiidae, Sphecidae; Diptera: Syrphidae; Coleoptera: Cantharidae, Cerambycidae, Mordellidae; Hemiptera: Lygaeidae) rovar látogatja. Hajtásai a Lixus iridis (A.G. Olivier 1807) ormányosbogár táplálékául szolgálnak, amit sikerült kimutatni a faj generatív hajtásában.
A rövid közleményben két védett növényfaj utóbbi években talált új előfordulásáról számolok be. 2025 februárjában az Eranthis hyemalis egy kis állománya került elő a Baradla-tetőn Aggtelek községhatárában, melegkedvelő tölgyes aljnövényzetében. A faj a Gömör–Tornai-karszt flórájára új. Ugyancsak Aggtelek környékén, a Lopó-galyától északra lévő töbör északi kitettségű oldalában pedig a térségben rendkívül megritkult, fokozottan védett Adenophora liliifolia három kifejlett, többéves tövét találtam 2022 májusában. Jelenleg a Gömör–Tornai-karszton összesen négy tőről van tudomásunk.
Ebben a közleményben a Duna–Tisza köze flórájához nyújtok újabb ismereteket. A dolgozatban 76 faj és 1 hibrid összesen 261 előfordulási adatát közlöm. A most bemutatott lokalitások nagy része valamilyen másodlagos élőhelyhez köthető, így előfordulásokat jelzek többek között erdőültetvényekből, kunhalmokról, mesterséges árkokból, csatornákból és tavakból, mezsgyékről, temetőkből, útszélekről, vasútvonalakhoz köthető élőhelyekről, valamint települési környezetből is. A dolgozatban 18 védett és 1 fokozottan védett taxon előfordulási adatait is bemutatom, melyek közül a legfontosabbak: Allium paniculatum, Carduus hamulosus, Chamaenerion dodonaei, Corispermum canescens, Ephedra distachya, Samolus valerandi. Növényföldrajzi szempontból jelentősebb adatokat ismertetek például az Artemisia scoparia, Epipactis tallosii, Ranunculus bulbosus fajokhoz. Jelentősen bővítem a táj idegenhonos flórájával kapcsolatos ismereteket is; ezek közül a legjelentősebbek a Bromus catharticus, Chenopodium ambrosioides, Cochlearia danica, Geranium pyrenaicum, Lepidium oblongum, Vulpia ciliata újabb előfordulásai. A közleményben szerepel néhány, a térségben ritka vagy adathiányos egyéves faj újabb lokalitása is, pl.: Adonis flammea, Geranium divaricatum, Papaver argemone, Papaver hybridum, Ranunculus arvensis. Számos faj előfordulását ismertetem vasútvonalak mellől, például olyan idegenhonos fajokét, mint a Galium humifusum, Galium parisiense, Euphorbia prostrata és olyan őshonos vagy archeofita növényekét, mint a Sideritis montana, Microrrhinum minus, Geranium rotundifolium, Trifolium retusum, Medicago monspeliaca, Polycnemum arvense. A Duna–Tisza közi erdőtelepítések flórájáról is új információkkal szolgálok, például a következő fajokról: Epipactis helleborine, Senecio sylvaticus, Mycelis muralis, Juniperus virginiana. Bővítem továbbá a temetőkben túlélő maradványgyepek (pl. Ranunculus illyricus, Taraxacum serotinum, Gagea villosa), valamint a kunhalmok (pl. Allium paniculatum, Allium sphaerocephalon, Bupleurum affine, Caucalis platycarpos) növényvilágának ismeretét is.
