Abstract Objective Alcohol‐related seizures (ARS) are one of the most important consequences of alcohol withdrawal syndrome (AWS). However, demographic and clinical characteristics, and furthermore, the relationship of ARS with delirium tremens (DT), have not yet been evaluated in detail. Therefore, the aim of the present study was to reveal the correlates of ARS and examine the interaction of ARS with the occurrence of DT and with the severity of AWS. Methods In the retrospective study (Study 1) 2851 medical charts of inpatient admissions characterized by AWS and DT were listed. Demographic and clinical variables of ARS were assessed. In the follow‐up study (Study 2), patients admitted with AWS without (N = 28) and with (N = 18) ARS were enrolled. Study 1 was performed between 2008 and 2023, and Study 2 was performed in 2019 in Hungary. To determine the severity of AWS, the Clinical Institute Withdrawal Assessment Scale for Alcohol, Revised (CIWA‐Ar) was used. ARS is a provoked, occasional seizure; therefore, patients with epilepsy syndrome were excluded from the two studies. Statistical analyses were performed by the means of chi‐square tests, multinomial logistic regressions, mixed ANOVA, and derivation. Results The occurrence of DT, the history of ARS, and somatic co‐morbidities were found to be risk factors for the appearance of ARS. ARS was proved to be a risk factor for the development of DT. In the follow‐up study, there was no difference in the decrease of CIWA‐Ar scores between the groups. Significance Our present findings support the likelihood of kindling, which is one of the most important mechanisms underlying the development of ARS, but do not directly prove its presence. Additionally, our results revealed that the severity of AWS is not influenced by the presence of ARS. Plain Language Summary Provoked, occasional seizures during AWS are defined as ARS. In the present study, predictors and interactions of these seizures with DT—the most severe form of withdrawal—and with the severity of withdrawal were examined in retrospective and follow‐up studies. The present study shows that a history of withdrawal seizures, the occurrence of DT, and somatic comorbidities are predictors of the development of seizures. Furthermore, our findings suggest that the presence of seizures does not influence the severity of withdrawal.

Az alkoholhasználati zavar egyik legjelentősebb szövődménye az alkoholmegvonásos szindróma, amely olyan összetett neuropszichiátriai kórkép, melynek kezelése hazánkban elsősorban nem szakspecifikus, másodsorban pszichiátriai/addiktológiai fekvő- és járóbeteg-ellátási keretek között zajlik. Az alkoholmegvonásos szindróma egyrészről az alkoholhasználat-zavar súlyosságának egyik legfontosabb jelzője, másrészről olyan súlyos klinikai állapotok kialakulásához vezethet, mint a megvonásos konvulzív rosszullét és a delirium tremens, melyeknek igen jelentős a mortalitásuk. Ily módon az alkoholmegvonásos szindróma korai felismerése, megfelelő nyomon követése és az optimális terápia megválasztása elengedhetetlen. A jelen összefoglaló közlemény alapvető célját az elmúlt két évtized idevonatkozó szakirodalmi adatainak áttekintése és egy korszerű, egységes diagnosztikus és terápiás séma kialakítása képezte. Az alkoholmegvonásos szindróma tüneteinek felismerésében és nyomon követésében kiemelten fontos az Alkohol Megvonási Skála alkalmazása, míg rizikóbecslésében a Prediction of Alcohol Withdrawal Severity Scale mérőeszköz javasolt. A gyógyszeres terápia alapját a benzodiazepinek képezik. A vizsgálatok többsége a diazepámot, a klórdiazepoxidot, a lorezapámot és az oxazepámot részesíti előnyben eltérő indikációval. Az elmúlt években ugyanakkor felmerült a nem benzodiazepin típusú terápia jelentősége is. A nem benzodiazepin típusú farmakonok esetén a propofol, a fenobarbitál, az antiepileptikumok közül a karbamazepin és az oxkarbamazepin, míg az alfa-2-adrenerg-receptor-agonista szerek közül a klonidin és a dexmedetomidin hatásossága emelendő ki. Továbbá megállapítható, hogy megvonásos konvulzív rosszullét és delirium tremens esetében is a benzodiazepin-terápia hatásossága az elsődleges. A jelen összefoglaló közleményben az elmúlt két évtized szakirodalmi adatainak áttekintésével korszerű, egységes diagnosztikus és terápiás séma kialakítására törekedtünk , mely egyrészről elősegítheti az alkoholhasználati zavarral küzdő páciensek ellátási színvonalának növelését, továbbá lehetőséget teremt további klinikai vizsgálatok megszervezésére. Orv Hetil. 2023; 164(38): 1487–1496.

