Bevezetés: Annak ellenére, hogy a magyar iskola-egészségügyi ellátás 140 éves múltra tekint vissza, mindeddig nem készült átfogó tanulmány, amely a történeti fejlődést és annak hatását elemezve vizsgálta volna a rendszer kialakulásának folyamatát, különösen a védőnői szerep intézményesülését az oktatási intézményekben, valamint az iskolaorvos és a védőnő közötti együttműködés fejlődését. Célkitűzés: Az 1) iskola-egészségügyi szolgáltatás, az iskolaorvosok feladatainak történeti fejlődésének feltárása, 2) a védőnők iskola-egészségügyi ellátásba való bekapcsolódásának és szerepének elemzése, 3) az együttműködő szakemberek (orvos, védőnő, valamint a napjainkban jelen lévő szakemberek) szerepének vizsgálata, 4) a jelenkori működést meghatározó kihívások feltárása. Módszer: Szakirodalmi kutatómunkával tanulmányoztuk a témához kapcsolódó jogszabályokat, szakmai szabályozókat, szakirodalmi közleményeket, rendszerező, elemző munkát végeztünk. Eredmények: Az iskolaorvosok feladatköre az ellenőrző és járványügyi tevékenységektől a megelőző, gondozó és egészségfejlesztő feladatok felé mozdult. Az iskola-egészségügyi ellátás kialakulása Fodor József nevéhez fűződik, aki a közegészségügyi szemlélet meghonosításával megalapozta az iskoláskorú gyermekek rendszeres egészségügyi felügyeletét. A védőnők fokozatosan, jogszabályi keretek között kapcsolódtak be az ellátásba, és szerepük egyre hangsúlyosabbá vált a prevenció, a gondozás és az egészségnevelés területén. Megbeszélés: A védőnő kezdetben az orvos munkáját támogató szakemberként jelent meg. Napjainkban ez az együttműködés kiterjed a védőnő valamennyi szakmai tevékenységi területére, és alapvető szerepet játszik az iskola-egészségügyi ellátás hatékony működésében. Következtetés: Az iskolaorvos és a védőnő közötti együttműködés a magyar iskola-egészségügy egyik meghatározó pillére, és kulcsfontosságú a gyermekek egészségmegőrzésében, prevenciójában és egészségfejlesztésében. Orv Hetil. 2026; 167(19): 753–764.

Bevezetés: A gyermekbalesetek világszerte, így Magyarországon is a vezető halálokok közé tartoznak. A laikusok által nyújtott elsősegély minősége alapvetően befolyásolja a túlélési esélyeket. Célkitűzés: A szülők elsősegélynyújtási ismereteinek feltérképezése, valamint annak vizsgálata, hogy mekkora igény mutatkozik további gyakorlati tudás megszerzésére, és kit tekintenek az ilyen jellegű ismeretek legmegbízhatóbb forrásának. Módszer: Kvantitatív, Győr-Moson-Sopron vármegyében végzett kutatásunk során saját szerkesztésű, online, anonim kérdőívet használtunk (n = 545), leíró statisztikai elemzéseket végeztünk. Az összefüggések vizsgálatát khi-négyzet-próba és bináris logisztikus regresszió segítségével végeztük (p<0,05). Eredmények: A szülők többsége (94,3%) rendelkezik alapvető, elsősorban elméleti elsősegélynyújtási ismeretekkel, ezek azonban részben hiányosak vagy elavultak. A legnagyobb a tudáshiány az újraélesztés gyakorlati kivitelezésében és a légúti idegentest-eltávolításban. A válaszadók többsége (93,4%) mentőtiszttől (84,9%); védőnőtől (60%); diplomás ápolótól (57,6%) és orvostól (56,4%) szívesen tanulna. Az összefüggés-vizsgálatok alapján az éles helyzetben szerzett elsősegélynyújtási tapasztalat szignifikánsan összefüggött az önbevalláson alapuló beavatkozási bátorsággal (p = 0,012), valamint a saját elsősegélynyújtó képesség kedvezőbb megítélésével (p<0,001). A bináris logisztikus regresszió eredményei szerint a hivatalos, vizsgával záruló elsősegélynyújtói végzettség önálló prediktora volt az éles helyzetben végzett elsősegélynyújtásnak, míg a végzettséggel nem rendelkezők esetében az esély mintegy a felére csökkent (OR = 0,516; p = 0,001; 95% CI: 0,345–0,774). Következtetés: A szülők tudásának pontosítása, gyakorlatai képzés gyakorlati szakemberektől a jövőbeli feladat. Az eredmények alapján a hivatalos elsősegélynyújtói képzés és a gyakorlati tapasztalat egyaránt meghatározó szerepet játszik az éles helyzetben történő beavatkozási hajlandóság és az önbizalom alakulásában. Mindez alátámasztja a strukturált, gyakorlatorientált elsősegély-oktatás szükségességét a szülők körében. Orv Hetil. 2026; 167(7): 265–273.