A Kárpát-medence számottevő részét borító eurázsiai erdőssztyep meghatározó, gyep takarmánybázisra alapozott állattenyésztésnek adott otthont még pár évtizede is. A 21. században a folyamatosan csökkenő legeltetett állatlétszám és a természetvédelmi célú gyephasznosítás korlátozott támogatása eredményeként növekszik a gyepgazdálkodással hasznosított, mára felhagyott gyepek területe. Ugyanakkor a munkaerőhiány kezelésére létesített legelőkertekben a túllegeltetés kopárosodást okoz. Kutatásunkban egy külterjesen művelt, természetközeli gyep diverzitásának és fajösszetételének változását követtük nyomon különböző hasznosítási módok mellett. Alföldi cickafarkos-füves puszta és ecsetpázsitos sziki rét közötti átmenti gyeptársulású legelőn 2009-ben elindított kísérletben az alkalmazott kezelések a következők voltak: zéró hasznosítású gyep, kaszálás, réthasznosítás (kaszálás és sarjú legeltetés juhokkal), valamint túllegeltetés. A 11 évet felölelő kísérleti időszak utolsó 4 évében, 2017–2020 között folytattuk a vizsgálatokat. Évente egyszer fitocönológiai felmérést végeztünk, rögzítve a növényfajok borítását. Eredményeink szerint a Shannon-diverzitás a túllegeltetett és a réthasznosítású területen jelentősen magasabb volt, mint a zéró hasznosítású vagy kaszált gyepekben, ami elsősorban a fajszámok különbségének tulajdonítható. A réthasznosítású terület volt a legfajgazdagabb 29 növényfajjal a vizsgálat 4 éve alatt, míg a legfajszegényebb a zéró hasznosítású gyep volt, 2017-ben mindössze 6 fajjal. Az egyenletesség értékei kevésbé tértek el egymástól a különböző kezelésekben. A vizsgálat 4 éve alatt nem változott számottevően a Shannon-diverzitás értéke adott gyephasznosításon belül. A kaszáló és a zéró hasznosítású területeken magasabb volt a füvek részesedése a fajszámból és az összborításból, mint a réthasznosítású vagy a túllegeltetett kezelésekben. A kaszáló és a rét kezelésekben domináns szálfű Alopecurus pratenis borítása a túllegeltetett gyepben 10% alá csökkent. A legelés intenzitásának növekedésével az aljfű Festuca pseudovina előretörése figyelhető meg. A zéró hasznosítás esetén a Rosa canina okoz cserjésedést. Az egyéves Hordeum murinum kizárólag a túllegeltetett kezelésnél jelent meg, és borítása 13,5%-ról 22,9%-ra nőtt 2017 és 2020 között, ami már jelentős juhegészségügyi kockázatot jelenthet. Kutatómunkánk eredményei alapján a vizsgált élőhelyhez hasonló éghajlati és talajadottságok mellett leginkább a réthasznosítási gyepgazdálkodási gyakorlat képes megőrizni a természetközeli gyepasszociációk eredeti fajdiverzitását.
On 14 May 2024, a new population of Anacamptodon splachnoides (Froel. ex Brid.) Brid. was found at the base of a large Fagus sylvatica tree on the steep northern bank of Hideg-völgy Creek, in the outskirts of Pécs (Southern Hungary). The discovery is unique for three reasons: i) the site is located at the southern limit of the species’ European range, ii) it is the largest (2900 cm2) colony recorded in Hungary, and iii) instead of a knothole, the moss lives on the soil surface between the topmost root branches in the root flare and on the rock surface below. In this paper, we briefly discuss the conditions under which the species occurs and possible explanations and consequences of this rare phenomenon.
