A tanulmányban a civil szervezeti tagok (későbbiekben civilek) magyar társadalomba való integráltságát vizsgáljuk méretgenerátoros kapcsolathálózati módszerrel. A paternalista-szocialista rendszer majd később a kapitalista-individualista rendszer egyik következménye, a bizalom és szolidaritáshiányos állapot. Ennek a társadalmi folyamatnak egyszerre oka és eredménye a gyenge civil társadalom (Dupcsik-Tóth 2008). A civil tudat nem hálózza be az egész társadalmat, mivel annak csak egy szegmensét érinti, megmaradt a középréteg és az elitek privilégiumának. Mivel a civileknek nincs kapcsolata a többségi társadalommal, így nem számíthatnak a társadalom többségének a szolidaritására (Sik 2021). Ebből adódóan a demokrácia védőbástyájának számító civilek könnyen ellehetetleníthetőek nagyobb társadalmi ellenállás nélkül. Az utóbbibő egy évtizedben nőtt a depolitizált civil szervezetek aránya, ezzel szemben a „gátőr” (konfliktusorientált) civil szervezetek aránya csökkent (Gerő-Kerényi 2020). Kutatásunk során az alábbi kérdésekre keressük a válaszokat. Milyen mértékű kapcsolathálózati szegregációval néznek szembe a civilek? Mely tényezők (pld. város – vidék ellentéte) felelnek a civilek kapcsolathálózati szegregációjáért? Longitudinális kvantitatív vizsgálatunkhoz a méretgenerátoros kérdéssorokat tartalmazó Integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban című OTKA-kutatás 2015-ös adatfelvételét (N=2687), valamint a 2021-es Hungarostudy (N=7000) adatbázisokat alkalmazzuk. A méretgenerátoros kapcsolathálózati módszerrel feltárt kapcsolathálózati szegregáció mértéke azt mutatja meg, hogy az adott csoport ismertsége mennyire kiegyenlítetlen a társadalmon belül, vagyis kapcsolathálózati szempontból mennyire zárt a vizsgált csoport (Kmetty-Koltai 2015). Negatív binomiális modelleket építünk, ahol az alpha paraméter jelöli a túlszórás (szegregáció) mértékét, valamint a modellbe beépülnek a szignifikáns magyarázó (szegregációképző) változók is. Így a szegregáció mértékének vizsgálatán túl a szegregációképző okok feltárása is megtörténik.Adataink szerint mindkét vizsgált évben (2015; 2021) kapcsolathálózati szempontból az egyik leginkább szegregált csoport a civilek, annak mértéke a hajléktalanokhoz hasonlítható. Elsősorban a felsőfokú végzettségű, vidéki (városban vagy községben élő), idősebb (45 év felettiek) középosztálybeliek körében a legmagasabb a civil ismerősök száma. A Kovách-féle integrációs csoportokra vetítve a lokálisan integráltakkörében kiemelkedően a legmagasabb a civil ismerősök száma, vagyis kijelenthető, hogy a civil szektor leginkább a „vidéki elit” számára látható és elérhető. Ezzel egy olyan társadalmi erőt birtokolnak, amivel képesek a lokális közösség életének befolyásolására és alakítására.
Az elemzés négy posztszocialista ország pályaorientációs civil szervezeteinek önmeghatározását, működését és társadalmi beágyazottságát vizsgálja. A kutatás rávilágít arra, hogy a rendszerváltást követő évtizedekben a pályaorientáció intézményrendszere a régióban töredezetté vált, miközben a civil szervezetek egyszerre próbálnak szakmai kapacitásokat kiépíteni, valamint civil érdekképviseleti és szakpolitikai javaslattevő szerepet betölteni. Eredményeink szerint a civil szféra meghatározó szerepet játszik a szakmai identitásképzésben, az érdekképviseletben és a regionális tudástranszferben, ugyanakkor működését tartós szerkezeti forráshiány és alacsony intézményi bizalom nehezíti.