Alcohol withdrawal syndrome is one of the most important consequences of alcohol use disorder, a complex neuropsychiatric disorder, which is firstly treated in non-specific and secondly in psychiatric/addictive in- or outpatient units. On the other hand, alcohol withdrawal syndrome is one of the most important outcomes of the severity of alcohol use disorder, further, it can lead to the development of alcohol-related seizure and delirium tremens. Hence, early recognition and optimal treatment of alcohol withdrawal syndrome have a critical importance. Therefore, the main goal of the present review was - by systematically summarizing the scientific data published during the past two decades - to form a unique diagnostic and therapeutic algorithm. During the recognition and the course of alcohol withdrawal syndrome, the Clinical Institute Withdrawal Assessment for Alcohol, Revised scale, while in the risk assessment the Prediction of Alcohol Withdrawal Severity Scale are the recommended psychometric tools. Benzodiazepines are the key elements of the pharmacotherapy of alcohol withdrawal syndrome. Many studies have evaluated that diazepam, chlordiazepoxide, lorazepam and oxazepam with distinct indications have sufficient evidence in the treatment of alcohol withdrawal syndrome. However, in the past few years some authors have recommended the importance of non-benzodiazepine medications. The efficacy of propofol, phenobarbital, carbamazepin, oxcarbamazepin and alpha-2 receptor agonists in the treatment of alcohol withdrawal syndrome have been revealed. Furthermore, it has been evaluated that benzodiazepines are recommended in the treatment of alcohol-related seizure and delirium tremens. In the present review, our aim was to construct a unique, up-to-date diagnostic and therapeutic algorithm by summarizing the related papers published during the past two decades. Hence this scheme may be useful in the optimal treatment of patients diagnosed with alcohol use disorder and it could help to conduct further clinical researches. Orv Hetil. 2023; 164(38): 1487-1496.

Abstract Purpose: Alcohol dependency syndrome (ADS) as one of the most common psychiatric disorders among homeless people has severe consequences such as alcohol withdrawal state (AWS) and alcohol withdrawal state with delirium (delirium tremens [DT]). Therefore, the aim of the present study was to reveal the demographic and clinical characteristics, and risk factors underlying the development of AWS and DT among homeless patients hospitalised with alcohol-related mental disorders.Methods: This retrospective study was conducted between 2008 and 2015 in Hungary. Medical records of 1591 patients diagnosed with alcohol-related mental disorders were listed in 2900 hospital appearances. Two groups were formed based on the presence of home address. Demographic (sex, age, seasonality) and clinical characteristics (presence of AWS, DT, laboratory parameters, psychiatric and somatic co-morbidities) were examined. Statistical analyses were performed by using chi-square tests, independent sample t-test, Mann-Whitney U test and binary logistic regressions. Results: The ratio of homeless appearances was 6.28%. The ratio of male attendances in the homeless group was significantly higher. Significantly elevated GOT/GPT ratio, potassium levels, somatic co-morbidity and lower psychiatric co-morbidity were revealed in the homeless group. There was no significant difference in the ratio of AWS and DT between homeless and non-homeless appearances. Explanatory role of GOT/GPT ratio and potassium level was detected in the development of DT among homeless patients.Conclusion: Our results provide data for the first time about homeless patients diagnosed with ADS. Furthermore, our findings indicate that homelessness bears a critical importance regarding their specific clinical characteristics among patients with ADS.

Mobile phones are important for people, especially for young adults and adolescents. As people tend to form attachments to not only social partners, but inanimate targets as well, mobile devices can become important objects that provide safety and security. This could lead to separation anxiety, also known as “nomophobia”. Constant need for mobile use may result in problematic behaviors in schools, cause distraction in class, it is important to explore the students’ relationship to devices. Our study compares state anxiety level of high school students on a regular school day and on an experimental “mobile-free day”, when participants do not carry their mobile phones during classes. We hypothesized that separation from the mobiles would increase anxiety and decrease class engagement, especially in students with higher mobile attachment scores. The sample consisted of 235 secondary school students. Results of Repeated Measures ANCOVA showed that anxiety levels increased on the mobile-free school day, but class engagement was not affected by the experiment. Linear regression analysis revealed ‘Safe Haven’ mobile attachment to be a significant predictor of state anxiety on the mobile free school day. Moreover, correlation analysis revealed that mobile use habits linked to social media and instant message services were associated with higher anxiety scores on the mobile-free school day. Our results provide more insights on both use of mobile phones in learning environment and regarding school regulations of students’ device use.