Szemlénkben öt, napjainkban főként zöldtrágyázási és vetőmag-előállítási célokból termesztett pillangós virágú növény szántóföldi honosításának, illetve termesztésük kibontakozásának történetét tekintjük át a 19. századtól a 20. század első feléig tartó időszakban. A közel-keleti származású, de nálunk régóta spontán meghonosodott Vicia villosa Roth magyarországi termesztése főként kedvező németországi tapasztalatok hatására kezdődött, zöldtakarmány nyerése céljából. Kedvezőtlen időjárási viszonyok és talajadottságok mellett is jó hozamokat produkált. A Kárpát-medencében feltehetően honos Vicia pannonica Crantz termesztésbe vonásához az USA-ból érkezett tudósítások is hozzájárultak. Jó magkötésén túlmenően nálunk is ízletes takarmányt szolgáltatott. A Vicia sativa L.-t már a neolitikumban, a bronz- és vaskorban is termesztették a Kárpát-medence népei. Később, a nyomásos földművelésről a váltógazdálkodásra való áttérés időszakában, külföldi fajtái révén újra meghonosították és takarmánynövényként az ugarba vetették. A mediterrán eredetű Trifolium incarnatum L.-t nálunk kezdetben leginkább tarlóveteményként vagy herepótló növényként hasznosították, de később fontos vetőmagexport-cikk lett. A Trifolium alexandrinum L. vetőmagok az első hazai honosítási kísérletekhez valószínűleg közvetlenül Afrikából érkeztek. Leginkább takarmánynövényként, öntözéses gazdálkodásban termesztették másodnövényként és a rizses vetésforgókban.
A tisztítószerek növekvő, széles körű használata jelentős környezetszennyező forrás. A környezettudatos magatartásra törekvés a háztartásokban is egyre gyakrabban jelenik meg, melynek egyik lehetősége a környezetkímélő mosószerek alkalmazása. Ebben a munkában összehasonlítottuk a kereskedelmi forgalomban kapható szintetikus mosószerek és a mosószappanból készített mosóoldat búzára (Triticum aestivum L.) gyakorolt ökotoxikus hatását. A vizsgálatokba három nem környezetbarát (A, B és C) és egy környezetbarát szintetikus folyékony mosószert vontunk be, és hasonlítottunk össze mosószappanból készített mosóoldat hatásával. A mosószeroldatok adagolási útmutató szerinti, illetve annál töményebb koncentrációiban vizsgáltuk a búza csírázására, a csíranövények tömegére, a hajtás és gyökér növekedésére, a levél karotinoid- és klorofilltartalmára, fotoszintézisére és peroxidáz enzimaktivitására gyakorolt hatását. A mosószappanoldat a csírázást nagy töménységben (400 ml l–1) sem csökkentette, míg a szintetikus mosószerek már 100 ml l–1-es oldatban is gátolták, 400 ml l–1 koncentrációban pedig teljesen megakadályozták azt. A csíranövények tömegének változása a kezelések hatására hasonló mintázat szerint mutatta ki a mosószerféleségek toxicitását. Már a gyártók javasolta alacsony (2,5–5 ml l–1) koncentrációban is csökkent a példányok tömege, kivéve a környezetbarát mosószerben és a mosószappanoldatban nevelt csíranövényekét. A nem környezetbarát szintetikus mosószerek 2,5 ml l–1 koncentrációja 33–53%-kal csökkentette a hajtások és 84–92%-kal a gyökerek hosszát, a környezetbarát mosószer 100 ml l–1 koncentrációtól fejtett ki intenzív gátló hatást. A mosószappanoldatnak nem volt ilyen erős hatása, még 100–400 ml l–1 töménységű oldatában is csak 34–38%-kal csökkent a hajtások és 81–87%-kal a gyökerek hossza. A növekedésgátlás minden mosószer esetében erőteljesebben érintette a gyökereket, mint a hajtásokat. A fotoszintetikus pigmentek (kl-a, kl-b, karotinoidok) koncentrációja az A, B és C szintetikus mosószerek hatására már kis (2,5 ml l–1) koncentrációnál is csökkent, a B mosószer esetében 5 ml l–1 koncentrációban már nem is volt mérésre alkalmas életben maradt növény. A környezetbarát szintetikus mosószernél a pigmenttartalom csökkenés csak 100 ml l–1 koncentrációnál jelentkezett. A fotoszintetikus elektrontranszport hatékonyságát tükröző II. fotorendszer maximális kvantumhozama (Fv/Fm) csak kis mértékben változott a kezelések hatására, így alacsony értékű indikátornak bizonyult. Az oxidatív stressz következtében fellépő peroxidáz enzimaktivitás növekedés a nem környezetbarát szintetikus mosószereknél a növekvő alacsony mosószer-koncentrációknál jól kimutatható volt. A környezetbarát mosószer esetében a peroxidáz-aktivitás alacsony szintű és változatlan maradt, a mosószappan oldataiban magas (100–400 ml l–1) oldatkoncentrációig a kétszeresére emelkedett. A mosószerek okozta stressz jellemzésére a csírázás, a gyökérnövekedés, a pigmenttartalom és a peroxidáz-aktivitás bizonyult alkalmas mutatónak. A javasolt adagolási koncentrációban alkalmazva, a mosószappanoldat és a környezetbarát szintetikus mosószer nem korlátozta jelentősen a búza csírázását, növekedését és fiziológiai tulajdonságait, míg a nem környezetbarát szintetikus mosószerek gátló hatást fejtettek ki. Vizsgálataink szerint a mosószappanoldat és a vizsgált környezetbarát mosószer – annak ellenére, hogy az utóbbi szintetikus felületaktív anyagokat is tartalmaz – a szürkevízbe kerülve csekély környezeti kockázattal járhat.