In the course of a standard diagnostic procedure for temporomandibular joint disorder (TMD), there is often uncertainty regarding the necessity of magnetic resonance imaging (MRI) of the temporomandibular joint (TMJ). This study aims to clarify the relationship between clinical TMD symptoms and MRI findings using logistic regression models, to better define the role of MRI in diagnostics. In this retrospective study, the authors analysed a sample of 80 temporomandibular joints (TMJs). Forty patients with TMD symptoms were selected for the study, all of which had previously undergone examination in accordance with the diagnostic criteria for temporomandibular disorders (DC/TMD), as well as having undergone TMJ MRI. Descriptive statistics and regression analyses were used to explore any correlation between clinical symptoms and MRI findings. MRI-based explanation of clinical symptoms revealed thirteen significant regression models with the following dependent variables: palpation pain at the lateral TMJ pole, TMJ crepitation, condylar hypermobility, uncorrected mandibular deviation, and palpation pain in the medial and lateral pterygoid muscles, as well as in the masseter and temporalis muscles. In contrast, the clinical symptom-based inference of MRI diagnoses yielded eleven significant models, with MRI findings as dependent variables: effusion, degenerative joint disease, anterior disc displacement without reduction, medial disc displacement, thickening at the insertion of the lateral pterygoid muscle, subluxation of the mandibular condyle, reduced glenoid fossa height, and abnormal disc morphology. Among all models, only anterior disc displacement without reduction with condylar hypermobility and with the pain in the masseter muscle demonstrated acceptable predictive accuracy. (AUC = 0.651, AUC = 0.637). This study confirms that clinical examination alone may be insufficient for accurately diagnosing specific TMJ pathologies. Although some clinical signs show strong associations with MRI findings, only two regression models demonstrated acceptable predictive value.

Purpose: Arthrogenic temporomandibular disorders (TMDs) that do not respond to conservative treatment necessitate the use of semi-conservative methods, such as arthrocentesis. However, the ranking of intraarticular devices used in arthrocentesis remains controversial. Therefore, a network meta-analysis and systematic review were conducted to compare the different materials used for arthrocentesis. Study selection: Databases of Cochrane Library, EMBASE, PubMed, and Web of Science were searched systematically to retrieve randomized controlled trials (RCTs) published in English comparing the efficacy of different intraarticular materials used for arthrocentesis. The mean differences (MD) and 95% confidence interval (CI) were calculated for maximum mouth opening (MMO) and pain perception using Bayesian network meta-analysis. Results: Among the 7674 studies retrieved, 13 RCTs were included in the quantitative synthesis. Evaluation of the shortterm follow-up (1-3 months) outcomes revealed that saline-platelet-rich plasma (saline-PRP) and saline-steroid yielded the greatest improvement in MMO, with MDs of 3.49 (CI: -4.23, 10.81) and 3.36 (CI: -4.70, 10.46), respectively. Saline-PRP exhibited improvement in terms of pain reduction (MD=-2.72 (CI:-5.80, 0.35). Evaluation of the long-term follow-up outcomes revealed that saline-PRP yielded promising results for both outcomes: MD of 1.58 (CI: -6.84, 9.92) and-2.79 (CI: -9.44, 3.60) for MMO and pain reduction, respectively. Conclusion: Saline-PRP injection led to a clinically noticeable shift in MMO and pain perception in the short term; in contrast, the results of saline-PRP, saline-hyaluronic acid (HA), and saline steroids were statistically insignificant. Saline-HA and saline-steroid effectively increased MMO in the long term, whereas saline-PRP yielded the most distinct reduction in pain.