A diákok viselkedéses problémái gyakran kutatott területet jelentenek. Emiatt érdemes minél szélesebb kontextusban megvizsgálni, hogy milyen tényezők járulhatnak hozzá az osztályteremben megfigyelhető magatartás kialakulásához. Kutatási eredmények szerint a diákok viselkedését gyakran nem csak személyes meggyőződésük, hanem a társaik körében elfogadottnak vélt magatartásformákról alkotott kép befolyásolja. Emellett fontos kiemelni az észlelt tanári kiégés szerepét is, ugyanis a motiválatlannak vagy távolságtartónak észlelt pedagógusok mellett a diákok motivációja és érdeklődése is csökkenhet. Kutatásunk célkitűzése az volt, hogy longitudinális vizsgálat keretében nyomon kövessük tíz szakgimnáziumi osztály közösségének fejlődését kilencedik (N = 247) és tizedik (N = 231) évfolyamban. Kérdőíves vizsgálatunkban a normarendszer mellett az észlelt tanári kiégést és a célorientációs stílusokat is feltérképeztük. Az eredmények szerint az osztályokban mindkét évfolyamban megjelenik a többszörös tudatlanság jelensége, vagyis a diákok tévesen észlelik osztálytársaik személyes normáit, elfogadóbbnak tartják az osztályközösség véleményét a rendbontó magatartásokat illetően az egyéni meggyőződéseikhez képest. A pozitív viselkedésekre vonatkozó előíró normák együtt jártak a közelítő-elsajátító motivációs stílussal, míg a negatív magatartások esetében az osztálytársaknak tulajdonított attitűd a pedagógusok észlelt kiégésével mutatott összefüggést. Azeredmények megerősítik azt a feltételezést, hogy a társas közeg hatással lehet az egyéni viselkedésre és motivációra. Emellett az eredmények rámutatnak arra, hogy a tanár-diák kapcsolatban megjelenő folyamatok kölcsönösen befolyásolhatják a tanítási helyzetben résztvevők érzelmi és motivációs állapotát. A kutatás összességében megerősíti, hogy fontos, támogatni az osztályközösségek fejlődését, mert ez hosszú távon növelheti az iskolai munka eredményességét.

Háttér és célkitűzések: A burnout-szindróma számos módon kapcsolódik az iskolapszichológiai kutatásokhoz. A pedagógusok és a diákok körében egyaránt magas a kiégés aránya, ami súlyos egyéni pszichológiai problémák kialakulásához vezethet. Mindemellett számos kutatási eredmény támasztja alá, hogy a diákok motivációját, viselkedését befolyásolhatja, ha tanáraik viselkedésén észlelik a kiégés tüneteit. Kutatásunk célja egy olyan magyar nyelvű kérdőív létrehozása volt, amely képes mérni, hogy a tanulók mennyire észlelik tanáraikat kiégettnek.Módszer: Magyar kilencedik évfolyamos középiskolás diákokból álló mintán (N = 247, 46,2% lány és 53,8% fiú, átlagéletkor = 15,25 év) ellenőriztük a kérdőív szerkezetét és belső megbízhatóságát, illetve feltártuk az észlelt tanári kiégés kapcsolatát demográfiai és pszichológiai jellegű változókkal (célorientáció, személyes normák).Eredmények: A feltáró- és megerősítő faktorelemzés szerint stabil kétfaktoros struktúra jellemzi a kérdőívet. A tíz item egy „észlelt tanári lelkesedés” és egy „észlelt tanári kiégés” faktorba rendeződik. A Cronbach-alfa mutatók alapján az alskálák, illetve a teljes alskála megbízhatósága is jónak mondható. A nemek közötti összehasonlítás feltárta, hogy a fiúk nagyobb mértékűnek észlelik a pedagógusok kiégését, mint a lányok. Az észlelt tanári kiégés pozitív együttjárást mutatott a negatív osztálytermi viselkedések elfogadásával, míg a pozitív magatartásformákhoz fűződő attitűdökkel és a közelítő-elsajátító motivációval negatív összefüggést találtunk. A hierarchikus regresszióelemzés szerint a célorientációs dimenziókkal együtt az észlelt tanári kiégés képes a pozitív és a negatív viselkedésekhez fűződő személyes normák varianciájának magyarázatára.Következtetések: A statisztikai elemzések alapján létrehozott észlelt tanári kiégés kérdőív alkalmas arra, hogy kutatásokban és a gyakorlatban egyaránt alkalmazva segítse az egyéni és osztályszintű különbségek feltárását a tanári viselkedés diákok általi megítélésében.