Jelen tanulmány a Tolnai-hegyhát két nagy erdőtömbjének a növényföldrajzi karakterét hasonlítja össze 2015 és 2019 között folytatott fitocönológiai adatgyűjtés eredményeinek feldolgozásával. A déli, Völgységbe kis részben átnyúló Lengyel–Hőgyészi-erdők Natura 2000 területen 102, az északi, a Mezőföldhöz közeli Kisszékelyi-dombság Natura 2000 területen 82 erdőrészletben végeztem fitocönológai mintavételezést. Az eredmények alapján a Kisszékelyi-dombságban lévő erdős területek összetételében jelentősen nagyobb szerepet kapnak a xerofil erdők asszociációi (Quercetea pubescentis-petraeae), és alacsonyabb a bükkös (Fagetalia sylvaticae) csoport aránya. A Lengyel–Hőgyészi-erdőkben a száraz erdei élőhelyeken több az európai flóraelem, ugyanakkor a száraz és a nedves élőhelyeken egyaránt jóval kevesebb a kontinentális elem, mint a Kisszékelyi-dombságban, ahol megjelennek a pannóniai sztyeprétek (Festucion rupicolae) fajai is. A délkelet-európai molyhos tölgyesek (Orno-Cotinetalia) pontusi, szubmediterrán elemeinek térnyerésével a mezofil erdőkben erősebbé válik a szubmediterrán jelleg a Kisszékelyi-dombságban. A két terület vegetációjában jelentős különbség, hogy a Lengyel–Hőgyészi-erdőkhöz viszonyítva a Kisszékelyi-dombságban amúgy is nagyobb területet elfoglaló xerofil erdőtípusok között már jelentős arányban megjelennek a Pulmonario mollis-Quercetum roboris hegylábi zárt erdőssztyep lösztölgyes és az Aceri tatarici-Quercetum roboris tatárjuharos lösztölgyes asszociációk. A Kisszékelyi-dombságban kisebb a törpe- és kúszócserje (Ch), és a hagymás, gumós, gyöktörzses (G) életformacsoport csoportrészesedése a xerofil asszociációkban, viszont nagyobb a cserjék (M) hasonló részaránya ugyanebben az összevetésben. Az összehasonlító elemzés alapján a Tolnai-hegyhát északi részén fekvő Kisszékelyi-erdőben magasabb a száraz tölgyesek, valamint az eurázsiai száraz gyepek karakterfajainak, továbbá a kontinentális és a szubmediterrán flóraelemeknek a részesedése, mint a tájegység déli részén a zárt tölgyes jellegű Lengyel–Hőgyészi-erdőkben, ezért ezek a Mezőföldhöz közeli erdők már egyfajta átmenetet képeznek a szubmediterrán erdőssztyep jellegű erdők felé.