Objectives: The relationship between occlusion and temporomandibular joint disorder has been the subject of extensive research, yet the findings have been contradictory. In this study we re-examined data from a national screening examination from a novel perspective. The aim was to examine the correlation between partial edentulism, preexisting prosthodontic appliances, and TMD symptoms. Methods: A retrospective analysis was conducted on data from a representative national oral epidemiological pathfinder survey. In our analysis, we investigated the registered TMD symptoms in three groups: patients with extensive tooth loss; patients with replaced teeth and patients with stable occlusion were considered as control group. Results: The present study utilised data from a total of 3,342 patients. A significantly higher prevalence of TMD symptoms was observed in the group with extensive tooth loss (28.2%) compared to the control group (21.56%, p=0.0141). Similarly, a significantly higher prevalence of TMD symptoms was observed in the group with restored dentition (25.3%, p=0.0480) compared to the control group. No significant difference was observed in the frequency of symptoms between the group with tooth loss and the group with replaced teeth. Conclusions: Significant correlation was found between the three examined groups. A comparison of the control group with both the extensive tooth loss and the restored dentition groups revealed a significantly higher prevalence of TMD symptoms in the latter two groups. This indicates that edentulism may be a contributory factor in the development of TMD symptoms, although replacing the missing teeth alone does not appear to eliminate this effect.

Bevezetés: 1915. június 13-tól, az Országos Stefánia Szövetség megalakulásától kezdve majdnem egy évszázadon keresztül az orvosok mellett a védőnők voltak a gyermekek és gyermekes családok egészségügyi-szociális-gyermekvédelmi gondozói, ennek a munkának a koordinálói. Célkitűzés: (1) Áttekinteni az utóbbi évtizedek azon változásait, amelyek átalakították az orvosok, védőnők, egészségügyi szakemberek gyermekvédelmi munkáját; (2) bemutatni a gyermekvédelmi rendszerben elfoglalt helyüket és kötelezettségeiket; (3) szakmai tapasztalataink alapján javaslatokat megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy hogyan tudnának a bajban lévő gyermekek érdekeit erőteljesebben képviselve, hatékonyabban dolgozni. Módszer: Szakirodalmi kutatómunkánk során tanulmányoztuk a témához kapcsolódó jogszabályokat, szakmai szabályozókat, szakirodalmi közleményeket, illetve saját szakmai tapasztalataink alapján is rendszerező, elemző munkát végeztünk. Eredmények: Az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, majd 2016-ban a család- és gyermekjóléti szolgálatok és központok létrejötte gyökeres változásokat hozott. Az egészségügyi szakemberek a gyermekvédelmi jelzőrendszerben töltenek be kiemelkedő szerepet, és együtt dolgoznak a többi gyermekvédelmi szereplővel. A saját munkánk során jól bevált egészségügyi-gyermekvédelmi ÉDJT (Észlelés–Diagnózis–Jelzés–Terápia)-modellünk és ellenőrző listánk segítségül szolgálhat az egészségügyi szakemberek egészségügyi-gyermekvédelmi munkákájában. Megbeszélés: Az orvosok, védőnők, egészségügyi dolgozók gyermekvédelmi rendszerben elfoglalt helye és kötelezettségei napjainkra letisztulttá váltak. Minden egészségügyi dolgozó szerepe nagyon fontos ebben a munkában. Következtetés: A saját kompetenciába tartozó esetekre, az egészségügyi-gyermekvédelmi primer prevencióra nagyobb figyelmet kell fordítani. Az egészségügyben tradicionálisan fontos csapatmunka az egészségügyi-gyermekvédelmi területen is fontos. A változások követése miatt is javasoljuk továbbképzéseken történő részvételt. A hatékonyabb munka érdekében ajánljuk a saját munkánk során jól bevált egészségügyi-gyermekvédelmi ÉDJT-modell és ellenőrző lista használatát. Orv Hetil. 2025; 166(35): 1391–1400.

