Introduction:The higher rate of neuropsychiatric disorders in individuals with non-syndromic orofacial clefts has been well documented by previous studies. Our goal was to identify children with non-syndromic orofacial clefts that are at risk for abnormal neurodevelopment by assessing their developmental history and present cognitive functioning. Materials and methods:A single-center, case-controlled study was carried out at the Department of Pediatrics of the University of Pécs in Hungary. The study consisted of three phases including questionnaires to collect retrospective clinical data and psychometric tools to assess IQ and executive functioning. Results:Forty children with non-syndromic oral clefts and 44 age-matched controls participated in the study. Apgar score at 5 min was lower for the cleft group, in addition to delays observed for potty-training and speech development. Psychiatric disorders were more common in the cleft group (15%) than in controls (4.5%), although not statistically significant with small effect size. The cleft group scored lower on the Continuous Performance Test. Subgroup analysis revealed significant associations between higher parental socio-economic status, academic, and cognitive performance in children with non-syndromic orofacial clefts. Analyzes additionally revealed significant associations between early speech and language interventions and higher scores on the Verbal Comprehension Index of the WISC-IV in these children. Discussion:Children with non-syndromic orofacial clefts seem to be at risk for deficits involving the attention domain of the executive system. These children additionally present with difficulties that affect cognitive and speech development. Children with non-syndromic orofacial clefts show significant skill development and present with similar cognitive strengths as their peers. Longitudinal studies with larger sample sizes are needed to provide more conclusive evidence on cognitive deficits in children with non-syndromic orofacial clefts at risk for neurodevelopmental difficulties.

Elméleti háttér: Az egyre javuló orvosi ellátás, a gyerekkori onkológiai betegek túlélési arányának növekedése ellenére a trauma következményei a kezelések befejezését követően is még éveken keresztül fennmaradhatnak, befolyásolva a mindennapi adaptációt, szociális kapcsolatok alakulását. A megterhelő életeseményre adott reakciókat, a hosszabb távú pszichoszociális alkalmazkodást a támogató társas környezeten túl nagymértékben befolyásolja a gyermek életkora és a kognitív érettsége. Cél: Vizsgálatunk célja a nyolcéves kor alatt és nyolcéves kor feletti életkorban elszenvedett onkológiai betegség felnőttkori társas kapcsolatokra és értelmező sémákra gyakorolt hatásainak elemzése. Vizsgálati mintánk gyermekkori onkológiai betegséget túlélő felnőttekből (N = 59), míg a kontrollcsoport (N = 53) gyermekkori krónikus betegségben nem szenvedő, a túlélőkhöz hasonló életkorú felnőttekből állt. Módszerek: A vizsgált személyek kognitív séma, megküzdési mód, társkapcsolati, szorongás, depresszió, valamint traumatizációs jellemzőinek felmérése az alábbi eszközökkel történt: Young-féle Séma Kérdőív, EMBU (Neveltetésem Emlékei Kérdőív), Közvetlen Kapcsolatok Élményei Kérdőív, COPE (Megküzdés Kérdőív), Kórházi Szorongás és Depresszió Skála, Poszttraumás Stressz Skála. Eredmények: Eredményeink szerint a nyolcévesnél idősebb korban diagnosztizált felnőtt túlélők és egészséges kontrollszemélyek között sem a nők, sem a férfiak vonatkozásában nincs a vizsgált paraméterekben különbség. A nyolcévesnél fiatalabb korban kezelt felnőtt nők gyakrabban folyamodnak passzív megküzdési stratégiához, továbbá olyan különféle maladaptív sémák alkalmazásához, mint a fokozott szeparációs érzés, korlátozott autonómia, függőség és aggodalmaskodás. Következtetések: Eredményeink hangsúlyozzák a kora gyermekkorban onkológiai betegségben szenvedő lányok esetén a pszichoszociális ellátás fontosságát, különösen a felnőttkori kapcsolati problémák megelőzésére való tekintettel. A későbbi gondozás során fokozott figyelmet kell fordítani a problémamegoldás aktív formáinak támogatására, az elszakítottságérzés csillapítására, az autonómia erősítésére, a független motivációkból származó cselekedetek támogatására és az aggodalmaskodás enyhítésére.

Tanulmányunkban a Fritz Muthny által kidolgozott betegséggel kapcsolatos megküzdési kérdőív, a Freiburger Fragebogen zur Krankheitsverarbeitung (FKV-LIS) magyar adaptációjának folyamatát mutatjuk be. Az FKV-LIS a betegséggel történő megküzdések széles spektrumát vizsgálja. A számos kutatásban alkalmazott kérdőív skáláinak érvényességéről és megbízhatóságáról csak részben rendelkezünk egyértelmű adatokkal. Vizsgálatunk célja a betegséggel történő megküzdés általános stratégiának azonosítása és az FKV-LIS kérdőív faktorstruktúrájának felülvizsgálata, szükség szerinti módosítása volt. Megvizsgáltuk, hogy az FKV-LIS faktorszerkezete mennyire tekinthető azonosnak az egyes betegcsoportokban. A 35 tételes kérdőívet két vizsgálatunkban használtuk. Az elsőben kardiológiai betegeket (n=747) vizsgáltunk, majd követtünk egy évvel bypass-műtétük, illetve szívizominfarktusuk után, a második – keresztmetszeti – vizsgálatunkban malignus betegségben szenvedők vettek részt (n=555). A kérdőív eredeti skáláinak pszichometriai mutatói nem értek el elfogadható szintet, ezért a megerősítő faktoranalízis adatai alapján az egyes skálákon alacsony faktorsúlyt adó tételek elhagyásával egy módosított faktorszerkezetet alakítottunk ki, melyet független mintán felülvizsgáltunk. Az általunk kidolgozott faktorszerkezet egyezést mutatott a Muthny által javasolt első négy skálával („Depresszív, rezignált megküzdés”, „Aktív problémaorientált megküzdés”, „Önbátorítás, figyelemelterelés”, „Vallás, értelemkeresés”), melyek mindegyikéhez 3–3 tételt tartottunk meg. A módosított faktorszerkezet illeszkedési mutatói az összesített mintánkon a jót megközelítő értékeket adtak. Betegcsoportonként külön vizsgálva, az infarktuson átesett betegek esetében jó, a rákos betegek esetében elfogadható, míg a bypass-műtött betegeknél annál alacsonyabb illeszkedési mutatókat kaptunk. Hasonló eredmények mutatkoztak az összesített megbízhatóság és az egyes skálák által magyarázott átlagos variancia tekintetében is. A multigroup elemzés eredményei az egyes betegcsoportokban a módosított faktorstruktúra egyezőségére utalnak. Elemzéseink az FKV-LIS módosított „Depresszív, rezignált megküzdés” és „Aktív problémaorientált megküzdés” skálájának elfogadható működését mutatták mindegyik betegcsoportban. Az „Önbátorítás, figyelemelterelés” s a „Vallás, értelemkeresés” skálák csak korlátozottan használhatók.