A Nyárády Erazmus Gyuláról elnevezett Nyárády-nőszirmot (Iris nyaradyana Prod.) Romániából, a Felső-Maros völgyének szikláiról írták le 1934-ben. A faj taxonómiai helyzete máig vitatott, morfológiája alapján egyes szerzők az I. aphylla, más szerzők pedig az I. × germanica fajjal azonosítják. Kutatásunk során elsőként vontuk be molekuláris vizsgálatba a Nyárády-nőszirmot, és célunk volt a faj rokonságának elemzése és értékelése molekuláris markerek alapján. Munkánk során a nukleáris ITS régiót és öt kloroplasztisz DNS markert (matk5–matk6, psbA5’R–matk8F, petL–psbE, psbM–trnD, trnL5’UAAF–trnFGAA) alkalmaztunk, melyek segítségével összesen 9 Iris faj mintáit hasonlítottunk össze és további két faj (Crocus sp., Gladiolus sp.) szekvenciáját külcsoportként használtunk fel. Az egyik kloroplasztisz marker, a matk5–matk6 nem volt variábilis ezeknél a fajoknál, amit ezért a további vizsgálatokból kihagytunk. A szekvenciák elemzésével megállapítottuk, hogy az Iris nyaradyana az I. × germanica, I. pallida, I. variegata és I. aphylla fajokkal áll legközelebbi rokonságban, de a molekuláris mintázat alapján egyértelműen egyik fajjal sem azonos. Egyes szerzők vélekedésével ellentétben a molekuláris összehasonlítás alapján a Nyárády-nőszirom nem az I. aphylla egyik populációja, attól több tulajdonságban is különbözik, annak ellenére, hogy az I. aphylla faj nagyfokú morfológiai variabilitásáról korábbi publikációk említést tesznek. A kloroplasztisz DNS szekvenciákból készült Templeton-Crandall-Sing (TCS) analízis a Nyárádynőszirom haplotípusait az I. × germanica és I. variegata egyes haplotípusaival találta leginkább hasonlónak. A kloroplasztisz törzsfán a három I. nyaradyana egyed közösen alkotott egy nagy támogatottságú, önálló kládot.
Egységes európai módszert természetesség-becslés céljából még nem dolgoztak ki. Minden országnak és kutatócsoportnak megvan a saját (erdő)természetességmérő, illetve értékelő módszere. Csehország jogszabályait és módszerét példaértékűnek tartjuk, ezért ezt részletesen bemutatjuk. Magyarországon az erdőtermészetesség-értékelésnek több évtizedes története van, amelyet áttekintünk munkánk során. A módszereket röviden bemutatjuk, illetve a változókészletüket részletesen összevetjük. Az irodalomkutatás során azt találtuk, hogy először a botanikusok cönológiai mutatók segítségével adtak információt a vizsgált területek degradáltságáról. Az erdészek a gazdálkodási szempontokat is bevonták a saját módszereik kidolgozásába. A Magyarországi erdők természetességének vizsgálata (TERMERD) projektben csúcsosodtak ki a módszertani törekvések, hiszen ez rendelkezett a legátfogóbb változókészlettel és legnagyobb (országos szintű) tényleges terepi adatgyűjtésen alapuló értékeléssel. Szinte minden ezt követő új módszer a TERMERD kisebb-nagyobb mértékű átdolgozásából, fejlesztéséből, tömörítéséből állt. A TERMERD projekt hatására a 2009. évi Erdőtörvény óta minden erdőrészletről kötelező megállapítani annak Természetességi Mutatóját (TERMMUT). A TERMMUT módszere nincs gondosan publikálva, számítása jelentős szubjektivitással terhelt. A csehországi jogszabályokkal összevetve azt tapasztaltuk, hogy az alkalmazott nómenklatúra nincs összeegyeztetve a nemzetközi szabványokkal. A TERMMUT kapcsán felmerülő problémák feloldása az lehetne, ha más, kellő mértékben validált módszerrel értékelnénk országos szinten az erdeink természetességét, és ennek eredményeit kommunikálnánk külföldre.