Purpose Erosive tooth wear, caused by a combination of exogenous and endogenous factors, affects both the appearance and function of the entire dentition. Early diagnosis and treatment are crucial as the condition affects 30-45% of the population and can result in the destruction of teeth, necessitating complex prosthetic rehabilitation. Methods A 39-year-old patient visited Semmelweis University's Prosthodontics Department to address substantial tooth wear causing notable psychosocial decline. The pre-prosthetic plan involved patient education, motivation, professional oral hygiene, and initial Michigan splint therapy, adapting the neuromuscular system to the increased occlusal vertical dimension. A chairside Michigan splint was fabricated using self-curing acrylic resin. After three months, definitive restoration began with a gothic-arch device determining jawbone relationships. A digital face bow established upper jaw relationships and individual angle values. Intraoral scanning captured both jawbones, aiding a digital smile design for a digital wax-up. The satisfactory mock-up of self-curing acrylic allowed tooth preparation. Subsequent digital impressions were taken after teeth preparation. A newly created mock-up that fits the prepared teeth held the bite height while the jaw relation was scanned. To ensure that the final restoration was an exact copy of the accepted mock-up, the "copy-paste dentistry" concept was used. Results Polymethyl methacrylate long-term temporary restorations were worn for a month, followed by zirconia restoration milling and luting with self-adhesive resin cement. Conclusions Rising erosive tooth wear affects function, aesthetics, and psychosocial well-being, prompting consideration of gnathological aspects during complex prosthetic rehabilitation, wherein digital technologies enhance predictability and satisfaction.

Background Finding and registering the maxillary–mandibular jaw relation is crucial in dental practice. Several comparative studies have been conducted to investigate the reproducibility and accuracy of techniques for determining the centric relation (CR) position of the mandible. The aim of our study was to determine which of seven different CR determination methods had the smallest deviation from the theoretical zero with the help of a digital mandibular motion analyser. The chosen theoretical zero position, the maximal intercuspal position (MIP), is the most reproducible and widely used position. Methods Thirty-four volunteers (24 females and 10 males) with a mean (SD) age of 29.1 (± 7.3) years with a negative history of temporomandibular disorder (TMD) participated in the study. A digital mandibular motion analyser was used to register the condylar position after the use of each technique for the determination of CR. The calibration was performed to the maximal intercuspal position (MIP) for each volunteer. The investigated techniques were (A) the gothic arch tracer, (B) the adduction field method, (C) Dawson’s bimanual manipulation, (D) the patient placing the tongue tip on the palatal rugae, (E) the patient placing the tongue tip to the border of the hard and soft palate, (F) the patient actively pulling the chin backwards, and (G) the examiner pushing the patient’s chin back. Results The position of the mandibular condyle was illustrated in a three-dimensional coordinate system, where the origin represented the MIP. Among the seven methods examined, five showed significant deviations compared to the MIP. Among these, two methods resulted in posterior deviation of the condyles. Methods C and E coincided with the MIP in all directions. Conclusions Within the limitations of our study, we found that the smallest deviations from our theoretical zero (MIP) among the investigated centric relation determining methods were obtained with the bimanual mandibular manipulation technique derived from Dawson and the placement of the tongue tip on the border of the hard and soft palate (linguomandibular homotrophy theory).