A társadalmi hatásmérés és hatásmenedzsment az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap a civil szektorban, elsősorban a fenntarthatósági, elszámoltathatósági és finanszírozási elvárások erősödésével összefüggésben. A hatásmérés ugyanakkor nem csupán technikai értékelési eszköz, hanem egy tágabb, stratégiai szemlélet része, amely támogatja a szervezeti önreflexiót, a működés tudatos alakítását és a társadalmi érték kommunikálását. Tanulmányunk ezt a megközelítést követve a társadalmi hatásmenedzsment fogalmán keresztül vizsgálja a hazai civil szektor hatásmérési gyakorlatait. A kutatás célja annak feltárása, hogy a társadalmi hatásmérés és hatásmenedzsment milyen formában jelenik meg a magyarországi civil szervezetek működésében, milyen motivációk ösztönzik alkalmazását, és mely akadályok nehezítik beépülését. Emellett azt is vizsgáljuk, hogy a nemzetközi szakirodalomban elterjedt módszertani megközelítések mely elemei adaptálhatók a hazai, erőforrás-korlátos környezetben. Az empirikus kutatás kvalitatív és kvantitatív módszerek kombinációjára épült: tíz szakértővel és hét civil szervezettel készített strukturált interjúk, valamint 37 civil szervezet bevonásával végzett online kérdőíves felmérés adatait elemeztük. Eredményeink szerint a társadalmi hatásmérés iránti igény elsősorban külső – pályázati és donoroldali – elvárásokból fakad, miközben a belső, stratégiai motivációk lassabban erősödnek. Bár az adatgyűjtés széles körben jelen van, a strukturáltés hosszú távon fenntartható hatásmenedzsment-rendszerek ritkán épülnek be a mindennapi működésbe. A legfőbb akadályok az idő- és forráshiány, a módszertani bizonytalanság és a megfelelő szakértelem hiánya. Tanulmányunk amellett érvel, hogy a társadalmi hatásmérés akkor válhat valódi fejlesztő eszközzé, ha nem elkülönült adminisztratív teherként, hanem a napi működésbe integrált, tanulást támogató hatásmenedzsment-folyamat részeként jelenik meg. Az eredmények hozzájárulnak a hazai hatásmérési diskurzus árnyalásához, és gyakorlati iránymutatást kínálnak a civil szektor realitásaihoz illeszkedő megközelítések kialakításához.
This article examines the institutional role of migrant non-governmental organizations (NGOs) in the development and implementation of minority rights across Central and Eastern Europe (CEE). Drawing on policy documents, monitoring reports, and institutional publications produced by the European Union and major international organizations, the study analyses how migrant NGOs function as intermediary actors situated between state institutions and minority communities. Rather than relying on primary fieldwork, the research adopts a document-based comparative approach to assess the extent to which migrant NGOs contribute to the institutionalization of minority rights through advocacy, service provision, and participation in consultative mechanisms. The findings indicate that migrant NGOs in the CEE region occupy a multifaceted institutional position that extends well beyond formal representation, encompassing policy influence, implementation of integration programmes, and the advancement of cultural and linguistic rights. Their institutional capacity and operational autonomy, however, vary considerably across national contexts, shaped by divergent legal frameworks, configurations of state–civil society relations, and trajectories of democratic governance. The article contends that migrant NGOs constitute critical components of the evolving civil sphere in post-socialist societies, mediating between international minority rights norms and domestic institutional practices. Through a synthesis of EU integration reports, Council of Europe monitoring mechanisms, and NGO assessments, the study contributes to scholarly debates on civil society and minority rights by identifying the structural conditions under which migrant organizations emerge as effective institutional actors. The article concludes with policy recommendations aimed at strengthening civil society’s role in minority rights governance across the region.