Elmeleti hatter: Az egyre javulo orvosi ellatas, a gyerekkori onkologiai betegek tulelesi aranyanak novekedese ellenere a trauma kovetkezmenyei a kezelesek befejezeset kovetően is meg eveken keresztul fennmaradhatnak, befolyasolva a mindennapi adaptaciot, szocialis kapcsolatok alakulasat. A megterhelő eletesemenyre adott reakciokat, a hosszabb tavu pszichoszocialis alkalmazkodast a tamogato tarsas kornyezeten tul nagymertekben befolyasolja a gyermek eletkora es a kognitiv erettsege. Cel: Vizsgalatunk celja a nyolceves kor alatt es nyolceves kor feletti eletkorban elszenvedett onkologiai betegseg felnőttkori tarsas kapcsolatokra es ertelmező semakra gyakorolt hatasainak elemzese. Vizsgalati mintank gyermekkori onkologiai betegseget tulelő felnőttekből (N = 59), mig a kontrollcsoport (N = 53) gyermekkori kronikus betegsegben nem szenvedő, a tulelőkhoz hasonlo eletkoru felnőttekből allt. Modszerek: A vizsgalt szemelyek kognitiv sema, megkuzdesi mod, tarskapcsolati, szorongas, depresszio, valamint traumatizacios jellemzőinek felmerese az alabbi eszkozokkel tortent: Young-fele Sema Kerdőiv, EMBU (Neveltetesem Emlekei Kerdőiv), Kozvetlen Kapcsolatok Elmenyei Kerdőiv, COPE (Megkuzdes Kerdőiv), Korhazi Szorongas es Depresszio Skala, Poszttraumas Stressz Skala. Eredmenyek: Eredmenyeink szerint a nyolcevesnel idősebb korban diagnosztizalt felnőtt tulelők es egeszseges kontrollszemelyek kozott sem a nők, sem a ferfiak vonatkozasaban nincs a vizsgalt parameterekben kulonbseg. A nyolcevesnel fiatalabb korban kezelt felnőtt nők gyakrabban folyamodnak passziv megkuzdesi strategiahoz, tovabba olyan kulonfele maladaptiv semak alkalmazasahoz, mint a fokozott szeparacios erzes, korlatozott autonomia, fuggőseg es aggodalmaskodas. Kovetkeztetesek: Eredmenyeink hangsulyozzak a kora gyermekkorban onkologiai betegsegben szenvedő lanyok eseten a pszichoszocialis ellatas fontossagat, kulonosen a felnőttkori kapcsolati problemak megelőzesere valo tekintettel. A kesőbbi gondozas soran fokozott figyelmet kell forditani a problemamegoldas aktiv formainak tamogatasara, az elszakitottsagerzes csillapitasara, az autonomia erősitesere, a fuggetlen motivaciokbol szarmazo cselekedetek tamogatasara es az aggodalmaskodas enyhitesere. | Background: Despite the improving medical care and increasing survival rate, the consequences of pediatric cancer may persist for many years after the end of treatment, which can influence everyday adaptation and social relationships. Perception of the stressful life events and the long term psychosocial adaptation are influenced by social support and cognitive appraisal determined by many factors including cognitive maturity and age. Aim: The aim of this study is to investigate the effects of social relationships and cognitive schemata in childhood cancer survivors. The patient group consisted of persons suffered from cancer before and after eight years of age (N = 59) and a matched control group without chronic childhood illness (N = 53). Methods: The participant’s cognitive schemata system, coping capacity, close relationships, anxiety, depression, and trauma-related data were measured by a test battery involving Young Schema Questionnaire, COPE (Coping questionnaire), Experience of Close Relationships, My Memories of Upbringing (Egna Minnen Betraffande Uppfostran), Hospital Anxiety and Depression Scale, and Impact of Event Scale-R. Results: No differences were found in test parameters of survivors diagnosed after eight years of age and healthy control participants, among males and females. However, women with cancer diagnosed before eight years of age reported more passive coping style and different kind of maladaptive schemata including feelings of separation, limited autonomy, dependency, and apprehensiveness. Conclusion: Our data underline the importance of psychosocial care of early childhood cancer which might have significant influences on adult interpersonal problems, first of all among females. During follow-up, psychosocial interventions — focusing on active problem-solving, decreasing feelings of separation, strengthening autonomy, reducing dependency — are highly recommended.