Purpose Temporomandibular disorders (TMDs) are frequent stomatological disorders. However, their treatment is controversial. Therefore, we compared the efficacy of combination therapy (splint therapy along with physiotherapy, manual therapy, and counseling) with physiotherapy, manual therapy, and counseling alone. The extent of mouth opening and pain perception were the outcomes.Study selection Systematic searches for English publications were performed using four major literature databases (Cochrane Library, EMBASE, PubMed, and Web of Science). We included randomized controlled trials. We calculated mean differences with 95% confidence interval (CI) for pain perception and maximum mouth opening (MMO) for the two groups. The Hartung-Knapp adjustment was used for cases comprising at least five studies.Results Six articles were included in the pain perception category, and four were reviewed for MMO at baseline. Four articles assessed pain perception, and two assessed MMO at 1 month. Five articles were analyzed upon comparing pain perception at baseline and 1-month follow-up. The mean difference was -2.54 [95% CI: -3.38; to -1.70] in the intervention group and -2.33 [95% CI: -4.06; to -0.61] in the control group. Two articles were analyzed upon comparing MMO at baseline and 1-month follow-up. The mean difference in the intervention group was 3.69 [95% CI: -0.34; 7.72], whereas that in the control group was 3.62 [95% CI: -3.43; 10.67].Conclusions Both therapies can be used in the management of myogenic TMD. Due to the marginal differences between the baseline and 1-month values, our results could not confirm the efficacy of combination therapy.

OBJECTIVE: In the temporomandibular joint two separate movements of rotation and translation occur in two articular spaces during mouth opening. Over the years, the approach has changed considerably, but it is still subject to controversy as to which of these movement is involved in the initial stage of mouth opening. In the present study, the extent of rotation and translation was investigated in the first 5 mm of mouth opening. MATERIALS AND METHODS: The study was carried out on 46 volunteers. Anamnesis was taken and patients were examined. For the investigation, an ultrasonic digital motion analyser (KaVo Arcus Digma 2) was applied. The measurements were made after calibration to an arbitrary axis. Each participant performed three open-close movements in succession, starting from maximum intercuspal position. RESULTS: Data were statistically processed using cubic spline interpolation. Linear regression was then used. The resulting line is significantly (p < 0.0001) different from the horizontal that represents only rotational movement. CONCLUSION: The results show that during mouth opening from maximum intercuspal position, translation is present continuously in addition to rotation. Therefore, it might be time to re-evaluate the principle of a pure rotational approach.

This study aimed to evaluate the clinical effects of hyaluronic acid (HA), platelet-rich plasma (PRP), and platelet-rich fibrin (I-PRF) injections in the internal derangement of the temporomandibular joint. Adult patients who had failed to respond to nonsurgical treatment were were included in the study. The patients were divided into three treatment groups according to the given substance: 1) HA administration three times in a row on a weekly basis, 2) a single dose of PRP, or 3) a single dose of I-PRF. Clinical assessment was performed preoperatively and 6 and 12 months after the treatment, including maximal mouth opening (MMO) and pain level (Visual Analog Scale). Low and high molecular weight (HAL, HAH) hyaluronic acid forms were also compared. 68 adult patients, with a total of 109 joints were included in the study. The mean age was 53 ± 16 years. The statistical analysis showed a significant improvement in MMO in the HA group (p < 0.01). The pain level significantly decreased in all treatment groups (pHA,PRP,I-PRF<0.01). Comparing HAL and HAH forms, no significant difference was found in the evaluation of MMO and VAS values. Within the limitations of the study it seems that due to the similar effects of HA and the autologous blood substances, the platelet concentrates should be preferred in the intra-articular treatment in order to reduce the risk of possible adverse effects.