A tanulmány a határon túli magyar pedagógus civil szervezetek szerepét vizsgálja a pedagógusok szakmai fejlődésében és a kisebbségi oktatás támogatásában. A kutatás hét, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Szlovéniában és Horvátországban működő szervezet működését elemezte. A vizsgálat vegyes módszertanon alapult: dokumentumelemzés, félig strukturált interjúk és kérdőíves adatfelvétel segítségével térképeztük fel a szervezetek céljait, tevékenységeit, valamint a hálózati együttműködés jellemzőit. A tanulmány kiindulópontja, hogy e civil szervezetek nem csupán identitásőrző és közösségépítő szerepet töltenek be, hanem az állami oktatási rendszerek kiegészítőikéntis működnek, bár a kisebbségi oktatás sajátos kontextusa, valamint az egyes országok eltérő oktatáspolitikai és társadalmi keretei különböző fejlődési pályákat eredményeztek. A szervezetek céljait három fő típusba soroltuk: (1) identitás- és nyelvmegőrzés, (2) szakmai fejlődés támogatása, (3) érdekképviselet és oktatáspolitikai szerepvállalás. A tevékenységek között kiemelkednek a továbbképzések, tanulmányi versenyek, nyári akadémiák, szórványprogramok és szakmai közösségek építése. A szervezetek működését a Chapman–Fullan-féle együttműködési modell alapján elemeztük. Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált szervezetek többségénél az együttműködés szintje az asszociáció és a kooperáció között mozog, a kollaboráció és különösen a kollégialitás szintje csak a nagyobb erőforrásokkal, stabilabb szervezeti struktúrával és politikai beágyazottsággal rendelkező szervezetekre jellemző. A szervezeti aktivitást és az együttműködés minőségét meghatározó tényezők közé tartozik a szervezeti méret, a rendelkezésre álló erőforrások, valamint az adott ország társadalmi és oktatáspolitikai környezete.
Tanulmányunk a gyermekekkel foglalkozó civil szervezetek működését vizsgálja a 2010 utáni Magyarországon. A kvalitatív, pilot jellegű kutatás során félig-strukturált interjúkat készítettünk a gyermekekkel foglalkozó civil szervezetek képviselőivel. A kutatásunk fő célja annak feltárása volt, hogy hogyan jellemezhető a civil szféra gyerekekkel foglalkozó szegmense az egyre szűkülő demokratikus térben Magyarországon. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a korlátozó politikai környezet hogyan befolyásolja a nem kormányzati szervezetek gyermekjogi érdekérvényesítő képességét, valamint a civil szervezetek kihívásait és megküzdési stratégiáit is azonosítottuk. Eredményeink rávilágítanak arra, hogy a vizsgált szervezetek tevékenysége gyakran az állami gyermekvédelmi rendszer hiányosságainak pótlását célozza, miközben folyamatosan erőforráshiánnyal és legitimációs nehézségekkel küzdenek. Eredményeink megerősítik a civil szerveztek körüli mozgástér szűkülésének tendenciáját, melyről korábbi, a hazai civil szféra más területeit vizsgáló korábbi kutatások is beszámoltak (Gerő et al., 2016; Fejős – Neményi, 2020; Petri – Hruskó, 2023). A kutatás során megfigyelhető volt, hogy a civil szervezetek önmeghatározásában és a többi szervezet besorolásában is fontos szerepet játszott a hatalommal való viszony. Az advocacy, azaz a gyermekjogi érdekérvényesítés fogalmának értelmezése eltérő volt a szervezetek között, ami a terület komplexitására és a szakmai diskurzus akadályozottságára is rámutat. Mindazonáltal az interjúalanyok között széles körű egyetértés alakult ki abban, hogy a gyermekjogok érvényesülése jelenleg Magyarországon súlyos korlátokba ütközik. Ez a helyzet jelentős kihívásokat támaszt a civil szervezetek számára.