A fogászati kezelésekkel kapcsolatos szorongás minden fogorvos számára ismert jelenség. Felismerése és enyhítésea fogorvos feladata. Amikor a fogászati kezeléstől való félelem fóbiává erősödik, és a páciens minden fogászati beavatkozássalkapcsolatos szituációra olyan heves félelemmel reagál, hogy az már teljes viselkedésére és általános állapotárakihat, külső segítségre is szükség lehet. Fontos, hogy a pánik kiváltotta pánikrohamot el tudjuk különíteni egyébéletveszélyes állapotoktól. A fogászati félelem mérésére több kérdőív áll rendelkezésünkre, ezek közül a két legjelentősebb(a Dental Anxiety Scale és a Dental Fear Survey) Fábián TK és mtsai. munkájának köszönhetően magyar nyelvenis rendelkezésünkre áll. Esetbemutatásunkban egy erős fogászati félelemmel küzdő páciens szájüregi rehabilitációjátmutatjuk be. A hölgy ellátása során a fogászati félelme jelentős mértékben csökkenthető volt, együttműködési hajlandóságafolyamatosan javult, így egy igényes, implantációs protetikai megoldást is tartalmazó fogpótlás készülhetett,a gnatológiai szempontokat maximálisan szem előtt tartva. Tízéves követése során látható, hogy hosszú távon is sikerültjelentős eredményt elérnünk, szájüregi életminősége a megtanult szájhigiénés módszereknek és a bizalmas orvosbetegkapcsolatnak köszönhetően jelentősen javult.

INTRODUCTION:This article describes the authors' digital workflow-based method for fabricating intraoral occlusal splints, from planning to the evaluation phase.MATERIALS AND METHODS:In our protocol, first, we had a registration phase. This included taking digital impressions, determining the centric relation (CR) position with the deprogrammer Luci Jig, and using the digital facebow for measuring the individual values. The laboratory phase was next, which included planning and manufacturing with a 3D printer. The last phase was delivery, when we checked the stability of the splint and adjusted the occlusal part.RESULT:The average cost is lower for a fully digital splint than for conventional methods. In terms of time, there was also a significant difference between the classic and digital routes. From a dental technical point of view, the execution was much more predictable. The printed material was very rigid and, therefore, fragile. Compared to the analog method, the retention was much weaker.CONCLUSION:The presented method permits time-efficient laboratory production, and may also be performed chairside in a dental office. The technology is perfectly applicable to everyday life. In addition to its many beneficial properties, its negative properties must also be highlighted.