Az Oroszország által 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított támadás emberek millióit, elsősorban nőket és gyerekeket kényszerítette lakóhelyük elhagyására. A Magyarországra érkező menekültek támogatásában a korábbi években leépített állami menekültügyi rendszer intézményei mellett számos önkormányzat, karitatív és civil szervezet és informális kezdeményezés is részt vett. A támogató tevékenységek között az oktatás kérdése hamar elsődlegessé vált, melynek kapcsán a mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű, kárpátaljai roma menekült családok esetében is számos nehézség felmerült. Számukra az oktatás területén való segítségnyújtásban egyes civil kezdeményezések elsődleges szerepet játszottak, mely kutatási területet eddig kevés elemzés érintett. Jelen írás e témát egy esettanulmányon keresztül járja körbe: a TaLéTa Interkulturális Központ és Inkubátorház programját mutatja be annak vezetőivel, mentoraival, partnerszervezet képviselőjével, valamint menekült és nem menekült kedvezményezettekkel készített interjúk alapján, a társadalmi hatás és társadalmi innováció kontextusában. A fő kutatási kérdés, hogy a TaLéTa Interkulturális Központ és Inkubátorház hogyan valósítja meg a kárpátaljai roma menekülteket támogató tevékenységeit, és e tevékenységek mennyiben eredményeznek társadalmi hatást és társadalmi innovációt. Az eredmények alapján a kezdeményezés a hátrányos helyzetű gyerekek és családok problémáira hiánypótló és újszerű választ nyújt a képessé-tevést és befogadást erősítő, a pedagógiai támogatást mentális és szociális segítségnyújtással kiegészítő komplex szemléletben megvalósuló megoldás alkalmazásával. A teljes mértékben önkéntes alapon működő program rugalmassága, folytonossága, szakmaisága és partneri megvalósítása révén a célcsoport és a befogadó társadalom számára is pozitív társadalmi hatást és innovációt valósít meg, melynek hatékonysága az intézményi környezet hiányosságaiból fakadó nehézségek mérséklésével, valamint egyes működéshez kapcsolódó területek fejlesztésével tovább erősíthető.
Az idősebb generáció (65 év felettiek) aránya az Európai Unióban folyamatosan nő. Idősebb tagjaik jellemzően egyedül vagy idősek otthonában, társadalmi interakcióktól mentesen, elszigetelten élnek. Jelen tanulmány megalapozó kutatásként egy olyan társadalmi innovációt mutat be, amelynek fókuszában az idős generáció és annak mobilitása áll. Az eredetileg dán „Cycling without Age” (Biciklivel Kortalanul) program egy olyan nemzetközi jó gyakorlat, amely mára több országban is sikeresen elterjedt. A kezdeményezés a társadalmi felelősségvállalás kiváló példája, amely az idősebb generáció mobilitásának ösztönzésén túl a lokális értékeket hangsúlyozza, valamint a generációk közötti megértést szolgálja. A tanulmány részletesen bemutatja a program történetét, elterjedését a Visegrádi Együttműködés (V4-ek), majd pedig szakirodalmi áttekintést nyújt a PRISMA módszer alapján a témában releváns szakirodalmakból. Végezetül a magyar program koordinátorával készült interjún keresztül tárgyalja annak hazai hasznosíthatóságát.
Tanulmányunkban a civil szféra domesztikációjának magyarországi modelljét mutatjuk be, különös tekintettel annak autoriter rendszerekhez való alkalmazkodására. Az írás központi kérdése az, hogy milyen módon követi Magyarország az orosz civil domesztikációs gyakorlatot, és milyen párhuzamok figyelhetők meg a két ország között. Az elmúlt évtizedben Magyarországon egyre intenzívebbé váltak azok az intézkedések, amelyek a civil társadalom működését – és újabban rajtuk keresztül az állampolgári jogok gyakorlását – korlátozzák. Írásunk célja megmutatni, hogy a magyar kormányzat milyen jogi és politikai eszközökkel törekszik a civil szféra háziasítására (domesztikációjára), továbbá, hogy ezen lépések mennyiben követik az orosz autoriter mintát. A kutatás módszertanilag dokumentumelemzésre és modellalapú összehasonlításra épül, amely során részletesen elemezzük a jogi és politikai intézkedések adaptációját. A magyar modell lépcsőzetes átalakulását az orosz modell mintájára helyezzük fókuszba, különös tekintettel a külföldi ügynök törvényre, a nemkívánatos szervezetek elleni fellépésre, valamint a civil szektor kriminalizálására. Az eredmények rámutatnak arra, hogy Magyarország hozzávetőleg hány éves (ennek leleplezése hadd legyen a tanulmány titka) késéssel követi az orosz domesztikációs folyamatokat, és a civil társadalom autonómiájának fokozatos felszámolása megfigyelhető. A jogi és adminisztratív eszközök használata az autoriter berendezkedés megszilárdítását célozza, amelynek részeként a kritikus civil hangok ellehetetlenítése válik egyre hangsúlyosabbá. Az előadás nemcsak a hasonlóságokat, hanem a különbségeket is feltárja, kiemelve az európai jogi környezetből adódó korlátozó tényezőket, amelyek némileg lassítják a domesztikációs folyamatot. A kutatás rávilágít arra is, hogy a civil szektor ellenállóképessége hogyan változik az egyre szűkülő politikai térben.
The analysis of the social, economic, and cultural specificities of small communities has shown that personal networks of contacts and social capital are key factors in the survival and development of local communities. Close, trust-based relationships act as a stabilising force, providing the basis for civic activity and self-organising initiatives, while bridging networks can bring new impulses and external resources into communities. Maintaining a balance between the two is essential to strengthening the adaptive capacity and social innovation potential of small communities. NGOs have a key role to play in this process: they ensure social inclusion, support the preservation of cultural identity, and act as intermediaries between public, economic, and community actors. Their activities are not only about mobilising local resources, but also about transferring community knowledge and promoting lifelong learning. In cooperation with cultural and public institutions, they can help to improve equal opportunities and reduce social disparities resulting from local disadvantages. The analysis also highlighted that the demographic and economic challenges facing small communities-ageing, emigration, lack of resources-are complex problems that can only be tackled through community cohesion and an effective combination of resources. Strengthening local networks, increasing trust, and consciously developing the civil society are key factors in this process. Overall, the results of the study point to the fact that social capital and civic activity are not only elements for sustaining community life in small communities, but also drivers of sustainable development, local resilience, and social innovation. It is therefore essential for future development strategies and public policies to prioritise the strengthening of personal networks and civil society organisations as the basis on which the social and economic regeneration of small communities can be built.
The population of the European Union is constantly growing, but the composition of society has changed. The proportion of the older generation (people aged 65+) is becoming increasingly significant. This generation typically lives alone or in nursing homes, deprived of social interaction, and is characterized by isolation. This study presents a social innovation that focuses on the mobility of the older generation. The originally Danish program & bdquo;Cycling without Age" is an international best practice that has now spread successfully to more countries over the globe. The initiative is an excellent example of social responsibility, which, in addition to promoting the mobility of the older generation, serves to emphasize local values and intergenerational understanding.The study presents a detailed history of the program and its spread in the Visegrad countries, followed by a review of the relevant literature based on the PRISMA method. Finally, it discusses the program's applicability in Hungary based on an interview with the Hungarian program coordinator
Shoreline Management Plans have become an important component of coastal planning in India, but their effectiveness depends on how well they reflect the social and ecological realities of coastal communities. This study examines the contribution of civil society to shoreline governance in Tamil Nadu, a region where rapid development, ecological shifts and repeated cyclone impacts have intensified the need for coherent shoreline management. The research is based on 180 consultations conducted across fourteen coastal districts and focuses on four categories of civil society organisations: non-governmental organisations, women's self-help groups, fisher cooperatives and religious institutions. The findings show that these groups play complementary roles in interpreting and supporting shoreline management. Non-governmental organisations are involved in ecological restoration, monitoring and community awareness activities. Women's collectives draw attention to essential aspects of resilience such as water quality, sanitation, shelter conditions and personal safety. Fisher cooperatives highlight the practical requirements of daily marine access, including dredging and harbour facilities. Religious institutions provide trusted networks for relief, coordination and dispute resolution during extreme events. These combined efforts help translate technical shoreline plans into practices that are meaningful at the local level. Comparisons with coastal experiences in the Philippines, Bangladesh and the Netherlands indicate that Tamil Nadu reflects a wider pattern in which civil society strengthens the acceptance and performance of coastal adaptation measures. The study argues that resilience emerges through shared learning, distributed responsibility and cooperation across institutions. Embedding civil society participation within the Shoreline Management Plan framework is therefore essential for developing approaches that are socially credible, ecologically informed and adaptable to changing coastal conditions