Absztrakt: Bevezetes: Az allkapocsizuleti karosodas nehezen felismerhető nepbetegseg, mely a folyamatosan fennallo fej- es arcfajdalom, illetve a ragofunkcio zavara miatt a betegek mindennapi eletet neheziti meg. Terapiaja sokretű, tobb tarsszakma egyuttműkodeset igenyli. A kezelesi sorrend első lepcsője a konzervativ terapia; ennek hatastalansaga eseten minimalinvaziv beavatkozashoz, azaz intraarticularis terapiahoz folyamodunk, melyben egyre nagyobb hangsulyt kap a hialuronsav alkalmazasa. Celkitűzes: Kutatasunk celja volt osszehasonlitani az intraarticularis hialuronsavnak es a kortikoszteroidinjekcionak az allkapocsizuletre gyakorolt hatasat. Vizsgaltuk ezenfelul a hialuronsavas kezeles eseten a molekulasuly es az adagolas gyakorisaganak kerdeset. Modszer: 37, intraarticularisan, szteroiddal vagy hialuronsavval kezelt izulet gyogyitasi eredmenyeit hasonlitottuk ossze. Preoperativan meghataroztuk a klinikai es a radiologiai (MR-felvetel) adatok alapjan az izuleti karosodast jol mutato Wilkes-stadiumot, a szajnyitas merteket es a betegek szubjektiv fajdalomintenzitasat reprezentalo Visual Analogue Scale-t, majd ugyanezen vizsgalatokat 6 honap mulva megismeteltuk. Kortikoszteroidot egy alkalommal adtunk, mig hialuronsavat heti egyszer, egymast kovető 3 alkalommal, alacsony (6–10 × 105 dalton) vagy magas molekulasulyu (24–36 × 105 dalton) anyagot alkalmazva. Eredmenyek: A szteroidinjekcio utan a betegek allapota atmeneti posztoperativ javulast mutatott, kesőbb viszont a tunetek recidivaltak. A hialuronsavas kezeles hatasara mindharom vizsgalt parameter szignifikansan javult a preoperativ ertekekhez kepest (pwilkes<0,0001; pszajnyitas = 0,0002; pVAS<0,0001); a recidiva nem volt jelentős (T = 2,05). A haromszori adagolas szignifikans fajdalomredukciot eredmenyezett az első, illetve a masodik injekcio hatasaval osszehasonlitva (T3.–1. = 20,37; T3.–2. = 9,57). Kovetkeztetes: A ket anyagot osszehasonlitva megallapithatjuk a hialuronsav szignifikansan nagyobb eredmenyesseget, illetve a haromszori alkalmazas hatasossagat. A nagyobb molekulasulyu valtozat csak a szajnyitas mertekenek javitasaban volt hatekonyabb, de az elteres nem volt szignifikans. A hialuronsav minden Wilkes-stadiumban hatekonynak bizonyult, a szteroid viszont a magasabb stadiumban tartos hatast nem fejtett ki. Orv Hetil. 2018; 159(36): 1475–1482. | Abstract: Introduction: Derangement of the temporomandibular joint complicates everyday life, due to the masticatory malfunction and the continuous pain sensation of the head and facial region. The therapy is multidisciplinary and varying. In case of the inefficiency of conservative therapy, minimally invasive intervention is needed with intraarticular injection. Aim: The aim of our study was to examine whether hyaluronic acid injection is more beneficial compared to corticosteroid in 37 joints. We also examined whether the efficacy of the therapy is influenced by hyaluronic acid molecular weight and the used protocol. Method: Wilkes stage, maximal mouth opening and the Visual Analogue Scale were determined pre-operatively and 6 months later. Corticosteroid application was performed once, hyaluronic acid was injected on a weekly bases 3 times in a row, by use of low (6–10 × 105 dalton) or high molecular weight (24–36 × 105 dalton) preparations. Results: The medical state of the patients treated with corticosteroid temporarily improved, but the symptoms returned. Due to hyaluronic acid treatment, significant improvement was revealed in all parameters (pwilkes<0.0001; pmouth-opening = 0.0002; pVAS<0.0001). There was no significant relapse (T = 2.05). The third administration of hyaluronic acid resulted in a significant improvement of the Visual Analogue Scale compared to the first and second injection (T3.–1. = 20.37; T3.–2. = 9.57). Conclusions: Comparing the two agents we can state that hyaluronic acid was significantly more effective and its application for three times seems to be the most effective treatment decreasing the symptoms. The high molecular weight solution was more effective in increasing mouth opening. In contrast to hyaluronic acid, corticosteroid had no prolonged effect in higher Wilkes stages. Orv Hetil. 2018; 159(36): 1475–1482.

Abstract: Introduction: Derangement of the temporomandibular joint complicates everyday life, due to the masticatory malfunction and the continuous pain sensation of the head and facial region. The therapy is multidisciplinary and varying. In case of the inefficiency of conservative therapy, minimally invasive intervention is needed with intraarticular injection. Aim: The aim of our study was to examine whether hyaluronic acid injection is more beneficial compared to corticosteroid in 37 joints. We also examined whether the efficacy of the therapy is influenced by hyaluronic acid molecular weight and the used protocol. Method: Wilkes stage, maximal mouth opening and the Visual Analogue Scale were determined pre-operatively and 6 months later. Corticosteroid application was performed once, hyaluronic acid was injected on a weekly bases 3 times in a row, by use of low (6–10 × 105 dalton) or high molecular weight (24–36 × 105 dalton) preparations. Results: The medical state of the patients treated with corticosteroid temporarily improved, but the symptoms returned. Due to hyaluronic acid treatment, significant improvement was revealed in all parameters (pwilkes<0.0001; pmouth-opening = 0.0002; pVAS<0.0001). There was no significant relapse (T = 2.05). The third administration of hyaluronic acid resulted in a significant improvement of the Visual Analogue Scale compared to the first and second injection (T3.–1. = 20.37; T3.–2. = 9.57). Conclusions: Comparing the two agents we can state that hyaluronic acid was significantly more effective and its application for three times seems to be the most effective treatment decreasing the symptoms. The high molecular weight solution was more effective in increasing mouth opening. In contrast to hyaluronic acid, corticosteroid had no prolonged effect in higher Wilkes stages. Orv Hetil. 2018; 159(36): 1475–1482.

INTRODUCTION AND AIM:To diagnose acute vestibular syndrome (AVS) in a prospective study by a new bedside test (providing 1A evidence) based on oculomotor analysis and assessment of hearing loss. To assess the frequency of central and peripheral causes of acute vestibular syndrome in the emergency room. To establish the diagnostic accuracy of acute cranial computed tomography as compared to oculomotor analysis done by video oculography goggles and audiometry.METHOD:Between 1st March 2016 and 1st March 2017 we documented 125 patients (62 women, 63 men, average age 53 years) in the emergency room of the Petz Aladár County Teaching Hospital using the above bedside and instrumental testing. Diagnosis was verified by cranial magnetic resonance imaging.RESULTS:According to the results of the instrumental examination in AVS in 67% we found a peripheral cause and in 33% a central pathology. In 62% isolated posterior circulation stroke manifested itself by isolated vertigo without additional focal signs and the acute cranial computed tomography showed negative results in 96%. The instrumental examination increased diagnostic accuracy by making the diagnosis of isolated inferior semicircular canal vestibular neuritis possible.CONCLUSIONS:The new bedside oculomotor test is suitable for the diagnosis of posterior circulation stroke manifesting with isolated vertigo in early cases, when the routine neuroradiologic methods have a lower sensitivity or are not available. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2029-2040.

Abstract: Introduction and aim: To diagnose acute vestibular syndrome (AVS) in a prospective study by a new bedside test (providing 1A evidence) based on oculomotor analysis and assessment of hearing loss. To assess the frequency of central and peripheral causes of acute vestibular syndrome in the emergency room. To establish the diagnostic accuracy of acute cranial computed tomography as compared to oculomotor analysis done by video oculography goggles and audiometry. Method: Between 1st March 2016 and 1st March 2017 we documented 125 patients (62 women, 63 men, average age 53 years) in the emergency room of the Petz Aladár County Teaching Hospital using the above bedside and instrumental testing. Diagnosis was verified by cranial magnetic resonance imaging. Results: According to the results of the instrumental examination in AVS in 67% we found a peripheral cause and in 33% a central pathology. In 62% isolated posterior circulation stroke manifested itself by isolated vertigo without additional focal signs and the acute cranial computed tomography showed negative results in 96%. The instrumental examination increased diagnostic accuracy by making the diagnosis of isolated inferior semicircular canal vestibular neuritis possible. Conclusions: The new bedside oculomotor test is suitable for the diagnosis of posterior circulation stroke manifesting with isolated vertigo in early cases, when the routine neuroradiologic methods have a lower sensitivity or are not available. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2029–2040.

Az esetismertetes teljesen fogatlan, mentalisan retardalt epilepszias beteg implantatumrogzitesű overdenture tipusu fogpotlas segitsegevel tortenő kezeleset irja le. A terapia - rezisztens epilepszia miatt, mely gyakori grand mal rohamokkal es komplex parcialis rohamokkal jart egyutt, a beteg - a maxilla es a mandibula nagymertekű atrofiaja ellenere - stabil, jo rogzitettsegű, teljes kivehető lemezes fogpotlas tervezeset igenyelte. A maxilla csekely csontmennyisege csupan ket implantatum behelyezeset tette lehetőve a szemfogak teruletere, a protokollban leirt negy implantatum helyett. A hosszu tavu visszarendeles soran a beteg ragokepessege kielegitő volt.

This report describes the treatment of a completely edentulous, mentally retarded patient with epilepsy with an implant-retained overdenture, anchored by a locator system. The intractable epileptic condition of the patient with frequent grand mal seizures and complex partial seizures required a stable, well retained prosthesis, however the maxilla and the mandible were severely atrophied. The bone volume of the maxilla allowed the placement of only two implants it the region of the canines, compared with the generally required four. On long time recall, after one year, patient's chewing ability was satisfactory.