The NIOK Civil Report 2025 analyses the current state of civil society organisations in Hungary and provides the first comprehensive overview of the sector. Focusing on traditional civil society organisations - foundations and associations registered in Hungary - it examines the political, legal, and economic developments shaping the sector's operating environment, as well as its key structural characteristics. The analysis draws on a wide range of data sources, including official statistics from the Hungarian Central Statistical Office (KSH), data from the Adjuk & ouml;ssze.hu fundraising platform, a systematic review of relevant literature, and original surveys and interviews conducted by the NIOK Foundation. The report addresses three main areas: macro-level conditions affecting civil society, statistical trends in organisational capacity, employment, and revenues, and funding opportunities, with particular attention to normative public funding, the 1% personal income tax scheme, and private donations. The findings indicate that civil society in Hungary operates in an increasingly constrained environment characterised by growing inequalities in access to resources. While overall revenues and employment have increased since 2010, these gains are highly concentrated, and volunteer participation has declined. At the same time, private donations and the 1% tax scheme remain vital for many organisations, highlighting both the resilience of the sector and its structural vulnerabilities
Our presentation will focus on the Hungarian model of civil society domestication, with particular emphasis on its adaptation to authoritarian regimes. The central question is how Hungary follows Russian civil society domestication practices and what parallels can be observed between the two countries. Over the past decade, measures restricting the functioning of civil society - and, more recently, the exercise of civil rights through civil society - have become increasingly intense in Hungary. Our aim is to show what legal and political tools the Hungarian government is using to domesticate civil society, and to what extent these steps follow the Russian authoritarian model. The research is based on document analysis and model-based comparison, during which we analyze in detail the adaptation of legal and political measures. We focus on the gradual transformation of the Hungarian model based on the Russian model, with particular regard to the law on foreign agents, action against non-desirable organizations, and the criminalization of the civil sector. The results show how many years Hungary lags behind the Russian domestication processes, and the gradual elimination of the autonomy of civil society can be observed. The study explores not only the similarities but also the differences, highlighting the limiting factors arising from the European legal environment, which somewhat slow down the domestication process. The research also sheds light on how the resilience of the civil sector is changing in an increasingly narrow political space.
The rapid aging of Hungarian society poses serious challenges to the healthcare system and local communities. The health status of the population over 65 shows strong regional disparities, influenced by lifestyle factors and social environment. Our research aimed to explore the health behavior of older adults living in Western Transdanubia, particularly in Gy & odblac;r-Moson-Sopron County, and to examine the healthpromoting role of civil organizations. According to the results of our survey, the prevalence of smoking, alcohol consumption, unbalanced nutrition, and physical inactivity is high, especially among those with lower educational attainment and individuals living alone. Within the framework of a community-based intervention, we organized group exercise sessions without equipment, which improved both physical and mental well-being, while community experience and the involvement of civil organizations enhanced participation and sustainability. Our findings indicate that reducing health inequalities in old age requires the active engagement of civil organizations.
As digital diplomacy reshapes international relations, regional organisations are increasingly employing digital platforms to foster cross-sectoral cooperation and proactively participate in globalised discursive arenas through public-, social- and participatory-driven networks. The International Visegrád Fund and Western Balkans Fund, while formally operating as intergovernmental initiatives, are conceptualised in this study as institutionalised expressions of regional demos, thus, serving as drivers of transnational civic cooperation and participation-based collective identity formation. Both represent sui generis endeavours, that function as diplomatic extensions of their respective blocs, advancing societal, political and economic cohesion through civil society-oriented mechanisms, while operating within EU’s frameworks. Hence, we observe the evolving nature of digital regionalism, within civil society diplomacy, by analysing the digital engagements of both organisations. Through a systematic content analysis of their official communications across major social media platforms, the study identifies structural patterns, narrative construction practices and thematic priorities that define their outward stances. Findings reveal how both actors contribute to the co-production of regional public discourses, reinforcement of collective identities and articulation of IR aspirations, through transnational mobilisation and public engagement. Also, by foregrounding the role of these civil structures within digital regionalism and civil society diplomacy, the study highlights how virtual interactions became a central modality for policy advocacy, strategic communication and cross-border dialogue. In doing so, it advances understanding of how international civil society formats can themselves act as diplomatic vectors, operationalising IR objectives in an increasingly interconnected and mediatised environment.
